Married Life - 18. fejezet

Sziasztok!

Sokat filóztam, ki legyen végül a gyújtogató, aztán úgy döntöttem, ahogy… Majd meglátjátok, mit sikerült belőle kihoznom :S

És garantáltan nem fogtok szeretni érte :D :S :( :’( Szorri!

De ne feledjétek, ez egy RobSten történet ;-) Szal nem ám kiábrándulni rögtön az elején ;-) :)

Puszi

Szil

18. fejezet

- Igen, ismerem – feleltem megsemmisülten. Nem akartam elhinni, amit látok, de meg akartam bizonyosodni róla, miről is beszél a rendőrnő, mielőtt tévesen feltételezek. – Ő volt a gyújtogató? – hitetlenkedtem.

A nő viszont rábólintott.

- A pillanatnyi helyzet szerint ő a legfőbb gyanúsított. Az Ön tudomása szerint mikor járt utoljára a házukban?

Megráztam a fejem.

- Soha nem járt nálunk – mondtam.

- Egészen biztos?

- Igen.

- Nos, akkor minden kétséget kizáróan ő lesz az emberünk.

Elkezdett fájni a fejem, de szerencsére nem akart mást a rendőrnő. Miután elment, a bárszekrényhez léptem, mert úgy éreztem, szükségem van valami szíverősítőre.

- Ez kicsoda? – emelte fel Dean a fotót az asztalról.

- Brooke – feleltem röviden oda sem pillantva. - Brooke? – ismételte. – Ki az a Brooke?

Nem akartam neki elmondani. Emlékezni sem akartam rá. Ki akartam törölni a fejemből és az életemből egyaránt. De a jelek szerint erre semmi esélyem nem kínálkozott.

Egy hajtásra megittam a konyakot, és újat töltöttem. Aztán még egyet. Dean az ötödik feles pohárnál fogta le a kezem.

- Mi van? – förmedtem rá, majd bocsánatot kértem tőle, mivel nem ő tehetett a dolgok ilyetén alakulásáról.

- Ki ez a Brooke? – kérdezte megint.

- Egy volt… ismerősöm – feleltem. Bőven elég volt, ha ennyit tud róla, nem akartam beavatni a részletekbe.

És persze azt sem szerettem volna, ha Kristen tudomást szerez a dologról. De ez elkerülhetetlen volt. Az hagyján, hogy én ki voltam akadva a róla megjelent snitt miatt, de hogy ő ettől maximálisan ki fog készülni, arra mérget mertem volna venni.

Fájdalmas és hosszú beszélgetés állt előttem, és rettegtem a végkifejlettől. Még az is lehet, hogy el fog hagyni… Belesajdult a szívem a gondolatba. Megpróbáltam az ő helyébe képzelni magam. És a szívem vérezni is kezdett. Én sem lennék képes könnyen túltenni magam rajta, ha róla derülne ki ilyesmi. A biztonságunk érdekében mégsem volt más választásom. Hacsak…

- Dean, eltüntetnéd azt a fotót? – fordultam hozzá hirtelen.

- Nem mondod el Krisnek? – kérdezett vissza összevont szemöldökkel.

- Egyelőre nem – feleltem, de életem értelme ebben a pillanatban lépett a szobába, és meghallotta az utolsó szavainkat. Becky is a kezében volt.

- Mit nem akarsz elmondani? És milyen fotó? – kérdezte még a korábban történt megbántottsággal a hangjában.

Aztán közelebb lépett az asztalhoz, és megpillantotta a képet.

- Ki ez a csaj? – kérdezte felém fordulva.

Nem válaszoltam. Csak néztem őket, és éreztem, hogy elönt a fájdalom. Kristen ezután Deanre pillantott.

- Rám ne nézz, ez a ti dolgotok – „segített ki” a bajból kedvenc testőröm, majd magunkra hagyott bennünket.

Kris szemei újra engem fürkésztek kíváncsian. Szerettem volna elodázni a vallomás pillanatát, ezért előbb odaléptem hozzájuk, és megsimogattam a lányunk fejét.

- Ne haragudj az előbbiért – kértem bocsánatot. – Csak rossz volt látni, hogy máris mik keringenek a sajtóban rólatok.

