Married Life - 22. fejezet

Sziasztok!

Kellemes olvasgatást!

Szil

22. fejezet

Amint a pilóta közölte velünk, hogy valami gubanc van, Kristen éppen a szavaival ellentétesen cselekedett. Fel akart pattanni a helyéről, hogy Beckyhez szaladjon, de megállítottam. Dean addigra ugyanis őt is becsatolta a biztonságosan rögzített bölcsőbe.

- Egy kis légörvénybe kerültünk, pár perc múlva kijutunk belőle – jött rögtön a pilóta megnyugtató hangja is.

Szerelmem innentől kezdve viszont nem lélegzett.

- Nyugodj meg, minden rendben lesz – súgtam neki, és magamhoz öleltem.

Ekkor zihálni kezdett, és rémültem tekintgetett kifelé az ablakon. Nem volt ismeretlen a szituáció. Mindig ezt csinálta, ha valami gond akadt a repülőn. És csak egyetlen módon tudtam ilyenkor megnyugtatni.

A tarkójánál fogva magamhoz rántottam, és ajkaira tapasztottam a számat. Az első döbbenetét követően ő is belém kapaszkodott, és olyan szenvedéllyel csókolt vissza, hogy máris éreztem kigyulladni alattunk a gépet. Percekig faltuk egymást, míg nem csillapodott a repülő rázkódása.

- A légörvényt elhagytuk. További kellemes utat kívánok – szólt a kapitány, de nem figyeltünk oda rá.

Kristen testének remegését most már a saját „hibámnak” köszönhettem, nem a váratlan helyzetből következő félelmének. Mielőtt engedtem volna a vágyaimnak, és a magángép mosdójába rángatom, elszakadtam tőle, és megcirógattam az arcát.

- Nemsokára megérkezünk – mondtam neki bocsánatkérően.

Ekkor körülnézett, mint akit álmából riasztottak, és lassacskán felfogta hol is vagyunk.

- Nem zuhantunk le! – állapította meg mosolyogva.

- Nem – helyeseltem,

- Hol van Becky? – kérdezte aztán, és már oldotta is ki az övét, hogy a lányunkhoz siessen.

Vele a karjaiban tért vissza, én pedig mindkettejüket átöleltem.

Alig egy óra múlva földet is értünk Monte Carloban. Steph várt minket a reptéren, és rögtön figyelmeztetett is.

- A keselyűk már itt tolonganak a bejáratnál, de ha ügyesek vagyunk, meg tudunk lógni.

A mosolyából ítélve máris kész terve volt erre vonatkozólag. És valóban, jól sejtettem. Volt vele egy idegen nő is, akiben csak azért bíztam meg, mert Steph vállalt érte kezességet. Rá kellett ugyanis bíznunk a lányunkat.

- Senkit nem fog érdekelni, ha egy ismeretlen nő sétál ki innen egy kislánnyal.

- Ugye tudod, hogy ha bármi baja esik, neked annyi? – kérdeztem tőle szigorúan.

- Persze, nyugi Rob, nem lesz gond!

Kristen is aggódott, joggal. Ő még kevésbé bírta elviselni, ha vadidegenek nyúlkálnak a lányunkhoz. Csodálkoztam is, hogy a filmje forgatásán milyen mélyen bízott Kathyben, ha napközbenre is rábízta. Erről eszembe jutott az a pár nap gyötrelem, amelyen keresztül kellett mennünk, mielőtt újra kibékültünk, de elhessegettem a gondolatot, és inkább a jelenre koncentráltam. Deant kerestem a tekintetemmel. Ő már készen állt, hogy a lehető leggyorsabban keresztüljuttasson bennünket a tömegen.

Bentről figyeltük, ahogy Steph barátnője minden érdeklődést mellőzve kisétál az épületből, Beckyvel a karján. Kissé távolabb egy fekete furgonba ült vele, és ekkor következtünk mi. Ugyanahhoz a furgonhoz siettünk szokásos – bár felesleges – álcakellékeinkkel mutatva magunkból minél kevesebbet. Persze a csőcselék így is rögtön tudta, kik vagyunk. Megállás nélkül kattogtatták a vakujukat. Becky viszont már biztonságban volt.

