Married Life - 37. fejezet

37. fejezet

Sziasztok, tudom, h már elegetek van belőlem :D De megint én lettem a soros, Jenny egyéb elfoglaltságai miatt, de semmi gáz :D Csak ne lázadjatok, h má megen én… :D És ez most tényleg elég vacak lett, de mégis jobb, mintha nem kaptatok volna fejit, nem? :-/ Szorri… Legközelebb összekapom magam!

No lássuk!

Pussz

Szil

Mivel Kristennek tényleg vissza kellett mennie a turnéjára – nekem pedig a forgatásra –, nem volt más választásom, elengedtem. Addig viszont minden percünket egymásnak szenteltük, és persze Beckynek. Aki szemmel láthatóan örült a ténynek: baba lesz, de legalábbis be nem állt a szájacskája, egész az indulásukig ezt ismételgette. Azt azért kizártnak tartottam, hogy fel is fogja, mit jelent ez az egész, nekünk mindenesetre rengeteget jelentett.

Kristen is örült, miután látta, hogy én mennyire, így lehullott a gond a vállunkról. És megígértem ugyan neki, hogy nem cirkuszolok amiatt, hogy el akarja fogadni a film folytatásához a felkérést, mégis… Erre szerettem volna még aludni egy párat. Kicsit elborzasztott a gondolat, hogy a várandós – és egyben családanya – feleségem megint egy pornófilmben szerepeljen, hiába hangoztatta, hogy nem az. Ő valami lélektani szarnak hitte, de az igazság az volt, amit én is láttam, mikor elkísértem a forgatásokra anno: kőkemény szex, kifulladásig. Nem értettem, hol látja ő ebben a lélektaniságot, de nem is érdekelt.

A napom gyorsan telt, mert nem is figyeltem arra, amit csinálok, csak játszottam a szerepemet, viszont végig az új jövevényen gondolkodtam. Lesz még egy gyermekem! Ez annyira hihetetlen volt!!! Pedig nem is terveztük… Színtiszta véletlen, mégis maga a csoda! És valóban: Kristen nem szedett fogamzásgátlót, amióta Becky megszületett, szóval nem kellett ezen annyira meglepődnünk, mint amennyire sikerült, de mégis: most már duplán szülők leszünk!

Az örömöm felhőtlen volt, az sem tudta elrontani, amikor Steve huszadjára is újra akarta forgatni az egyik jelenetet – ráadásul a nap végén, amikor mindenki zombinak érezte már magát. Én mosolyogva odaálltam a kamera elé… és váratlanul félre is rántottak előle. Allison volt az, aki becibált az egyik díszlet mögé.

- Ugye tisztában vagy vele, hogy miattad szívja a vérünket az az idióta? – bökött Steve felé.

Megdöbbentem.

- Hogy miattam? – néztem rá csodálkozva.

- Éppen szakítunk a kurva forgatókönyv szerint! – csattant fel. – És én doblak ki! Jó lenne, ha nem vigyorognád el, mert kibaszottul nem hiteles!

Megint meglepett. Szóval szakítási jelenetet veszünk?

- Oké… - feleltem. – Meglátom, mit tehetek – ígértem.

Megpróbáltam minél elkeseredettebb képet vágni, de nem ment. Egyszerűen boldog voltam! Aztán mégis jött egy csúf gondolat, ami lehervasztotta a mosolyt az arcomról. Tudtam, hogy nem igaz, NEM LEHET igaz, mégis megfordult a fejemben, hogy mi van, ha nem én vagyok az apja? A józan eszem tudta, hogy kizárt, de akkor is… A jelenet ezúttal tökéletesre sikerült.

A kérdést viszont később sem tettem fel Krisnek, mikor már otthon voltam, és felhívott. Elhatároztam, hogy bízom benne, és ehhez tartottam magam. Az én gyermekem, és kész! Annyit vitáztunk már azon, hogy melyikünk mennyire féltékeny a másikra, és ki miatt, hogy már belecsömörlöttem. Hinni akartam és hittem is, hogy tőlem várja ezt a picit!

Dean kopogott be később, hogy nincs-e kedvem megünnepelni.

- Azt hittem, most, hogy kibékültetek, le se lehet téged gyógyítani Steph-ről… - néztem rá kétkedve. Erre elpirult. Elpirult? Még jobban rácsodálkoztam.

- Ő is ott lesz – nyögte ki aztán. Még nem tettem túl magam a pirulásán, de beleegyeztem, hogy menjünk. Bárhova, csak ne kelljen itthon maradnom, akkor ugyanis tuti tovább törném a fejem a hülyeségeken.

Egy közeli pubba mentünk, ahol szerencsére nem voltak sokan, még az álruhámat is a kocsiban hagyhattam, olyan szinten érzett engem biztonságban a sofőröm. Ő viszont nem tudhatta, hogy a csekély létszámú ott lézengő ember közt van kettő, akikre sajnos túl jól emlékeztem. A két lány a gyógyszertárból.

Már félig az asztal alá bújtam, nehogy észrevegyenek, amikor Steph rám szólt, hogy mi a francot művelek.

Elmondtam neki, mire megnyugtatott, hogy Dean majd leszereli őket, ha gond adódik. És ugyanezzel a lendülettel az említett nyakába simult, szinte eggyé olvadtak, és rögtönöztek előttem egy bemutatót, hogy mivel fogják tölteni az éjszakát. Hamar eluntam, úgyhogy Allison felé fordultam, aki pár másik kollegámmal együtt velünk tartott. Nem volt mázlim: ő ugyanis puszipajtása volt a két ősellenségnek, akiket máris integetve az asztalunkhoz invitált.

Vártam a sikoltozást és hasonlókat, de ezúttal legnagyobb meglepetésemre ez elmaradt. Vera és Cloe csak a pillantásukkal vetkőztettek, de hozzám sem szóltak egész este. Hálát adtam a jóistennek, amiért megkönyörült rajtam, és csendben iszogattam a konyakomat. Rágyújtani viszont bent nem lehetett, ezért menekülési szempontokat is figyelembe véve úgy döntöttem, ezt a bár előtt fogom megtenni. Szóltam Deannek, aki el is kísért, bár hogy hogyan volt képes elengedni Steph-et, arra nem jöttem rá.

- Én mégis inkább hazamennék – közöltem vele, amint kiértünk. Kerülni akartam minden kínos és félreérthető szitut, azokból egy időre elegem volt. – Aztán te visszajöhetsz, csak engem szállíts el innen, kérlek – győzködtem, de nem kellett soká, máris hozta a kocsija kulcsait.

Az estét így mégis otthon töltöttem, de a kedvem az rossz volt. Egyrészt mert nem lehettem a családommal, másrészt pedig a kezdeti borús gondolatok miatt. Amelyek tovább szaporodtak. Kínomban bekapcsoltam a számítógépet, hogy valami alapot keressek a gyanakvásra, amelyet ki szándékoztam irtani magamból. Rosszul tettem. Nagyon rég kerestem már rá a nejemre, és azóta milliónyi új kép jelent meg, amelyeken többnyire Mike, de egy sor idegen pasas társaságában van, és a kamerába mosolyog.

Majdnem összetört az egér a kezemben, miközben sorra lapoztam ezeket. Aztán megnyugodtam, hiszen ezeken kifejezetten a fényképészeknek pózolt. De ott voltak azok a lesifotók, amelyeken tán nem is tudta, hogy fotózzák. Ebből is volt egy sor Mike-os, Luke-os is, valamint az ügynökével egy pár… És volt ott egy idegen pasas is, akit még sosem láttam ezelőtt. Nem a testőre volt, mert azt ismertem. Nem is valaki a stábból, akikkel együtt dolgozott, hanem egy ismeretlen, de fiatal és még férfiszemmel is jóképű srác, akivel egy étteremben mosolyogtak egymásra felhőtlenül.