- Te ne haragudj, hogy elvállaltam ezt a filmet! – védte ki a mentegetőzésem. – Már tudom, hogy hiba volt, de nem lehet visszacsinálni, majdnem a fele készen van.

Én is tudtam, mivel járna a szerződésszegés. És azt is, hogy Kristen nem menne bele abba, hogy majd akkor őket is kifizetjük. Emlékeztem, hogy amiatt is mennyire kiborult, amikor én rakattam későbbre a következő filmem forgatását. Az is egy vagyonba került, így fel sem vetettem az ötletet.

- Mit mondott a rendőrség? – kérdezte aztán.

- Gyújtogatás történt – feleltem, miután egy mély lélegzetet vettem.

Hirtelen hülyeségnek tűnt, hogy az előbb még el akartam titkolni előtte az igazságot a tettesről. Hiszen a sajtó bármit előtúr, akár a föld alól is. Kizárt, hogy ne közölnék le a rólam és a Brooke-ról előkotort anyagot, amint kiderül, hogy ő a gyanúsított. Hiú ábránd volt, hogy egyszerűen lesittelik, és többé nem hallok róla. Ezt már akkor tudnom kellett volna, amikor évekkel ezelőtt egy kétségbeesett pillanatban egyetlen éjszakára az ágyamba engedtem.

Másnap ugyanis csúnyán elzavartam, és ezt fenyegetéssel „köszönte” meg.

- Velem nem bánhatsz úgy, mint egy lotyóval – köpte felém a szavakat, miután kedvességgel nem ment semmire. – Ezt még egyszer nagyon meg fogod bánni, Pattinson!

Nem vettem komolyan. És nem is hallottam felőle azóta. Persze sokszor összefutottunk, különböző filmes eseményeken, de úgy kerültem, akár egy pestisest. És ő sem törekedett rá, hogy akár csak egy szia erejéig megálljunk egymás mellett. Egy idő után már nem is tartottam attól, hogy egyszer esetleg Kristent fogja zaklatni a régi ügyünkkel, olyannyira passzívnak bizonyult. És szépen lassan el is feledkeztem róla.

Most viszont nem titkolhatom tovább. El kell mondanom.

Újra Kristenre néztem, aki aggodalmasan pillantott ki éppen az ablakon, szigorúan a függöny mögül leselkedve. A lányunk a karjaiban gőgicsélt.

- Gyújtogatás… - mormolta szerelmem. – És ki volt az? – nézett rám.

A tekintetem az asztal felé siklott. Az övé követte.

- Ez a lány? – hitetlenkedett. – Ki ez? – emelte fel aztán. – Valami régi szeretőd? – nevette el magát.

Nem voltam képes válaszolni. Az ő nevetése is abbamaradt. Rádöbbent, hogy ráhibázott.

- Ezt nem hiszem el – suttogta, és lerogyott a kanapéra.

Anyám jött be ekkor, és reggelizni invitált bennünket. De megérezte a feszültséget a levegőben, mert inkább csak Beckyért nyúlt, hogy magával vigye.

- Azért ne törjetek össze semmit – mondta még, mielőtt kiment.

Odaléptem Kristenhez, de megérinteni nem mertem. Mégis úgy éreztem, magyarázattal tartozok.

- Emlékszel, amikor két hónapot külön voltunk a harmadik és negyedik rész forgatása közötti szünetben? – kérdeztem halkan. Rám emelte a tekintetét, amelyből sütött a fájdalom. De könnyeket még nem láttam benne. – Előtte csúnyán összevesztünk valami… hülyeségen.