Kristen boldogan ölelte magához, amint ránk csukódott az ajtó, és indultunk is a város szélén fekvő magánapartman felé, amelyet itt-tartózkodásom okán béreltem. Jobb és kényelmesebb volt, mint egy szálloda, és szerencsére – még – senki nem szagolta ki, hogy itt rejtőzködünk.

Szerelmem azonnal körbejárta a kétszobás, mégis tágas lakást, végül elégedetten mosolyogva állt meg mellettem. A lányunk is csodálkozva nézelődött körbe.

- Azt hiszem, itt jól elleszünk – mondta Kristen. – Ugye, bogaram? – pillantott a hercegnőmre.

Becky vígan elkezdett kalimpálni a lábacskáival. Nem tudtam megállni, hogy ne puszilgassam meg őket rögtön, amit viszont hangosabb visítással köszönt meg.

Dean volt olyan rendes, hogy segített behordani a csomagjainkat, majd közölte, hogy a szomszédban van, ha szükség van rá, csak szóljak. Alapból viszont amúgy is szemmel tartotta a környéket – munkaköri leírását képezte ez is.

Alighogy nagyjából helyükre tettük a dolgokat, Steph telefonált, hogy ma este jelenésem van, meg kell ismerkednem a stábtagokkal.

- Muszáj? – Tudtam, hogy nyafogok, de nem érdekelt. Legalább az első estét szerettem volna nyugalomban tölteni a családommal.

- Muszáj! – felelte ellentmondást nem tűrően a házisárkány.

- Legalább Kris velem jöhet? – törődtem bele, de ismét kiábrándított.

- Jobb lenne, ha nem. Interjút is készítenek veled, és szerintem te sem akarod, hogy rá is lecsapjanak máris.

Ebben igaza volt. csak még azt nem tudtam, hogyan adjam ezt be Kristennek. Félve sandítottam felé, épp a konyhában készítette elő a vacsorának valót.

Elbúcsúztam Stephanie-től, de egy percig még csak figyeltem őt. Becky a kiságyában aludt, még akár apartman-avatóra is lett volna időnk, ha nem találta volna ki valami vadbarom ezt a ma esti traccspartit. Ráadásul nélkülöznöm kell még őt is.

Az egyetlen dolog, ami tetszett, hogy végre újra az anyaság jelentette neki a főszerepet. És persze az, hogy teljes értékben a feleségem lehetett. Sem konfliktusokat idéző férfiak nem legyeskedtek körülötte, sem Mike… Nehezen emésztettem meg a legutóbbi szavait, és valahol vártam, hogy feljelent testi sértésért. Elégedettséggel töltött el a gondolat, hogy az orrát valószínűleg csak műtéttel sikerült helyrehozni és még napokig lábadozhat.

Kristen vígan sürgött fel-alá, és én csak figyeltem. Nem tetszett kevésbé, mint a megismerkedésünk hajnalán, éppen ellenkezőleg. Napról napra beleszerettem, és nemcsak a szépségébe. Most is hevesebben dobogó szívvel léptem közelebb hozzá, és mivel épp a hűtőben kutakodott, hátulról csúsztattam a kezem a derekára, onnan pedig a hasára.

Felkuncogott, és boldogan csillogó szemekkel fordult meg.

- Kivel beszéltél? – kérdezte kicsit féltékenyen.

- Steph hívott – húztam el a számat. Most vagy soha… - Csapatépítő estélyt tartanak ma az egyik belvárosi hotelben.

- Hát… reméltem, hogy itthon vacsizunk, de még csak félig van kész, bedugom a hűtőbe. Máris megyek, átöltözök és indulhatunk – mondta, majd kibontakozott a karjaimból, és a háló felé indult, de megtorpant épp akkor, amikor el akartam árulni neki, hogy ő nem jöhet. – Ki vigyázzon addig Beckyre? – tétovázott.

- Te – nyögtem ki.

Értetlenkedés futott át szerelmem arcán.

- Hogyhogy én? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel.

- Steph szerint… nem kéne ma velem jönnöd – vallottam be nehezen, és lehajtottam a fejem, várva a dühkitörést, amely bármely pillanatban rám zúdulhatott.