Most éreztem csak pocsékul magam igazán. Ki a fene ez? És mit akar az én feleségemtől?! Azonnal nyúltam a mobilomért, és tárcsáztam Krist. Kathy vette fel a mobilját.

- Szia! Kris itt felejtette a telefonját – mondta rögtön.

- Ott felejtette? És ő hova ment? – firtattam egyelőre eltitkolva a félelmeimet.

- Valami vacsorára volt hivatalos – mondta zavartan a kérdezett.

- Kivel? – faggattam tovább.

- Mike-kal, meg az apámmal… és még egy pár emberrel. – Tudtam, hogy Kathy hazudik. Rá is förmedtem, hogy ne tegye.  – Nem hazudok! – feleselt rögtön.

- Kérlek, mondd el, kivel ment, és hová – Igyekeztem visszafogni a dühömet, de az egyre erősebben mutatkozott. Alig akartam elhinni, hogy a jelek szerint a nejem igenis átver. Gyermeket vár, de… vajon tőlem?! Most már komolyan kételkedtem.

- A nővéreddel – jött erre mégis a meghökkentő válasz. – És moziba.

- Melyik nővéremmel? – tettem fel egy beugratós kérdést. Kathyvel még sosem beszéltünk a nővéreimről, bár az újságokból megtudhatta, hogy hívják őket.

- Lizzy volt itt, és elcsalta. Azt mondták, megünneplik, hogy ismét kisbabátok lesz – adott végre konkrét magyarázatot Kathy.

- És honnan tudjam, hogy nem csak fedezni akarod?

- Rob! Miért akarnám fedezni? – háborgott erre ő.

- Mert megcsal – nyögtem ki a feltételezésemet. - És miért hazudtad, hogy Mike-kal meg az apáddal van, ha tényleg csak Lizzy van ott?

Erre csend. Túl hosszú csend. Aztán halk nevetés. Remek, most még Kathy is rajtam szórakozik – gondoltam keserűen.

- Nem csal meg, hidd el.

- Akkor ki az a pojáca vele a képeken? – ordítottam.

- Melyik pojáca? – Szinte láttam, hogy fintorog. Nyilván akadt már dolga egy-kettővel.

- Az a szőke nyápic kis faszfej, akivel két napja is együtt látták – pillantottam a monitorra, hogy leolvassam a dátumot. És megint felment bennem a pumpa! Két napja még mással fetrengett, a következő napon meg…

- Na állj! Két napja Kris itt volt velem egész este.

- Van a közeledben számítógép? – kérdeztem ingerülten.

- Van.

- Akkor leszel szíves megnézni… - Elmagyaráztam hol és mit keressen. – Ő kicsoda? És mit akar a feleségemtől? – kérdeztem megint, amint közölte, hogy látja az ominózus képet. Rájöttem közben, hogy rosszul tettem fel a kérdést. Úgy kellett volna kérdeznem, hogy a feleségem mit akar tőle? Tán nem kap meg tőlem mindent?

- Az ott nem Kris – felelte Kathy.

- Ne beszélj mellé, csak megismerem a saját nejemet! – kifogásoltam a szavait.

- Emlékszel, amikor egyszer utánunk repültél? Azt hiszem, New Yorkba… - Emlékeztem. – És ott összekeverted a testdublőrével? – Erre is emlékeztem. És behúztam egyet magamnak képzeletben. Hogy én mekkora egy idióta vagyok.

- De akkor miért írták az ő nevét a kép alá? – kérdeztem.

- Nem tudom. Biztos ők is összekeverték – válaszolta. – Ha Kris megcsalna téged, arról tudnál, hidd el.

Nem hittem el neki. Tovább néztem a fotót, és akkor is biztos voltam benne, hogy a feleségem van rajta. Akármennyire is hasonlít rá az a bizonyos dublőr csaj…

- Akkor azt mondod, hülyét csináltam magamból? – kérdeztem Kathyt.

- De még mekkorát! – helyeselt. – Vagyis… Olyan nagyot mégsem, mert nem őt támadtad le ezzel a baromsággal. – Igaza volt. Azzal megint csak vitát szítottam volna kettőnk között, és ezt akartam a legkevésbé. Csak a látszat… - Mellesleg rólad is érdekes képek vannak fent, ő is kiakadhatna… - mondta aztán.

Elkértem tőle a linket, és megdöbbentem. Alig két órája készült a kép, amint a két gyógyszertári lánnyal üldögélek egy asztalnál, és pont úgy kapott le a fotós, mintha az egyiküket átölelném. Én tudtam, hogy az ott nem az én karom, de más, aki a képet látja. Felnyögtem kínomban. Mi a fenének mentem én színésznek?! Sokkal jobb lenne valami egyszerű foglalkozást űzni… De már késő volt. Tovább kellett csinálnom. Már csak az anyagi helyzetünk normalizálása végett is.

- Megjött, beszélsz vele? – szólt hirtelen Kathy a fülembe, mire magamhoz tértem, és igennel feleltem.

- Szia – köszönt szerelmem. – Miről bájcsevegtetek a bébiszitterrel? – búgta megrovóan a telefonba, tettetett féltékenységgel, ám emellett vidámsággal is a hangjában.

- Csak… képeket nézegettünk – feleltem.

- Milyen képeket? – érdeklődött Kris. – Biztos megint rólam láttál valamit, igaz? Nyugi, szívem, téged szeretlek! – kezdett el máris győzködni a valóságról. De olyan édesen csinálta, hogy képtelen voltam nem hinni neki.

- Tudom – suttogtam. – Én pedig téged. Nagyon!

- Képzeld, Lizzy meghívott moziba – újságolta aztán. Kathyt a háttérben hallottam Beckynek gügyögni, így valószínűsítettem, hogy nem ő súgta oda Krisnek, hogy ezt mondja. Végre megnyugodhattam, teljesen.

- És milyen volt?

Elmesélte, mit néztek meg, és hogy sokkal izgalmasabb volt, amikor mi mentünk egyszer el moziba… Nekem is az volt. Emlékeztem rá jól. Most is reagált a testem az emlékekre, a fantáziám is beindult.

- Megismételhetnénk egyszer – súgta kedvesem nem hagyva kétséget afelől, hogyan is szeretné ezt megejteni.

- Mindenképpen – ígértem. Hosszan beszélgettünk – többnyire hasonló emlékeket idézve, majd biztosítottuk egymást sírig tartó szerelmünkről, aztán elbúcsúztunk.

Úgy elbeszélgettünk az időt, hogy már éjfél is elmúlt. Az ágyamban fekve döbbentem rá – nem először –, hogy micsoda szerencsém van ezzel a nővel. Én a helyében már rég elhagytam volna magamat, ő viszont kitartott mellettem a sokszor meggondolatlan viselkedésem ellenére is. És nem hűtlenkedett. Az én gyermekemet várja – ezzel a csodálatos gondolattal hajtottam álomra a fejem.

A következő napok gyorsan teltek, jobban tudtam a munkámra figyelni, viszont egy árny mégis vetült a boldogságomra: Steph közölte, hogy máris összehozott nekem egy újabb forgatást, amint ezt befejeztem. Ezzel lőttek annak a két hétnek, amelyet Kris filmje előtt sikerült volna együtt töltenünk. Még mindig eltökélt szándékom volt, hogy vagy lebeszélem róla, vagy pedig vele szerepelek benne – Mike jelenléte ellenére is, de egyelőre nem tudtam, hogyan csináljam.