Már nem is emlékeztem rá, mi is volt az, de azt tudtam, hogy mérhetetlen haragot éreztem, amikor alig két héttel utána már egy másik férfi karjaiból mosolygott rám szerelmem a címlapokról. És hiába kerestem, nem volt hajlandó beszélni velem. Én épp a világ másik végén forgattam, így képtelenség volt odamennem hozzá. Némán szenvedtem egy teljes hónapon át. Minden éjszakámat italba fojtottam, hogy gyorsabban teljen az idő, és ne kelljen annyit gondolkodnom azon, ő hol van épp, mit csinálhat, és… kivel…

Aztán egyszer találkoztunk egy estélyen. De ő mással volt. És boldognak tűnt. Nem ismertem a fickót, de nem ugyanaz volt, akivel az újságokban szerepelt annak előtte. Elég rendesen felöntöttem aznap is a garatra, mert hiába próbáltam a közelébe férkőzni, hogy beszélhessünk, és esetleg még egy esélyt adjunk a kapcsolatunknak, ő mosolyogva hárította a négyszemközti találkozásra vonatkozó kéréseimet. Végül kétségbeesetten hazaindultam, de amíg a taxit vártam, mellém szegődött Brooke. Ő statiszta volt abban a filmben, amit éppen forgattam, és szerencsétlenségemre meghívták erre az estélyre is. Már azelőtt is többször nyilvánította ki, hogy többet is szeretne, mint munkatársi viszony, de minden alkalommal hárítottam a közeledését. Most viszont fájt a szívem. Ő pedig elég nyíltan felajánlotta a szolgálatait, hogy majd ő elmulasztja a bánatomat. Beleegyeztem.

De nem sikerült neki. Hazavittem, de már a csókjában is Kristen ajkainak ízét éreztem. Dühös és féltékeny voltam. Elvette az eszemet az alkohol, és a lidércek. Míg Brooke-ot öleltem, végig az járt a fejemben, hogy most éppen Kris is ezt teszi valahol valaki mással. Két teljes órán át igyekeztem száműzni a gondolataimból. De ezt egyedül csak Brooke élvezte. Én is átmeneti kielégüléshez jutottam, de a helyzet semmit nem változott.

Még két napig. Két nappal később ugyanis felhívott Kristen.

Azt mondta, hogy ha nekem is megfelel, most beszélhetnénk. Azonnal kocsiba pattantam, és rohantam a szállodába, ahol tartózkodott. Már nem érdekelt, hogy esetleg volt-e valakije, amíg nem voltunk együtt, csak azt akartam tudni, van-e még rá esély, hogy rendbe hozzunk mindent.

Ezt abban a pillanatban meg is tudtam, amint kinyitotta nekem az ajtót. Kissé tétován lépett félre, hogy beengedjen. Utána csak egyetlen szót mondott: „hiányzol” – de ezt úgy, hogy a saját fájdalmamat hallottam ki a hangjából. Magamhoz öleltem, és másnap reggelig nem a szavaké volt a főszerep. Akkor viszont elárulta, hogy senkit nem engedett magához közel azalatt a másfél hónap alatt, amióta nem találkoztunk. A hívásaimra pedig csak azért nem felelt, mert úgy gondolta, időt kell adnia mindkettőnknek, hogy tisztában legyünk a valódi érzéseinkkel. De nem feküdt le közben senkivel. Én viszont igen, éppen két nappal azelőtt, hogy kibékültünk. Mocskosnak éreztem magam, de nem voltam képes elárulni ezt neki. Féltem, hogy rögtön szétpukkanna a szappanbuborék, amely körbeölelte a lelkemet, most, hogy újra a magaménak tudhattam a szerelmét.

Nem vallottam be neki azt az esetet, és ő sem kérdezte soha. Brooke eltűnt, mi pedig összeköltöztünk, és alig egy évvel később össze is házasodtunk. Minden csodálatos volt – egészen mostanáig.

Mostanáig, amikor amúgy is elég gondunk volt a levakarhatatlan firkászok miatt, és a filmjeink készítése is megnehezítette az életünket. Emellett ott volt nekünk Becky. Akit mindketten imádtunk és védtünk. Rettegtem, hogy ezt most nem lehet rendbe hozni. És az sem lehetett mentség, hogy akkor éppen nem voltunk együtt, amikor lefeküdtem Brooke-kal, hiszen ő nem tette ezt senki mással, így még szerintem is megcsalásnak számított.

Hogy ő mit gondolt, arról csak sejtéseim lehettek, azok is a halványabb fajtából. Csak nézett rám, hatalmas szemekkel, melyekből még mindig nem csorogtak az általam várt könnyek. Az arca egyre sápadtabbá vált. De nem kezdett el kiabálni – amit szintén vártam. Újra a fényképre pillantott.