De csak egy halk kérdést tett fel mindössze.

- Miért nem?

Elmondtam neki Steph indokait, és tovább vártam a vihar kitörését. De nem jött. Ehelyett egy lágy simítást éreztem a mellkasomon. Kinyitottam a szemem, és megragadtam Kristen kezét. Aztán félve ránéztem.

Mosolygott. Most rajtam volt a sor az értetlenkedést tekintve.

- Nem haragszol? – adtam hangot a döbbenetemnek.

- Miért haragudnék? – kérdezte. – Inkább örülök, hogy nem kell ma ott bájolognom, bőven lesz még rá alkalmam…

A végét csak morogta. Nem értettem, mire gondol, de a következő pillanatban lábujjhegyre állt, és egy gyors csókot nyomott a számra. Nem volt időm átölelni, olyan gyorsan siklott ki a karjaim közül, és tért vissza a vacsorakészítéshez.

Utána léptem, és a derekára tettem a kezem.

- Korán lefekszem, te csak maradj és mulass nyugodtan – szólt hátra a válla felett.

Egyre kevésbé értettem a viselkedését. Ilyenkor rendszerint féltékenykedni szokott. Beelőlegezi folyton, hogy micsoda nőcskékkel fogok ott találkozni, és majd’ megőrül, míg haza nem érek. Sőt, még utána is. kivéve most… Épp ez kezdett gyanússá válni.

- Én sem megyek – mondtam hirtelen.

Erre meglepődve hátra fordult.

- Hogyhogy nem? Ott a helyed, Steph kasztrálni fog, ha nem jelensz meg… - A kezét félreérthetetlenül szorította ágyékomra, amely rögtön reagált is az egyelőre óvatos érintésre. – Azt nem élném túl.

Kissé elmosolyodva felnyögtem, mire intenzívebben simított végig rajtam. Egy fél lépést közelebb léptem hozzá és a pultnak szorítottam. A teste két oldalán támaszkodtam a szélére, csípője az enyémnek feszült. Bár még a keze is köztünk volt. amellyel egyre érzékibben simogatott.

Levegő helyett az ajkai után kaptam, és mohó csókot követeltem, melyet meg is adott. Perzselni kezdett a vágy, őt akartam, semmiféle idióta ceremóniát, ismerkedést, és jópofizást! Semmi egyebet, csakis őt.

Félreérthetetlen szándékkal húztam egyre feljebb a pólóját, melytől segített is megszabadítanom. Tenyerem rögtön telt kebleit vette kezelésbe, míg ő egyre kínzóbban lüktető testemet kergette az őrület szélére. A melltartója is útban volt, érezni akartam a bőrét, ezért kikapcsoltam, és lassan lehúztam róla. A szám elhagyta az ajkait, és rózsásan kemény bimbóira tapadt.

Kristen erőtlenül támaszkodott hátra a pultra, miközben másik kezével a hajamba túrt és még inkább magához húzott. Letérdeltem előtte, és mialatt a hasát halmoztam el csókjaimmal, kigomboltam a sortját, és ugyanazzal a lendülettel húztam is le róla. Ezután felemelkedtem, a feneke alá nyúltam, és felültettem a konyhabútorra.

- Menned… kell… - nyöszörögte, de ez ebben a pillanatban engem egy cseppet sem érdekelt.

- Együtt megyünk – feleltem. – Csak nem a partira…

Ezzel újra megcsókoltam. Lábait azonnal szétterpesztette és a csípőm köré fonta, de becsúsztattam kettőnk közé a kezem, és egyelőre a bugyija vékony anyagán át simogattam. Máris nedvesnek tűnt. Ekkor félrehúztam, és megbizonyosodhattam róla, hogy valóban készen áll bármire, amit tenni szándékozok.

Nyelvemmel végigszántottam a bőrén, egyenesen nőiessége kapujáig, melyből nagyot kortyolva emelkedtem újra az ajkaihoz, számban hordozva vágyai ízét. Ez őt is feltüzelhette, mert azonnal az övemhez kapott, és sikeresen kiszabadította belőle fájdalmasan keménnyé merevedett testemet. A lábai sem eresztettek, hagytam, hogy egyenesen magába húzzon.