Ráuszítottam Steph-et Kris rendezőjére, és producereire, hogy találjanak ki valamit. Megígérte, hogy megteszi a tőle telhetőt, de nem sok jót ígért. Megköszöntem neki, sőt, még egy hét szabadságot is beígértem neki, ha valami kedvezőt tud kicsikarni tőlük. Addig nem mondtam igent a saját ajánlatomra.

Napok teltek el újabb bizonytalanságban. Krisnek nem említettem a dolgot, mert még ő sem mondta, hogy konkrétan elfogadta azt a lehetőséget, pedig nap, mint nap megkérdeztem tőle. eleinte ő akarta jobban, hiszen szép pénzt hozna a konyhára, és a legutolsó együtt töltött napunkon, mikor erről beszélgettünk, rá is bólintottam, hogy csinálja ő, de a családomat nem akarom elveszíteni, most viszont habozni látszott valamiért.

- Mégis furcsa lenne terhesen elvállalni – mondta egyszer. Ennek ellenére akarta, ezt hallottam a hangján, de érezhetően elbizonytalanodott.

- Akkor én járok forgatni, és ti kísértek el engem – hoztam fel a másik megoldást.

- Az is idegőrlő lenne, Rob – sóhajtott egy nagyot szerelmem. – Néhány havonta új városba költözni… Nekem nem lenne ellenemre, de Becky…

Értettem az aggodalmait. Bár a lányunk még kicsi, és neki az számít, hogy mi vele legyünk, úgyhogy ez talán nem is okozna akkora gondot – töprengtem. De mégis… Neki is szüksége lenne az állandóságra… Fogalmam sem volt, mit csináljak.

Megígértem Krisnek, hogy megpróbálok valamit kitalálni, addig még ne írja alá az újabb szerződést.

- Két napom van dönteni – közölte ekkor az ítéletet.

Két nap! Steph-et hívtam, miután vele beszéltem, akivel közöltem a határidőt.

- Türelem, Rob. Isten sem két nap alatt teremtette a világot – közölte velem hót nyugodtan.

- Nem érdekel, hogy ő mit tett, most rajtad a sor, hogy megmutasd, mit tudsz. Két nap! – közöltem vele. – Vagy kirúglak! – fenyegettem meg, de erre kinevetett.

- Jó, ha két nap múlva sem sikerül kivakarnom téged ebből, én magam mondok fel, és végre megszabadulhatunk egymástól – kiabált velem.

Meglepett a hanghordozása, eddig mindig maga volt a megtestesült nyugalom – főleg ilyen vészhelyzetben. Dean később elpanaszolta, hogy ma Steph vele is ilyen volt, sőt, kerek öt napra kirakta az ágyából is.

- Menstruál – tette hozzá. Mindent értettem. De akkor is csak két napom volt.

Gyötrelmes volt ezt is Krisék nélkül tölteni, de nem volt más választásom.

Pontosan két nappal később viszont olyan meglepetés ért, amit alig mertem elhinni. Steph, az ügynökök gyöngye, megmentette az életemet, a családomat, mindent! Legszívesebben megcsókoltam volna, amikor közölte velem az örömhírt, de Deanre való tekintettel nem tettem.

- És ez mennyire biztos? – faggattam vacsora közben, miután közölte.

- Ha egy héten belül aláírod, akkor nyélbe van ütve.

Nem gondolkodtam tovább, máris alá akartam írni az újabb szerződést, de ebbe Krisnek is volt beleszólása, így vele kellett előbb beszélnem.

- Szia, ugye még nem mondtál nekik igent? – kérdeztem rögtön, amint hazaérve felhívtam, és felvette.

- Még nem, hamarosan lesz egy tájékoztató, ott akartam közölni velük. – Az igent, nyilván, de ezt nem tette hozzá.

- Mondj nemet, vagy kérj még egy kis haladékot – ajánlottam. Nem telefonon akartam megosztani vele az örömhírt. – Holnap lesz egy szabadnapom, oda tudok repülni hozzátok.

- L.A.-ben vagyunk, Rob – figyelmeztetett.

- Akkor is megyek, négyszemközt szeretném elmondani.

Kris beleegyezett. Másnap neki sem volt semmi olyan dolga, ami miatt ne tölthettünk volna együtt egy kis időt. Én persze füllentettem, mert este egy estélyre voltam hivatalos, de megkértem Steph-et, hogy mentsen ki, így már kora reggel odarepülhettem Kristenékhez.

Mindenekelőtt egymásnak örültünk, és a születendő – valamint természetesen a már meglevő gyermekünknek –, aztán becsaltam Krist a szállodai hálószobájába, de mielőtt elkezdett volna vetkőztetni – bármennyire is akartam, hogy végre újra együtt lehessünk „úgy” –, lefogtam a kezét, és közöltem vele, hogy megvan a megoldás.

- Mi az? – kérdezte kíváncsian.

- Szeretném, ha nem fogadnád el azt a filmes ajánlatot – kezdtem.

- Miért?

- Mert Steph egy zseni! – Még most is hitetlenkedtem, hogy talált rá erre a lehetőségre. De nem akartam tovább húzni szerelmem idegeit. Kimondtam: – Lesz egy közös filmünk! – Boldogan vártam, hogy mit szól hozzá. Addig is elkezdtem részletezni. – Sem Mike nem lesz benne, senki, aki eddig kellemetlenségeket okozott, teljesen független a stúdió, aki csinálja… És… - megneveztem az összeget, amit fejenként kapnánk. – Egy hónap múlva kezdődne a forgatás. Így még lenne időnk előbb kipihenni magunkat. És utána… - voltak elképzeléseim a továbbiakra is. De akkor már szigorúan négyesben, a legújabb babával. Évekig!

Kris szemei elkerekedtek, amikor megemlítettem a gázsit, melyet ajánlottak, de aztán… Más reakcióra számítottam.

Married Life - 36. fejezet

Sziasztok!

Nem kommentelem, de ti tegyétek – csakis az, aki késztetést érez rá, oké? ;-)

Persze engem motiválna a továbbiakban, ha minél többen éreznétek késztetést :D de rajtatok múlik…

Jó olvasást!

Szil

36. fejezet

- Mióta vagy rosszul reggelente? Más bajod is van? – záporoztak felé a kérdéseim, mivel az elsőre, a legfontosabbra nem válaszolt, csak elfordult. – Kris! – szóltam rá végül keményebben. –Segíts már egy kicsit!

- Nem tudom – suttogta.

Nem tudja.

- Nem tudod? – értetlenkedtem. Hogy nem lehet tudni az ilyet? – Nem tudod, hogy terhes vagy-e?

- Rob – sóhajtotta a nevem. – Nem, nem tudom, hogy az vagyok-e.

Kezdett egyre magasröptűbb lenni ez a beszélgetés.

- Hogyhogy nem tudod? Nem csináltál tesztet? – firtattam homlokráncolva.

- Ha hiszed, ha nem, nem volt rá időm! – Szerelmem hangja egyre magasabb oktávban tündökölt, mire rájöttem, hogy nemcsak én vagyok ideges.

- Oké. – Mondtam lenyugtatva háborgó idegeimet. – Elmegyek és veszek egy tesztet. Megcsináljuk most.

- Egy óra múlva indul a gépünk, délután már programom van – jött a halk kifogás. Ezt nem akartam elhinni. Azt hiszi, kibírom ki tudja meddig, amíg lesz ideje – maximum tíz perce – arra, hogy megcsináljon egy kurva terhességi tesztet?