- Vele voltál akkor? – kérdezte halk, vékony hangon.

- Csak egyetlen egy alkalommal – próbáltam vele megértetni, hogy nekem semmit nem jelentett. És ezután még nagyobb baromságot csináltam, mert kétségbeesetten azt is elkotyogtam, hogy akkor történt, miután azon az estélyen összefutottunk, ahol ő levegőnek nézett. De visszaszívni már nem tudtam. Kris pedig még sápadtabbá vált.

A szája elé kapta a kezét.

- És két nappal később volt pofád eljönni, és azt hazudni, hogy viszonzod az érzéseimet? – emelte fel a hangját. – Hogy még mindig ugyanúgy szeretsz?

Ezek szerint ő is pontosan emlékezett azokra a napokra.

- Nekem ő nem jelentett semmit – mondtam halkan.

Nem érdekelte.

- Ő gyújtotta fel a házunkat? – kérdezte miután nyugalmat erőltetett magára.

- A rendőrség szerint igen.

Bólintott, majd felállt. Dühtől szikrázó szemekkel közeledett felém, de a fájdalmat is kiolvastam belőle.

- Bocsáss meg! – kértem.

Vártam, sőt, komolyan akartam, hogy felpofozzon, vagy bármit, ne csak itt álljon előttem némán, de percekig csak az arcomat fürkészte. Biztos voltam benne, hogy látja a bűntudatomat. Mégsem úgy reagált, amire számítottam.

Egyszerűen megrázta a fejét, és kisétált a nappaliból. Ez még rosszabb volt, mintha kiabált vagy veszekedett volna. Biztos voltam benne, hogy egy életre megutált. Újra a bárszekrényhez mentem, de most nem vacakoltam a pohárral.

- Rob! – rontott be egyszer csak az ajtón Dean. – Gondoltam szólok, hogy Kris épp most akar elmenni Beckyvel. Már kölcsön is kérte az egyik nővéred kocsiját.

Egy pillanat alatt a garázsnál termettem. A kerítés mögül, és arra felmászva paparazzik kattogtatták bőszen a gépeiket, de nem érdekelt. Lizzy autója elé álltam, így akadályozva meg, hogy kigördüljön. Kristen és Becky a hátsó ülésen kuporogtak, valami takaró alá bújva, hogy ne készülhessen róluk kép.

- Tűnj el az útból, öcsi! – szólt rám a nővérem, de nem hatott meg a „kérése”.

- Dean – szóltam hátra, mire ő állt a helyemre az autó elé, megakadályozandó, hogy elinduljon.

Én a hátsó ajtóhoz szaladtam, de Kristen bezárta azt, így nem tudtam beszélni vele.

- Kérlek – szóltam mégis, reménykedve, hogy meghallja. – Ne menj el – könyörögtem.

Bentről rám nézett, de csak a fejét rázta.

- Kristen – rogytam térdre a kocsi mellett. De elfordult. Nem érdekelte, mit teszek, akár főbe is lőhettem volna magam, arra sem valószínű, hogy felfigyelt volna. Ekkor Lizzyhez fordultam. – Hová viszed?

- Mi közöd hozzá? – ellenségeskedett velem ő is, és felbőgette a motort. Dean nem ugrott félre.

Most neki könyörögtem.

- Kérlek, mondd el, legalább ezt hadd tudjam! - Közben végig a hátsó ablakon néztem befelé, de Kristen a takaró alá bújt a lányunkkal.

Lizzy kissé kijjebb hajolt az ablakon. Ránéztem. Ő is gyűlölt most, nyilván Kristen elmondta neki, mit tettem. És élvezettel vágta a képembe, hova is tart szerelmem.

- Mike-hoz.

Ez volt a kegyelemdöfés. Elengedtem az ajtót, és a sarkamra ültem. A fájdalmam leírhatatlan volt. Dühömben beleöklöztem egyet a karosszériába, mire az kissé be is horpadt. Lizzy azonnal háborogni kezdett, de legalább Kristen is kidugta a fejét a takaró alól, és a szemembe nézett.