Ezután elfeküdt a pulton. A melleibe és a csípőjébe kapaszkodva kezdtem mozogni benne, ezúttal semmi finomkodással, keményen és gyorsan hajtottam magunkat a beteljesülés felé. Heves lökéseim következtében szerelmem hangosan nyilvánított tetszést, a hangjai végül csak még tovább fokozták már-már felülmúlhatatlan élvezetemet.

Kicsit zavart, hogy le sem vetkőztem rendesen, de nem foglalkoztam vele – őt szemmel láthatóan úgysem zavarta. Magamhoz emeltem reszkető testét, és karjait a nyakam köré kulcsoltam. Ezután a combjai alá nyúltam, és anélkül, hogy kihúzódtam volna belőle, a háló felé indultam. Ott az ágy szélére ültem, és újfent csókolgatni kezdtem. Hallottam felkuncogni, majd elkezdtem gombolgatni az ingemet. Lesimogatta a vállamról, hogy aztán ő is a bőröm ízlelésének szentelje a figyelmét.

Csípője ösztönösen mozogni kezdett, és ezúttal én dőltem hanyatt. A melleibe markoltam, mikor hevesebb ritmusra váltott. Újra élveztem, tán még jobban, mint a konyhában.

Ekkor szólalt meg a mobilom. Kristen is felkapta a fejét, mellkasomat karmoló körmei egy pillanatra mélyebben fúródtak a bőrömbe. Eltűnt a külvilág.

- Ne törődj vele – súgtam, mivel ő még mindig másfelé figyelt.

Hallgatott rám. Az arcomat pásztázta végig a tekintete, majd kezével is megcirógatta, ezután a számba dugta egy ujját. Enyhén ráharaptam, és körbesimítottam a nyelvemmel. Lassan kihúzta a számból, hogy aztán a sajátjába tegye. Ezt követően mindkét kezét az enyémre tapasztotta, amelyekkel a mellbimbóit becézgettem mindennél keményebbre. Végigsimított az alkaromon, majd kezei visszavándoroltak saját magára, és ahhoz a ponthoz közelített, ahol összekapcsolódtunk.

Felváltva izgatott mindkettőnket. A tekintetemet vonzotta ujjai játékának színhelye, és varázslatos látványban volt részem. A vágy elködösítette a józanságomat. Erősen a csípőjébe markoltam, és rásegítettem eddig sem lankadó mozgására.

Tornádóként söpört végig rajtunk az újabb gyönyör.

Mivel meglehetősen kimelegedtünk az elmúlt óra alatt, kis pihenő után a fürdőt választottuk a folytatásra, de Kristen váratlanul eltolt magától.

- Elkésel! – súgta riadtan.

Nem kellett órát keresnem ahhoz, hogy tudjam, a parti már réges régen elkezdődött, de egy cseppet sem zavartatva mosdattam tovább lágyan kedvesemet.

- Nem érdekel. Holnap úgyis nyolckor kezdődik a forgatás, majd ott megismerek mindenkit, akit kell.

Kristen kicsit zavartan mosolyodott el, de nem ellenkezett tovább. Újra eszembe jutott a gyanúm, vagyis az, hogy milyen furcsán fogadta az egészet, mikor közöltem, hogy mennem kell.

- Mit terveztél mára? – kérdeztem látszólag nemtörődöm módon, és alaposan behaboztam a melleit.

- Hogyhogy mit terveztem? – kérdezett vissza, mialatt ő már a hasam tájkán haladt egyre lejjebb.

- Nagyon könnyen vetted, hogy el kellett volna mennem ma erre a szarra… Ebből gondoltam, hogy neked is voltak terveid. Mike is itt van véletlenül? – Csak viccnek szántam, de a pofonra, amit kaptam, nem voltam felkészülve.

Döbbenten bámultam haragtól izzó szemeibe. Még sosem ütött meg. most pedig… Védeni akarja azt a nyomorultat vajon, vagy…? Megtudtam, amint megszólalt.

- Elég – sziszegte, majd a fülke falának taszított, és kilépett mellőlem.