Éreztem, hogy kezd elfogyni a türelmem, de kényszerítettem magam, hogy ne kezdjek el hisztizni. Az nem férfias.

- Szívem! – búgtam gyengéden, miközben magamhoz öleltem. – Nagyon szeretném tudni, lesz-e kisbabánk.

Alighogy kimondtam, a szívem egyszerre kezdett repesni a boldogságtól, és zuhanni az akadályoktól, ami miatt most mégsem lenne okos dolog még egy babát bevállalni. Kristen is észrevette ezt rajtam. És elsápadt. Majd eltolt magától.

- Te nem akarod ezt a gyereket – suttogta zaklatottan. Kicsordultak a könnyei, és a kezét az ajkaira tapasztotta. Aztán kiszaladt a fürdőből. Egyenesen a gyerekszobába – én meg utána.

- Nem arról van szó, hogy nem akarom – vitáztam vele. Miért is nem mondtam el neki előbb az anyagi gondjainkat? – tépelődtem. Most meg baromira nem illene a helyzethez. Később. Vagy majd megoldom – döntöttem. Kell nekem ez a baba!! – Még azt sem tudjuk, hogy létezik-e – mondtam ehelyett óvatosan. És halkan, mert Kris közben felemelte Beckyt a kiságyból, és ébresztgetni kezdte, míg a másik kezével elkezdte összeszedegetni a pici holmijait.

- Oké, vedd meg a kurva tesztet! – kiabált rám.

Ezzel több dolgot is megoldott, bár fájt kicsit a hangnem, amit használt. De Becky legalább felébredt, és én is rohantam megkeresni a kocsikulcsokat. Aztán az autóig. Már benne ültem, amikor rádöbbentem, hogy szinte meztelen vagyok – egyetlen szál boxer takarta a lényegemet, de még cipőt sem húztam. Akkor ezért volt furcsa a pedál tapintása a meztelen talpammal…

Visszarohantam a házba. Kristen már Beckyt öltöztette, fel sem pillantott – tán észre sem vett – mialatt én is villámsebesen magamra rángattam két ruhadarabot, egy cipőt, és ismét az ajtóhoz szaladtam.

Aztán be a kocsiba, és padlógáz. Igen ám, de hol van itt gyógyszertár? – estem majdnem kétségbe, de aztán eszembe jutott, azokat mindig valami kereszttel vagy x-szel jelölik, csak kiszúrom. Próbáltam minél lassabban vezetni, hogy ne menjek el egy mellett sem, de semmi. Felhívtam Steph-et, aki persze nem volt kegyes hozzám, mert nem azonnal diktálta a címet, ahogy azt elvártam volna

- Mi az? Becky beteg megint?

- Ki vagy rúgva, ha nem mondasz egyet két másodpercen belül! – ordítottam a telefonba.

- Oké, Rob, nyugi. Hol vagy most?

Körülnéztem, de egy árva utcatábla sem volt kirakva sehova. Tovább csordogáltam az autóval, de semmi.

- Fogalmam sincs. Ez egy szellemváros! – Éreztem, hogy kezdek kifutni az időből.

- El tudod mondani, mit látsz, ha körülnézel? Valami jellegzetes épületet keress, vagy hasonlót. – Semmi nem volt, ami jellegzetesnek számított volna. – Akkor kapcsold be a GPS-t.

- Basszus, miért csak most mondod? – vitáztam vele. Nekem sem jutott eszembe, de most nem ez volt a lényeg. Valakin le kellett vezetnem a dühömet. És főleg a pánikomat.

Steph könnyen elmagyarázta, hogy is működik a ketyere, aztán bepötyögtem a címet, és már dobta is ki az útvonalat. Pontosan húsz méterrel előttem volt egy gyógyszertár. Egy hadsereg álldogált előtte. De minimum öten. Most nyitott ugyanis, és még ők se jutottak be.

Az órámra néztem, kettő perc múlva nyolc. Reméltem, hogy nyolckor nyit, így a kocsiban vártam ki a maradék két percet, addig álruhát rántva magamra a kesztyűtartóból. Szép kis szalagcím lenne, „Robert Pattinson terhességi tesztet vásárol. Vajon megengedheti magának a mostani lecsúszott anyagi helyzetében, hogy még egy gyereket vállaljon?”.

Felnyögtem a gondolattól, hogy a válasz lehet, hogy nem. Aztán én kiáltottam magamban: NEM! Kizárt, hogy ne tudjuk megoldani. A patika végül kinyitott, beözönlöttek a várakozók. Én is betódultam utánuk. Egyetlen kiszolgálópult volt. Összeszorítottam a fogaimat, és beálltam a sorba. Negyed órába telt, mire sorra kerültem.

Persze, hogy ekkor döglött be a számítógép.

Lenyeltem egy nem ideillő káromkodást, és körülnéztem. Senki más nem volt itt rajtam kívül. Lekaptam a fejemről a napszemüveget és a sapkát, majd a meghökkent, de máris cseppfolyósodni kezdő fiatal gyógyszerész felé fordultam.

- Ezt… nem… hiszem… el… - nyöszörögte. Aztán elkiáltotta magát. – Vera! Nem fogod elhinni, ki áll itt előttem!

- Kérem, ne! Sürgős szükségem van a segítségére! – kérleltem halkan. Hiába.

- Ugyan ki? A pápa? – jött az unott válasz valahonnan bentről.

- Maga Robert Pattinson! – felelte erre a lány, akit Cloenak hívtak a kitűzője szerint.

- Én a dublőre vagyok – próbáltam meg kiábrándítani, de hasztalan.

- Akkor nem rejtőzött volna álca mögé – mutatott rá a tényekre.

- Oké, én vagyok, de segítsen, kérem!

Közben Vera is előbújt a rejtekéből, és hatalmas szemeket meresztett rám.

- Ezt… nem… hiszem… el… - nyöszörögte.

- Kérem! – kiabáltam el magam. – Adok autogramot vagy bármit, csak azonnal adjanak egy terhességi tesztet!

A hajamba túrtam mérgemben, de ezzel is csak azt értem el, hogy mindketten felnyögtek. A picsába!

- Nem jó a számítógép – jött egy picit később a valamivel higgadtabb, ám annál kiábrándítóbb válasz.

- Adok egy százast, és a borravalót tartsák meg, csak könyörgöm, azonnal adjanak egy terhességi tesztet! – A pánik most már tényleg kezdett eluralkodni rajtam. Eszembe jutott az a lány abban a szállodában isten tudja, hol. Amelyik azt akarta, hogy a mellét dedikáljam. Ezek vajon mit fognak kitalálni?

- A neje terhes, vagy… valamelyik barátnője? – A kérdés Cloetól érkezett. Elkezdte gombolni a blúzát. Már a feltételezés is sértő volt!

- A feleségem! Ő az egyetlen, aki képes felizgatni! – Alighogy kimondtam, rájöttem, hogy ez rám is rossz fényt vethet, de ha egyszer ez volt az igazság. Már láttam magam előtt a következő szalagcímeket: „A szexi ex-vámpír nem bír felizgulni más nők láttán, csak a feleségétől. Vagy lehet, hogy impotens?!”

- Itt van – dugta elém a dobozkát Vera, de elrántotta a kezét, mikor érte nyúltam. Igen, sejtettem, hogy nem fogják elhinni. – Ingyen is a tied lehet, édes, de kérek cserébe valamit! – szabta meg a feltételeket.

- Mit? – nyögtem.