- Ne menj – suttogtam enyhe fejrázás kíséretében.

Lesütötte a tekintetét, és előreszólt valamit Lizzynek. Aki ekkor dudálni kezdett. Dean félreállt az útból, ők pedig elhajtottak. Hosszan bámultam a kocsi után még akkor is, amikor már rég kihajtottak a kapun. A fényképészeknek ez valódi orgazmust jelenthetett: Miután Kristenről megjelentek azok a felvételek, amelyeken két férfinek tesz a kedvére, másnap el is hagyja a férjét. És bizonyára ki fogják szimatolni, hova is ment.

Tehetetlennek éreztem magam. De nem adtam fel ilyen könnyen.

Ráparancsoltam Deanre, hogy hozza a kocsiját, de azonnal. Azt útközben derítettem ki, hol is lakik Mike. Egyenesen odahajtottunk. Persze nem akart beengedni. Sőt, először kissé meg is hökkent, hogy miért nála keresem Kristent, de aztán elvigyorodott.

- Látod, megmondtam, hogy egyszer vissza fog jönni hozzám – mondta kárörvendve.

Szívesen bevertem volna megint a képét, ha a vasrácsos kerítés nem állt volna az utamba.

- Beszélni akarok vele! Most!

- Szerintem ő nem akar látni – felelte, majd vállat vont. – Sajnálom, öregem. – Ezzel fogta magát, és visszament a házába.

Itt egyelőre még tiszta volt a terep, nem lepték el a környéket az újságírók. Elgondolkodtam rajta, hogy valahogy mégis be kéne jutni, de Dean lebeszélt róla.

- Adj neki egy pár napot, amíg lehiggad – tanácsolta.

Én viszont egyre jobban kétségbeestem. Ha ezalatt a pár nap alatt itt lesz Mike-nál, minden bizonnyal… vele fog vigasztalódni, és ezt meg is érdemlem, de hogy nem élem túl, az is biztos. Ráadásul a lányunkat is magával hozta.

Hazavitettem magam Deannel, de félóránként hívtam szerelmemet a mobilján. Egyszer sem vette fel. A régi szobámba zárkóztam, hogy eltűnjek a szüleim sajnálkozó tekintete elől. Már aznap délután felhívtak a rendőrségről, hogy sikerült elkapniuk Brooke-ot, aki bevallott mindent. Ezt megírtam egy sms-ben Kristennek, remélve, hogy legalább azt elolvassa, ha már a hívásaimra nem reagál.

Másnapig nem jelentkezett. Semmit nem tudtam róla. Reggel odavitettem magam Deannel a forgatásra, látni szerettem volna őt. És a lányomat is. Akit azonban nem hozott magával. Fogalmam sem volt, kire hagyta. Meg akartam állítani, mielőtt bemegy az épületbe, de a sapkáját mélyen az arcába húzta, és napszemüveget is viselt, hogy álcázza magát az itt lebzselő firkászok előtt. Gyorsan haladt, ezért a parkoló másik végéből esélyem sem volt még kint utolérni. A paparazziknak ezzel újabb témát szolgáltattunk „bocsánatért könyörgő férj – megbocsátani nem képes feleség” címszó alatt.

Ráadásul a stúdióból is kitiltatott. A biztonsági őrök sajnálkozva közölték, hogy nem engedhetnek be. Egész addig ott maradtam, amíg le nem telt a négy óra – Kristen forgatási ideje. Vártam, hogy végre kijöjjön, de akkor újabb sokk ért. Mike-kal együtt lépett ki az épületből, és egyenesen az ő a kocsijához mentek. Csak most döbbentem rá, hogy reggel is együtt érkeztek. Biztos voltam benne, hogy tudja, hogy itt vagyok – épp ezért viselkedett így. Dermedten figyeltem, ahogy elhajtanak.