Még mindig nem tértem magamhoz, és kábán néztem végig, ahogy megtörölközik. Végül megkötötte a köntöse övét, és felém fordult.

- Elegem van Mike-ból! – vágta hozzám a szavakat.

Neki?! És mit gondol, nekem nincs?!

- Hidd el, hogy nekem is – emeltem fel én is a hangomat.

- Miért… nem bírsz… leszállni róla végre?!

Szinte már kiabált. Kezdtem komolyan megijedni. Most vagy az van, amire gondoltam, hogy védeni akarja azt a tetűt, vagy komolyan beszél… Nem tudtam eldönteni.

- Hogy én?! Ő miért nem bír rólad leszállni?!

- Mert még mindig szerelmes belém! És vissza akar kapni! – kiáltotta, aztán ráébredve arra, mit is mondott, elfordult, és kifelé indult a fürdőből.

Csuromvizesen rohantam utána és a vállánál fogva magam felé fordítottam. Még nem akartam felfogni, amit mondott. Eddig is tudtam, hogy az a gennyláda odavan a nejemért, de ez rosszabb volt így… Kristen is tudja. Az elveszítésétől való félelem elvette az eszemet.

- Mikor árulta el? – faggattam kíméletlenül. – Miután az utolsó napon megkefélt az öltöződben?

Krisnek újabb pofonra lendült a keze, de elkaptam a csuklóját, és úgy ahogy volt, az ágyra penderítettem. Teljességgel elvesztettem minden valaha létező önkontrollomat.

Rávetettem magam, és a sikoltásával nem törődve leszaggattam róla a köntösét.

- Ő is tudott így csókolni? – kérdeztem, és az ajkaira tapadtam. – Vagy így simogatni? – Ezzel több ujjamat is eltüntettem továbbra is nedves teste mélyén. – Fel tudott így izgatni, mint én?

Hallottam, hogy nyögdécselni kezd. Élvezi – döbbentem rá. Hát mit tett vele ez a film, amelyet leforgatott?! Már mindegy neki, hogy ki és hogyan ér hozzá? Vadul a nyakába haraptam, mire egy tényleg fájdalom okozta sikoly hasított a zihálásunk tarkította levegőbe. Ez magamhoz térített.

A nyakára bámultam, ahol ott piroslott a fogam nyoma. Undorodni kezdtem magamtól. A szemébe néztem, ahol könnyek jelentek meg. Az én torkom is összeszorult.

- Bocsáss meg – suttogtam, mire lehunyta a pilláit, arcán végiggördült egy kósza könnycsepp.

Már látni sem akar – gondoltam. Vissza akartam csinálni. Vissza akartam varázsolni a mosolyát. De nem tudtam, hogyan fogjak hozzá. Az időt megállítani sem lehet, nemhogy visszaforgatni…

Első lépésként lazítottam a szorításomon, amellyel az ágyhoz szegeztem törékeny testét. Megrázkódott a fojtott zokogástól. Lassan közelebb hajoltam, és egy puszit leheltem a fogaim által bántalmazott, egyre sötétebb vörösre színeződő bőrére a nyakán.

- Bocsáss meg – suttogtam minden egyes puszi után.

Mire az ajkaihoz értem, könnyei nyomát követve, újra nyitva volt a szeme.

- Igen, aznap mondta – jött a rekedtes válasz előbbi kérdésemre.

Ökölbe szorult a kezem, de Kristen még nem fejezte be.

- Azt is mondta, hogy sosem tudott elfelejteni engem. És hogy kínszenvedés volt neki minden egyes nap a forgatáson, amikor hozzám érhetett, de mégsem úgy… - Egyre gyilkosabb gondolatok támadtak bennem, de közben a szívem is hasadozni kezdett. Fogalmam sem volt, hogy reagált erre Kristen. Talán azt mondta neki, megfontolja? Talán mégis rájött, hogy vele akar lenni…? - És szívesen felnevelné Beckyt is – adta meg szerelmem a kegyelemdöfést.

- Azt már nem! – köptem felé a szavakat. – És téged sem adlak oda neki. Volt egy esélye régen, és elszúrta. Most már az enyém vagy! – Egyre inkább bedühödtem, de Kris nyakán a liluló heg arra intett, hogy kontrolláljam magam.