- Egy harapást a nyakamra, de látszódjon ám! – Ezzel fogta magát, előjött a pult mögül, majd elém lépett, hátrarázta a haját, és várta, hogy cselekedjek. Én nem jutottam szóhoz a döbbenettől, Cloe viszont felkuncogott. Volt egy érzésem, hogy ő is kér…

Valamiért úgy éreztem, nem hatna rájuk – rájuk SEM! – a mosolyom, ezért nyeltem egyet, a lány nyaka fölé hajoltam… és mielőtt elértem volna, kikaptam a kezéből a tesztes dobozt. Magához térni sem volt ideje, olyan gyors voltam a továbbiakban. Akár egy vámpír – fintorogtam egy jóízűt.

Aztán nyomtam egy puszit az arcára – ezzel is eldicsekedhet, bár nem olyan látványos alapon –, aláírtam a százdolcsist, amit amúgy sem költöttek volna el soha, hisz tőlem kapták – fintorogtam még egyet  –, végül pát intettem, és otthagytam a két döbbent leányzót.

Bevetődtem a kocsiba, és újabb padlógázzal téptem… volna vissza, de eltévedtem. A GPS mentett ki a bajból, bár ehhez megint Steph telefonos segítségére volt szükségem, mert nem tudtam a pontos címemet. Mindig Dean hozott-vitt a házba, nem jegyeztem meg. Feleslegesnek tartottam erre a pár hónapra, amíg itt lakom.

Amint a ház elé kanyarodtam, láttam, hogy Kris már a taxiba pakolja be Beckyt.

Nem mehetnek el! Még nem! – kiáltottam magamban, majd hangosan is:

- Várj! Nem mehetsz el! Tudni akarom, lesz-e gyerekünk! – rohantam oda hozzájuk.

- Megvetted? Jó. A gépen megcsinálom – vette el szerelmem a kezemből a benne szorongatott dobozkát, és túl higgadtnak tűnt. A kezdeti dühe ellenére félelmetesen higgadtnak.

- De én is akarom tudni! – suttogtam könyörögve.

- Negyed órán belül már a levegőben kell lennem, most nincs rá idő! – vitázott velem.

- Magángéppel mentek, kicsit később, majd Dean elintézni, csak… kérlek! – ragadtam meg a karját, hogy ne tudjon beszállni. Ráadásul puszi nélkül akart itthagyni. A kezemre nézett, majd a szemembe. – Nem bírom ki, hogy csak órák múlva tudhatom meg.

Kris egy percig habozott még, majd bólintott. Megkönnyebbülésemben hatalmas sóhaj szakadt ki a torkomból. Azonnal előkaptam a mobilomat, mialatt kivettem Beckyt a gyerekülésből, és magamhoz szorítottam.

- Lehet, hogy kishúgod lesz – suttogtam neki, és elkezdtem vele táncikálni a taxi mellett, míg arra vártam, hogy Dean felvegye a telefont. Az én kis hercegnőmnek tetszett a mutatvány, mert kacagni kezdett a hullámzó mozgástól, amiben részesítettem.

Kristen kivette az utazótáskát, kifizette, majd elküldte közben a taxit.

Steph-et tárcsáztam inkább, mert Dean valamivel nagyon kiüthette magát.

- Mi van már megint? – lihegte a mindenesem.

- Bocs, rosszkor hívlak… Csak nem értem el Deant, és reméltem, hogy…

- Rob! – nyögte. – Nyögd ki. Öt másodperced van.

- Kéne egy magángép, ami elviszi Kriséket egy óra múlva.

- Oké! – Ezzel le is tette. Voltak elképzeléseim, mit csinált éppen. Még egy pillanatig döbbenten bámultam a kezemben tartott mobilt, majd vállat vontam. Most az sem érdekelt volna, ha maga az amerikai elnök dolgozik éppen Steph-en. Szerelmem felé fordultam, aztán kicseréltem Beckyt az ő kezében szorongatott csomagra, és a ház felé indultunk.

Egyből bezavartam a fürdőbe, hogy azonnal csinálja meg. két perc múlva jött is vissza. Addig lovacskáztattam a lányunkat a térdemen, amely ezzel abba is maradt. Kris leült mellém a kanapéra, és lehunyt szemmel várta az eredményt. Egyelőre egy csík látszott. A gyomrom görcsbe rándult, és a szívem a torkomban dobogott.

Már azt hittem, megláttam egy halvány második csíkot, amikor fogta a kis izét, és a háta mögé rejtette.

- Mit lesz, ha pozitív? – kérdezte rémülten. Erre a kérdésre még nem voltam felkészülve.

Leraktam Beckyt a szőnyegre, a kezébe adtam a maciját, és Kris felé fordultam.

- Előbb tudjuk meg, hogy az-e. Ha igen, akkor gondolkodunk, hogy oldjuk meg, de menni fog – próbáltam megnyugtatni, hogy részemről nincs akadálya még egy babának.

Ekkor elsírta magát. Egyre több jelet produkált, amely arra utalt, hogy tényleg terhes, de még nem mutatta meg, hogy valóban az-e.

- Tudok az anyagi gondjainkról – nyögte szipogva.

Ezzel belém rekesztette a levegőt egy pillanatra.

- Honnan? – sápadtam el. Nem akartam, hogy megtudja.

- Steph elmondta.

- Micsoda? – tomboltam. – Kirúgom!

- Ne rúgd ki, jót akart.

A mai napon saját magam akartam neki elmondani, nem Steph közreműködésével. Bár nekem sem lett volna rá időm. Elaludtunk, aztán ő máris rohant volna vissza a turnéra.

- Nem érdekel, hogy jót akart-e, semmi köze hozzá.

A tény ettől még tény maradt, tényleg szarban voltunk.

- Nem kell aggódnod, nekem van egy ötletem – törölte le a könnyeit az arcáról kedvesem, és bizakodva felém fordult.

- Mi lenne az? – gyanakodtam. Volt egy olyan érzésem, hogy nem leszek elragadtatva attól, amit kitalált.

- Akarnak egy folytatást – adta meg a kegyelemdöfést.

Lesápadtam – ma már nem először. Hogy folytatást akarnak abból a szennyből, amit forgatott? Ez kizárt. Felröhögtem.

- És az miről szólna? Szex orrvérzésig? – Nem akartam őt többé Mike vagy Luke, vagy akárki más karjaiban látni. Még ha csak egy film kedvéért történne.

- Nem kell bunkónak lenned – feleselt. Jogosan. – Van tán jobb ötleted?

- Éppenséggel van. Már mondtam Steph-nek is – bólintottam.

- Neki mondtad, ja, csak a feleségednek felejtettél el szólni, hogy akár el is válhatnánk, akkor sem tudnál több időt tölteni a családoddal mint így… Miért csinálod ezt, Rob? – Kris kezdett hisztérikussá válni. Azon gondolkodtam, ezt mi válthatta ki nála.

- Nem akarom, hogy megcsináld a forgatást. Tudom, hogy sokat kerestél vele, de ez nem számít. Az én dolgom eltartani a családomat! – néztem rá komolyan. Úgy is gondoltam.

- Legalább ezegyszer félretehetnéd a kurva férfiúi büszkeségedet! – pattant fel a kanapéról, és elkezdett fel-alá járkálni. – Most is ott van a teljes összeg a számlámon, amit kaptam. Lehet, hogy te csődben vagy lassan, de azt tudjuk használni – állt meg előttem esdekelve.

- Szívem… – sóhajtottam, és megfogtam a kezét. A szemébe néztem. Elgondolkodtam.