Dean megkérdezte, hogy most hova menjünk. Vállat vontam. Mindegy volt. Hiszen családom nincs… házam sincs, ahova visszavonulhatnék nyalogatni a sebeimet. Amelyeket én okoztam magamnak és szerelmemnek egyaránt. Egy kocsmába vitettem magam. Dean végigasszisztálta, ahogy a sárga földig részegedek, de hiába próbált lebeszélni róla, és rávenni, csináljak valami értelmeset - például próbáljak meg új otthon után nézni -, nem érdekelt, mit magyaráz mellettem. Ő támogatott be valahogy a kocsiba, és vitt haza a szüleimhez.

Szerencsére Lizzyt sem láttam azóta, amióta elvitte innen őket. Nagyon hiányoztak nekem. Kris nevetése, Becky mosolya, az ölelésük, szerelmem csókja és érintése… A kislányom visítása, amit fürdetéskor szokott alkalmazni főleg, mikor együtt pancsolunk… Fogalmam sem volt, mennyi ideig fogom kibírni nélkülük. Nem jósoltam magamnak egy hetet…

(Kristen)

Letaglózott a hír. És sok is volt így egyszerre. Rob folyamatos féltékenykedésével már úgy-ahogy megbarátkoztam, jobban mondva megszoktam, de a házunk leégése egy lavinát indított el. Ránk szálltak az újságírók, és még a stúdióból is kiszivárgott valami felvétel rólam, amint épp Mike-kal és Luke-kal akciózunk éppen. Ez persze Robnak sem tetszett, nem hibáztattam érte. De máris megbántam, hogy valaha elvállaltam ezt a filmet. Visszamondani viszont nem lett volna értelme, hisz már majdnem a fele elkészült.

Mindez így együtt már sok volt a jóból, de amikor szívem örök szerelme bevallotta, hogy kicsoda is ez a Brooke, ez volt a cseresznye a habos torta tetején. Tökéletesen emlékeztem arra a „szünetre” a kapcsolatunkban. De szándékosan kerültem őt, mert tisztában akartam lenni azzal, mit is akarok. Azon a bizonyos estélyen már tudtam, hogy őt, de a kísérőm – az akkori ügynököm – túl befolyásos volt ahhoz, hogy csak úgy faképnél hagyjam holmi szerelmi ügyek miatt, így csak két nap múlva szedtem össze a bátorságom, és hívtam fel Robot, hogy szeretnék vele beszélni, ha még lehetséges.

Azonnal jött. Azonnal kibékültünk. Csak azt felejtette el megemlíteni, hogy közben megdugta az akkori filmje egyik kis statisztáját, vagy kit. Még együtt voltunk, amikor elkezdte azt forgatni, de már az elején sem volt túl szimpatikus nekem a csaj. Mégsem gondoltam volna soha, hogy pont őt fogja megfektetni, amint alkalma nyílik rá. Most azt mondja, nem számított. De bennem elég mély sebet ejtett vele. amit nem tudtam csak úgy elhessenteni magamról.

Úgy éreztem, el kell tűnnöm. Minden elől. Rob elől is. Elvégre a ribanc a házunkat gyújtotta fel! Isten tudja, hogy miért… Ez már több volt, amit hirtelen el tudtam viselni. Lizzyvel Mike-hoz vitettem magam, aki ugyan nem helyeselte, hogy a volt pasimhoz vigyen, de mivel felajánlotta, hogy bárhova elfuvaroz, nem tiltakozott. Rob könyörgő tekintetével mit sem törődve tűntem el a szülei házából Beckyvel együtt. Félúton viszont meggondoltam magam. Megkértem sógornőmet, hogy inkább egy városszéli hotelbe vigyen bennünket.

Miután sikeresen leráztuk az újságírókat, sikerült is eljutnunk egy csendesebb panzióhoz, ahol szerencsére fel sem ismertek. De legalábbis nem mutatták. Mike-ot felhívtam, hogy legyen szíves eljönni értem, hogy elvigyen a forgatásra. Ezen kívül Kathyt is megkerestem, tudna-e addig vigyázni Beckyre, amíg én dolgozok. Örömmel beleegyezett, de megkértem, maradjanak a panzióban, nem akartam ugyanis, hogy akár csak véletlenül is lefotózhassák őt a keselyűk.