- És ha én őt választanám? – tette fel a kérdést, amelytől eddig öntudatlanul is rettegtem.

Hirtelen a pokolban éreztem magam. Nem kaptam levegőt, és minden eddigi fájdalmam egy pontba sűrűsödött: a szívembe. Amely megállt dobogni is néhány másodpercre.

- Őt választod? – nyögtem utolsó csepp oxigénemet is elhasználva.

Kristen szemei ekkor végtelen csalódottságot tükröztek. Az ajkába harapott, amely szintén duzzadtabb volt a szokottnál, iménti vadságom következtében.

- Meggyanúsíthatsz, hogy lefeküdtem vele – kezdte halkan, minden egyes szavával újabb tőrt döfve belém. – Az sem számít, hogy a jelek szerint nem bízol bennem. Hiheted azt, hogy érzek iránta valamit. Bánthatsz is emiatt – simított végig a nyakán. – Viszont én tudom, hogy ki iránt érzek szerelmet. Még akkor is, ha az illető nem képes ezt megérteni.

Ezután porig alázott azzal, hogy az arcomra simította a tenyerét, és ajkát gyengéden a számra simította. Nyelve édes bebocsátást kért. Mint mindig, most is elkábított az íze, az elmúlt gyötrelmes percek ellenére is. megpróbáltam ugyanolyan szelíden visszacsókolni.

- Téged szeretlek – súgta utána. – És Mike felőlem meg is ölheti magát bánatában. Ez soha nem fog megváltozni.

- Bocsáss meg – kértem ismét elnézést a tetteimért. Most már éreztem, hogy megint elvetettem a sulykot. Mint az elmúlt három hónap alatt nemegyszer. És hálát kellett adnom a sorsnak, hogy Kristen még most, mindezek után is itt van velem. Már rég besokallhatott volna annyira, hogy Beckyvel együtt fogja magát, és a világ másik végébe menekül előlem.

Ehhez képest itt van, és minden egyes alkalommal arról próbál meggyőzni, hogy nem kell neki más. Valamilyen ferdült ízlésficam következtében engem akar. Nem Mike-ot, vagy akárki mást. Ennek örülnöm kéne ahelyett, hogy a saját síromat ásogatom szépen lassan, kitartóan.

Nem először fogadtam meg, hogy ezentúl nem leszek féltékeny, vagy legalább megpróbálom visszafogni magam. Most viszont saját magamban éreztem a törést. Tudtam, hogy itt az ideje komolyan vennem a tényeket: tényleg akármikor elveszíthetem őt, ha ezt így folytatom. Bár azt mondta nem, azt mondta, mindennek ellenére is velem fog maradni. De egy épeszű nő sem bírná ezt sokáig elviselni.

Leszálltam a testéről, a szétszakított köntös maradványaiból is kibújtattam, majd mellé feküdtem, és magamhoz húztam. Ajkai a nyakamat cirógatták, keze a mellkasomra simult. Vacakul éreztem magam, amiért kegyetlenül bántam vele. de még ezt is enyhíteni szándékozott minden egyes szívdobbanásával és légvételével.

- Szeretlek – súgta ráadásképpen, és mélyen a szemembe nézett.

- Én is szeretlek – feleltem, és újabb bocsánatot akartam kérni, de ujjai az ajkaimra tapadtak.

- Mi lenne, ha soha többé nem beszélnénk Mike-ról?

Megpusziltam az ujjait és egy „okét” suttogtam ki alóluk.

Ezt követően kissé megemelkedett, a testemre mászott, átölelt, és finom csókokkal borított be mindenütt. Tudtam, hogy ezt nem érdemlem meg, de viszonoztam a gyengédségeit.

A telefonom csendbe hasító ciripelése rebbentett szét minket, de már úgyis tökmidegy alapon most sem foglalkoztam vele túl sokáig. Ha kirúgnak emiatt a filmből, nem érdekel. A családom állt az első helyen. És eldöntöttem: ez nemcsak ezen az éjszakán lesz így, hanem ezentúl mindörökké. Történjék bármi…

A „bármi” már másnap reggel bekövetkezett.