Két lehetőségem van. Vagy hagyom, hogy Kris megcsinálja a második filmet, és ezáltal nekem nem kell a tébolyig forgatnom az elkövetkező legalább két évben megállás nélkül, vagy… vagy forgatok, és elveszítem a családomat.

Egyik lehetőség sem tetszett. De a családom volt fontosabb.

- Rendben. Vagyis… Mikor lenne a folytatás? – kérdeztem.

Kris erre már láthatóan kellemetlenebbül érezte magát. A félelmeim feléledtek. Mindjárt közli, hogy amint véget ér a turné, és ezzel az együttléteinknek megint annyi. Még nekem is legalább egy hónapig tart a forgatás.

- Hat hét múlva… - suttogta szemlesütve.

- Mi? – Szinte beletrafáltam. Két hetünk lesz tehát, hogy biztosítsuk egymást sírig tartó szerelmünkről, mielőtt újra ágyba bújik a jó ég tudja, hány idegen pasassal. És Mike-kal. – A rohadt életbe.

Vettem egy mély lélegzetet. Majd még egy párat. Kris elhátrált tőlem, és az ablakhoz lépett.

- Sajnálom, de ha ez az ára, hogy együtt lehessünk… Neked akkor épp szüneted lesz, amíg dolgozom, és tudsz vigyázni Beckyre. Bejöhettek majd a stúdióba is. És nem fogja megtudni a világ, hogy anyagilag rossz passzban vagyunk – magyarázta halkan azt, amin nekem is forgott az agyam éppen.

Tudtam, hogy ez lenne – ez lesz! – a jó megoldás, csak még nem emésztettem meg. aztán eszembe jutott valami más.

- Mi lenne, ha én is szerepelnék a filmben? – vetettem fel. – Dupla gázsit kapnánk, és veled lehetnék egész nap…

Kedvesem rám bámult, majd ezúttal ő nevetett fel. A könnye is majd’ kicsordult.

- El tudod képzelni magad Mike-kal egy jelenetben, amint… ő is, meg te is… és… én…

Igaza volt. Máris gyilkolhatnékom támadt a gondolatra. Sőt, Mike-ot biztosan megölném, ott helyben. Aztán engem lecsuknának és Krisre maradna Becky felnevelése…

És a másik babáé. Majdnem megfeledkeztem róla!

Felálltam, és közelebb léptem Kristenhez.

- Hol a teszt? – kérdeztem gyorsan. Egy pillanatra zavarba jött, majd a farzsebébe nyúlt, és előhúzta.

Dermedten vártam, hogy mi lesz az eredmény.

Nem mertem megnézni magam, tőle akartam hallani.

Ő viszont elsápadt, aztán a szája elé rakta a kezét, és a fürdőbe rohant.

Ezúttal magára zárta az ajtót – persze a tesztet is vitte, így segíteni sem tudtam neki a rosszulléténél, és azt sem tudtam MÉG MINDIG, hogy apa leszek-e ismét, vagy sem.

Idegesen hallgattam Kris öklendezéseit, majd csend. Szólongatni kezdtem, de nem válaszolt. Már éppen felmértem az ajtó paramétereit, hogy vajon be tudom-e törni, amikor hallottam, hogy megnyitja a csapot.

Aztán kattant a zár.

Holtsápadt szerelmem kilépett az ajtón. A kezei üresek voltak. Egyből magamhoz rántottam, és a farzsebét taperoltam, hogy végre én is láthassam, mennyi a csík!

De nem volt ott a teszt.

- Kidobtad? – kérdeztem.

- Nem… - rázta meg a fejét, majd a háta mögé bökött. Megláttam a mosdó szélén. Ő viszont megingott, így tartanom kellett, mialatt odanyúltam érte.

Ezután a kanapéhoz támogattam, az ölembe ültettem, és felemeltem a kis cuccot.

Csak néztem, de nem bírtam felfogni.

- Sajnálom… - súgta Kristen. Nem értettem mit sajnál. Megkérdeztem. – Hogy így alakult – felelte. – Biztosan nem erre számítottál, vagy nem ezt akartad…

Ezek szerint – a szomorú hanghordozásából ítélve ő így akarta, hogy történjen. És… de hiszen én is!

Még mindig a kütyüt bámultam. Mi az, hogy sajnálja, hogy így alakult? Én nem! Ekkora öröm nem adódik az ember életében minden nap!

A tesztet elhajítottam, őt pedig csókolni kezdtem, hevesen, és vadul, minden szerelmemet és szenvedélyemet beleadva. Egy álmom vált valóra! Főleg így, hogy viszonozta a csókomat végre. Nem maradt más a világon, csak mi ketten.

Becky hangocskája rángatott vissza a valóságba a mennyországból, melyet kedvesem közelsége váltott ki belőlem. És a tény, hogy… mekkora mázlisták vagyunk!

Végre ő is boldognak tűnt. Csak kicsit aggodalmasnak is egyben, de a boldogsága volt a hangsúlyosabb.

- Akkor tehát… - kezdtem, de elszorult a torkom. És könnyek is csípni kezdték a szemeimet. – Most ez azt jelenti, hogy…

- Azt hiszem – mosolygott vissza rám életem legfőbb értelme.

- Szeretlek! – suttogtam – valószínűleg bambán vigyorogva közben –, és puszikkal borítottam az arcát, száját, nyakát. Viszonozta a vallomásomat.

Utána egyszerre mondtuk ki a nyilvánvalót. Ezt követően pedig a tekintetünk beszélgetett a szánk helyett. Nem volt kétséges, hogyan döntünk. Belevágunk.

Sőt, a lányunk is kacarászva kiáltozott:

- Baba!

NEW

Sziasztok!

Történt egy kis újítás a fotóknál.

Egyik olvasónk, Lolee kérésére felkerült Becky képe, valamint Rob és Kristen is megújult. Reméljük, mindegyik elnyeri a tetszéseteket :)

Jenny

Married Life - 35. fejezet

Sziasztok!

Bár Szil már megtette helyettem, azért én is szeretném megköszönni a kommentelők hozzászólásait. (L) Többet ehhez nem is fűznék hozzá, csak azt tudnám elismételni, amiket már olvastatok, hogy nekünk is időhiány, gond, család, stb.

Viszont annyi biztos, hogy nálunk nem fog jelentkezni a lustaság, és a történet tovább folytatódik, a többi viszont rajtatok múlik.

Azért higgyétek el, én nagyobb kedvvel és lelkesedéssel készítettem el a mostani fejezetet, mert láttam, hogy várjátok, és szeretitek a történetet, csak annyi a kérés, ha mi adunk valamit, egy nyúlfarknyit adjatok vissza belőle. Ez nektek is, nekünk is jobb hosszútávon.

És akkor nincs más hátra, mint jó olvasást :)

Jenny

35. fejezet

Behúzott nyakkal füleltem, hallok-e további zajokat, de néma csend uralt mindent. A garázskapuhoz léptem, és a bejárat felé kukucskáltam, hátha meglátom a kifelé igyekvő párt, aztán hirtelen belém villant, hogy rájuk zártam az ajtót.

Kissé idegesen kotortam elő a zsebemből a kulcsot, és nagyon reméltem, hogy nem esett komolyabb bajuk. Még csak az kellett volna, hogy a múltkori robbantás után megint elővegyen a rendőrség, és megpróbálják rám kenni ezt is.

Kristen is mögém lépett, amikor a zárba illesztettem a kulcsot, de megállásra késztettek a bentről kiszűrődő hangok: Steph trillázó kacagása, és Dean öblös hahotázása teljesen váratlanul ért.

Összenéztünk Kristennel, és elnevettük magunkat.