Mike megemlítette, hogy Rob előző nap nála járt, és engem keresett, de elküldte. Azt is elmondta, hogy elég vacakul nézett ki – de mindezt olyan kárörvendően, hogy majdnem felképeltem. Nem árultam el neki, mi is történt, semmi köze nem volt hozzá. Erre most nekem kellett megtalálnom a megoldást. Nem volt könnyű. Rob minden nap odajött a forgatásra, de még nem álltam készen beszélni vele. Napok teltek el így.

Végül döntöttem.

(Rob)

Körülbelül két napig voltam élőhalott. Senkivel nem voltam hajlandó kommunikálni, még Deannel se. Minden nap odavitettem magam a forgatásra, de mindannyiszor ugyanaz a jelenet játszódott le. Kristen ügyet sem vetett rám, Mike hozta-vitte. Hozzá is elmentem még másnap, de ekkor is elhajtott.

Ezen a napon viszont úgy ébredtem, hogy még sincs veszve semmi. Az nem lehet! Felhívtam Stephet, hogy azonnal keressen nekem egy ingatlanügynökséget, azon belül pedig találjon egy ugyanolyan házat a környéken, mint amilyen a miénk volt. Másfél órával később visszahívott, és bediktált három címet.

- Csak ennyi? – kérdeztem.

- Azt mondtad, ugyanolyant akarsz, mint amilyen volt. Hát ennyi.

- Kösz, Steph.

Azonnal felkerekedtem, és mind a három címet felkerestem. Útközben Deannek sikerült leráznia az újságírókat, ezért békésen tudtam szemügyre venni mindhárom házikót. Az utolsó volt a legtökéletesebb. Csak pár utcányira volt attól, ahol addig laktunk. Azonnal megvettem.

Belülről és kívülről is kifogástalan állapotban volt. Újabb két-három napba telt, amíg a felbérelt mesteremberek kifestették, és addigra a bútorokat is beszereztem. A tűzben mindenünk odaveszett, így csak az emlékeimre hagyatkozhattam, mi volt és hol, de végül sikerült nagyjából olyan hangulatot teremteni, amilyen a régi házunkat jellemezte. Azt leszámítva, hogy hiányzott belőle a lányok illata, a mosolyuk ragyogása, és így tökéletesen élettelen volt az egész. Mint egy díszlet. Ócska iróniája a sorsnak.

Most értettem meg, mire is gondolt szerelmem, amikor arról beszélt, mit jelentett neki a régi otthonunk.

Hat nap telt el, mire mindennel végeztem. Vic segítségével – aki nem utált, nem úgy, mint Lizzy – még néhány alapvető ruhadarabot is tudtam szerezni Kristennek, magamnak és Beckynek egyaránt. Most már csak őket kellett volna elérnem, hogy egy újabb esélyért könyörögjek.

Először telefonáltam. Persze feleslegesen. Másnap kimentem a forgatásra – szintén hiába, mert az őrök azt mondták, aznap nem jött be Kris, szabadnapot kapott, mivel más jeleneteket csináltak éppen. Elmentem Mike-hoz. Nem találtam otthon senkit. Sejtettem, hogy együtt vannak valahol, és ez nem tett jót a lelkemnek.

Hazamentem, hogy kitaláljam, mitévő legyek. Aztán váratlanul csengettek. Ez meglepett, mert Deanen és Stephen kívül csak a szüleim tudták, hogy hova bújtam, de őket megkértem, hogy lehetőleg hagyjanak békén.

Mivel jó pár sörön túl voltam, kissé ingatag járással közelítettem meg a bejáratot, és anélkül, hogy kilestem volna, szélesre tártam az ajtót. Kristen állt odakint.

ZENE

Szóhoz sem jutottam.

- Bemehetek? – kérdezte halkan.

Oldalra léptem, és beengedtem magam mellett. Ahogy elhaladt, megcsapott a parfümje illata. Elvesztettem a fejem. Becsaptam az ajtót, őt megragadtam a karjánál fogva, és belülről nekidöntöttem.