- Most mit tegyek? –kérdeztem szerelmemet. – Hagyjuk őket még egy ideig bezárva.

- Miért ne. Talán jót tesz nekik – kacsintott rám cinkosan, és mint aki rossz fát tett a tűzre, úgy mosolygott.

Ebben a pillanatban újra belé tudtam volna szeretni, ha már nem lettem volna így is teljesen a rabja.

- Szeretlek – suttogtam.

- Én is. Mi is – nézett egy pillanatra Beckyre, majd kaptam tőle egy apró csókot. – Mi lehetett ez a nagy robaj? Biztos nem történt bajuk?

- Hacsak nem bajukban röhögik szét magukat, nem hiszem – vontam le a következtetést.

- Oké, de meddig dekkoljunk itt? – nézett rám tanácstalanul, és közben fogást váltott Beckyn.

- Add ide – kaptam észbe. – Nehéz már a kis hercegnő. És kissé elkényeztetett is. Nem kéne neked a saját lábadon állni? – érdeklődtem gyermekünktől, aki erre mosolyogva megrázta a fejecskéjét. – Mindjárt gondoltam, hogy nem tetszik neked az ötlet. Pedig kímélhetnéd egy kicsit az anyukádat. Akkora karizmai lesznek, hogy simán lenyom bárkit.

- Rettegsz mi? – incselkedett Kristen, és közben a szemöldökét vonogatta.

- Nagyon. Viszont megoldaná a gondomat. Te lennél a testőröm, Deant kirúgnám, Steph maradna.

- Chhh! Álmodozz csak.

Tetőtől-talpig végignéztem rajta, és önkéntelenül nyeltem egyet, sőt a szívverésem is nekilódult.

- Az álmaimban más is szerepel – mondtam, és hangom kissé rekedtesebb volt, mint normálisan. - Te egy…

- Rob! Ne a gyerek előtt. Különben is, még nincs lezárva a szőke téma.

- A szőke nem téma. Ő csak egy lány a sok közül.

- De ölelgetett.

- Nem ölelgetett, csak megölelt. Van különbség.

- Persze. Hatalmas a különbség, Mr. Pattinson – mondta harciasan, és még a szemöldökét is összehúzta.

- Most tényleg veszekedni akarsz? Legalább ne a gyerek előtt – lőttem vissza a saját fegyverével.

Mielőtt reagálhatott volna a szavaimra, valaki belülről megpróbálta kinyitni az ajtót, de mivel sikertelenül járt, halk kopogásba kezdett.

Visszakopogtam. Elégedetten vigyorogtam Kristenre, aki erre a fejét rázva forgatta a szemeit.

- Vicces, Rob. De most már kinyitnád? – szűrődött ki hozzám Steph hangja, és nem tűnt vidámnak.

Ez kissé magamhoz térített, nem akartam őt hergelni, és gyorsan a zárba tettem a kulcsot. Egy határozott mozdulattal megtekertem, és döbbenten meredtem a kezemben maradt kerek végre.

- Bazmeg! – kiáltottam fel.

- Mi van? – hallatszódott az ajtó túloldaláról.

- Semmi! Megoldom! Valahogy…

Körbenéztem, mint aki azt várja, hogy hirtelen elétoppan egy lakatos, de semmi ilyesmi nem történt, és zavartan a hajamba túrtam.

- Dean hallasz? – vette át az irányítást Kristen.

- Persze, Kris. Mi a gond?

- Rob beletörte a kulcsot a zárba. Esetleg megpróbálhatnád betörni… azaz kitörni az ajtót.

- Ez ugye csak vicc?! - hallatszott Steph hangja.

- Oké, nyugi – csitítottam őt. – Hívok egy lakatost.

- Jó! Csak siess, ha lehet!

A telefonomért nyúltam, és életre keltettem, de amikor tárcsázni akartam, eszembe jutott, hogy nem ismerek egy lakatost sem, így telefonszám sincs a birtokomban, amit felhívhatnék. Egy pillanatig gondolkodtam, mit tennék, ha én lennék beragadva egy helyiségbe, és fájdalmas grimaszba torzult az arcom, mert rájöttem, hogy valószínűleg azonnal Stephet hívnám.

- Van egy kis gond – szólaltam meg végül minden büszkeségemet félretéve.

- Mondd!

- Itt van előttem egy beragadt ajtó, amit nem tudok kinyitni, és kéne egy lakatost hívni, de nem tudok telefonszámot. Esetleg tudsz segíteni?

- Ezt! Nem! Hiszem! El! – csapott Steph az ajtóra minden egyes szónál, és roppant idegesnek tűnt.

- Öt perc – szólalt meg mögöttem Kristen.

- Őt perc? – ismételtem meg a szavakat, és semmit sem értve fordultam felé.

- Felhívtam a tudakozót – bökött a mobiljára. – Annyi idő múlva ér ide az ember.

- Hál’ Istennek, hogy nem csak férfiak vannak a világon – jött bentről a megkönnyebbült sóhaj.

- Kikérem magamnak – csatlakozott be az érdekes szóváltásba Dean.

- Nem rád értettem – duruzsolta az ügynököm, és nagyokat pislogva vettem tudomásul, hogy van egy olyan oldala, amit eddig cseppet sem ismertem.

- Ez nekem sok – mormoltam, és visszalépkedtem az autóhoz.

Beültem Beckyvel az anyósülésre, és bekapcsoltam a rádiót, hátha a zene eltereli a figyelmemet. Ezzel elvoltunk egy ideig. Lányom élvezettel ingatta a fejecskéjét a dallam ritmusára, és olykor még tapsolt is. Amikor azonban megjelent Kristen, kipattantam a járműből, sietősen átadtam neki a csöppséget, és az ajtóhoz rohantam, ami szerencsére már nyitva volt. Épp akkor lépett ki rajta Steph és Dean.

- Na? – érdeklődtem.

- Mi na? – kérdezett vissza Steph.

- Maradsz?

- Maradok.

Fújtam egy nagyot megkönnyebbülésemben, és arra gondoltam, mégsem volt hiábavaló ez a kis akcióm. Közben Dean is jelezte a hüvelykujjával, hogy tényleg minden rendben.

- És mi volt az a nagy robaj? – kíváncsiskodtam tovább.

Talán nem kellett volna, mert megint kitört belőlük a nevetés.

- Nézz be – bökött Dean a helyiség felé.

Nem kellett kétszer mondania, egy pillanat alatt benn voltam. Először nem tűnt fel semmi, de aztán megláttam a karnist függönyöstül a földön. A felfüggesztés helyén, a falon két nagy lyuk tátongott, és egész bizarrá varázsolta a modern berendezésű helyiséget.

- Ez persze nem gond mi? – zsörtölődtem – Bezzeg az ajtót nem hagyta betörni. Tök mindegy lett volna már ennek. Mégis mit tettetek, amitől leközlekedett az egész? – kiabáltam hátra a vállam felett.

- Te nem kérdezősködsz, én pedig maradok – zárta rövidre Steph a témát, de ahogy Dean vizslatta őt, megvolt az elképzelésem, mi zajlódhatott le itt percekkel ezelőtt.

- Oké, akkor én lelépek Kristenékkel. További jó szórakozást nektek.

Nem vártam meg a válaszukat. Amilyen gyorsan csak tudtam, a feleségemhez siettem, és intettem neki, hogy mielőbb tűnjünk el innen.

Tízperc múlva otthon voltunk, és megkönnyebbülten sóhajtottunk fel.

Becky bemászott a szobába, ahol a játékai voltak, én pedig Kristen dereka után nyúltam.