A szám és a nyelvem azonnal az ajkait kutatta, és legnagyobb meglepetésemre legalább olyan hevesen viszonozta a csókomat. Végigsimítottam a combján, a nyakát harapdáltam, mire nyöszörögni kezdett. A fenekénél fogva emeltem fel, mire karjait a nyakam körül, lábait pedig a csípőmön kulcsolta össze. Az emeletre lépdeltem vele, nem túl gyorsan, mert közben egyre csak faltuk egymás ajkait.

Odaérve az ágyra tettem, de mivel nem eresztett, én is ráfeküdtem.

- Szeretlek – suttogtam minden fél percben, amikor nem épp a bőrét ízlelgettem.

Ő nem válaszolt, de a teste remegése, elfúló sóhajai valamennyire igazolták, hogy még ő sem teljesen közömbös irántam. Lassan levetkőztettem, a teste minden négyzetcentijét csókokkal borítva, majd széttárt combjai közé helyezkedtem, és kizárólag az ő örömére koncentrálva juttattam el a csúcsra az ujjaimmal és a nyelvemmel. A sokadik reszketése csillapultával emelkedtem csak fölé.

A bőrömbe karmolt, lábaival húzott egyre közelebb magához, míg végül teljesen kitöltöttem forró és szerelmi nedvektől csöpögő teste legintimebb barlangját. Egyszerre nyögtünk bele az érzésbe.

- Szeretlek – súgtam megint, és egy pillanatra azt hittem, álmodom.

De a sikolyai, az újabbnál újabb karmolásai és harapásai meggyőztek, hogy ez a valóság. A nevemet kiáltotta, mikor ismét elélvezett, én pedig boldogan követtem őt a beteljesülés tetőpontjára.

- Kérlek, ne hagyj el többé – könyörögtem kis idő múlva, verejtéktől nedves, remegő testét magamhoz húzva. – Én megőrülök nélkületek.

Nem válaszolt. A légzése viszont érezhetően lassult. Mintha gondolkodna valamin.

- Hányszor csaltál meg azóta? – kérdezte halkan. Fájt a bizalmatlansága. De meg is értettem az okát.

- Egyszer sem – vallottam be őszintén.

Már a nyelvemen volt, hogy megkérdem, ő vajon lefeküdt-e Mike-kal az utóbbi pár nap alatt – bár biztos voltam benne, hogy igen –, de megelőzött.

- Nem történt semmi köztünk.

Hinni akartam, hogy igazat beszél, de megérdemeltem volna, ha bosszúból megteszi, így csak ennyit mondtam:

- Nem számít. – Kissé értetlenül, és zavartan pillantott rám. – Nem érdekel, mit csináltatok, csak kérlek, bocsáss meg, és gyere vissza hozzám.

Egy pár másodpercnyi tűnődést követően megsimogatta az arcom, az ujjai alatt sercegett a borostám. Utána a szemembe nézett, és olyan érzelemdús csókot adott, hogy belefacsarodott a szívem. Búcsúcsóknak éreztem, és előre féltem a pillanatot, hogy mindjárt feláll, felöltözik, és újra a nyomorba taszít ezzel, de ekkor valami sokkal meglepőbbet cselekedett.

Az oldalamhoz fészkelte magát, körbepillantott a szobában, majd hitetlenkedve rám nézett, és csak ennyit mondott:

- Azt sajnálom csak, hogy a fényképek és az apró emlékek odavesztek. De hogy csináltad ezt? – kérdezte elbűvölően.

Elmeséltem neki. Meghatottan újra megcsókolt. És ezt az éjszakát egymás ölelő karjaiban töltöttük. Neki már nem számított, mi történt, amikor anno szakítottunk, és nekem sem, hogy ő mit tett vagy nem-tett Mike-kal vagy akárkivel az elmúlt napokban. Csak a pillanat számított, és a hajnalban egymásnak tett ígéretünk, miszerint erről nem beszélünk többet, lezárjuk, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.

A szívem megtelt megkönnyebbüléssel, szerelemmel, és boldogsággal.

(Mielőtt bárki megkérdezné, de ezt majd Jenny írja bele a köv részbe, Becky ezalatt Rob szüleinél volt, és csak majd másnap mennek el érte!!!) Ja, és Kris nem feküdt le Mike-kal ezalatt a pár nap alatt.

The end :D

Szil