- Hiányoztál – vallotta be.

- Ti is hiányoztatok. És a szőkével…

- Ssss. Tudom, hogy nem volt semmi – tette mutatóujját a számra, és egyből kihasználtam, hogy adhatok egy puszit rá. – Csak rossz volt látni. Eléggé… csinos volt.

- Te sokkal csinosabb vagy. Pláne ebben a fekete farmerben.

Alaposan szemügyre vettem formás lábait, és kissé oldalra fordítottam, hogy a fenekét is lássam.

Kristent sem kellett félteni, rátett egy lapáttal, amikor kitolta a halmokat, és kissé megringatta magát.

- Ezt ne – nyögtem fel. – Ameddig Becky ébren van… Ne ébreszd fel az alvó oroszlánt.

- Szóval oroszlán – búgta. – Esetleg mazochista fajta? – karjait a nyakam köré fonta, és belecsókolt. – Én meg a buta bárány?

- Buta bizony. Nem tudja, hogy a tűzzel játszik, és rövidesen préda lesz belőle. Hacsak abba nem hagyja…

Nem tudtam befejezni, amit elkezdtem, mert szája az enyémre tapadt, és szinte követelte, hogy nyelvem találja már meg az övét. Ujjongva üdvözöltem az ismerős, és mégis mindig új érzést, amit kiváltott belőlem minden egyes érintkezésünkkor.

Tenyerem a fenekére fektettem, és közelebb húztam magamhoz, hogy érezze, máris mit váltott ki belőlem. Ha azt hittem, ez elriasztja, tévedtem, mert még erősebben nyomta magát hozzám, és az enyhe csípőmozdulat, amit tett, nyögésre késztetett.

Még mohóbban csókoltam, mint eddig, és egyre kevesebb levegő jutott a tüdőnkbe, amitől a lélegzetünk zihálóvá vált. A nagy hevességben megfeledkeztem a külvilágról, csak Kristen édes íze hatolt át a ködön. Hihetetlen volt, hogy kibírtam azokat az időszakokat, amikor nélkülöznöm kellett őt, és ha belegondoltam, hogy holnaptól megint ez a sors vár ránk… Ki tudja, hány napig, vagy hétig. Minden idegszálam és sejtem sikítva tiltakozott ez ellen, de a legrosszabb az volt, hogy nem tehettem ellene semmit.

Összes kétségbeesésem, és a lelkem legmélyéről feltörő szerelmem beleadtam a csókunkba. Éreztetni akartam vele, milyen sokat jelent nekem, és érezte is, mert a karjai szinte már fájón húztak még közelebb, és egy halk nyöszörgést is hallatott.

- Mama – szűrődött át Becky hangja a szomszéd szobából. Meglepettségemben túl gyorsan engedtem el Kristent, amitől kissé megtántorodott.

- Bocs – mondtam bűntudatosan.

A mellkasomra tette a kezét, és végigsimított rajta, mielőtt megszólalt.

– Megyek, megnézem mi a gond.

Vettem pár mély levegőt, hogy csillapítsam felindultságomat. Adtam magamnak pár rövid percet, aztán én is átmentem hozzájuk.

Nagy egyetértésben nézegettek egy mesekönyvet, de amikor Becky meglátott, felém nyújtotta a kezét. Örültem, hogy annak ellenére milyen keveset látjuk egymást mostanában, igényli a társaságom, és nem lett kevésbé szoros a kötelék, ami összetart minket. Így utólag bevallva kicsit féltem tőle, hogy valamennyire elfelejt, esetleg egy idő után idegenként kezel, de ez szerencsére nem következett be.

A legnagyobb örömmel csatlakoztam hozzájuk, és végül hatalmas mesedélutánba torkollt a nap. Becky ámulva hallgatta a felváltva mondott történeteket, egy idő után azonban ráunt, és a gyomrunk is egyre hangosabb korgásba kezdett.

- Mit szólnátok, ha elmennénk valahova enni? – vetettem fel az ötletet.

- Benne vagyunk – vágta rá azonnal Kristen. – Adj pár percet, hogy összeszedjük magunkat.

Adtam. Amíg vártam rájuk, az erkélyre mentem, és elszívtam egy cigit. Már most hiányozni kezdtek, pedig itt voltak alig párlépésnyire tőlem. Még! Ki tudja, meddig kell majd nélkülöznöm őket, ha Steph átnézi a lehetőségeket. Ugyan velem jöhetne a családom a forgatásokra, mégsem kívánhattam ezt, mert nagyon is jól láttam, hogy Kristenre mennyire jó hatással van a munka. A depresszióját mintha teljesen eltörölte volna az, hogy lefoglalja magát, és emberek között van. A baj csak az volt, hogy ez az ember nem én voltam.

Keserűen felsóhajtottam, és rájöttem, hogy olyanon agyalok, aminek semmi értelme. Az élet úgyis hozza magát, és csak részben tudjuk befolyásolni a történéseket. Megpróbáltam blokkolni a fejemet kitöltő gondolatokat, és inkább csatlakoztam szeretteimhez, akik már izgatottan várták az indulást.

Mindkét lány szeme vidáman csillogott, és ettől nekem is jobb kedvem lett. Nem volt kérdés, hogy hova menjünk, kimondatlanul is tudtuk, hogy csakis egy gyorsétterem lehet a nyerő. Hamburger minden mennyiségben, ahogy a régi mottónk szólt. Biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb Beckyt is sikeresen elrontjuk ezügyben, de neki egyelőre a csirkefalatok jutottak.

A legeldugottabb asztalt választottuk ki, és természetesen a kapucni, napszemüveg kombináció sem hiányzott az álca palettánkból. Na meg a remény, hogy nem figyel fel ránk senki, mert ha mégis, ezek az óvintézkedések mit sem érnek.

A harmadik sajtburger után kezdtem érezni, hogy szebb a világ. Kristen már a másodiknál kidőlt. Becky még elégedetten majszolta a pipihusit, a kezei és a szája is körben csillogott a rákenődött piros ketchuptól. Amikor nem fért belé sem több, engem etetett tovább, gondosan belemártva minden egyes falatot a szószba, így rövidesem én is szószban úsztam. Amikor minden felemésztődött, elégedetten vigyorogtunk egymásra.

- Le sem tagadhatnátok, hogy rokonok vagytok – szólalt meg kedvesem, miközben egy szalvétával megpróbálta letisztogatni a lányunkat.

Nem tiltakoztam, mégha ezt most negatívumként hozta is fel, büszke voltam rá, hogy Becky az én lányom. Tulajdonképpen akárhányszor együtt voltam vele, mindig teljes egyetértésben csináltunk mindent, legyen az játék, vagy bármi más. Reméltem, hogy évek múlva, amikor majd kamaszodik, is jelen lesz ez az összhang. Bár akkor már fiúk fognak körülötte hemzsegni, és már most tudtam, hogy nemnormális módon fogom félteni őt, még akkor is, ha hivatalos, pecséttel ellátott okmánnyal igazolja a szerencsés, hogy ő a világ legrendesebb, legerkölcsösebb embere.

Megráztam a fejem, hogy visszatérjek a jelenbe, és csak ekkor tűnt fel, hogy Kristen már az én szám ketchuptalanításával foglalkozik. Mivel ráncba szaladt a homloka, és a szalvéta is atomjaira kezdett szétmorzsolódni az ujjai közt, úgy véltem, makacsabbak a maszatfoltok, mint az elszántsága.

- Ha benedvesítenéd, könnyebben menne – pislogtam rá ártatlanul, és próbáltam elrejteni a mosolyomat.

A pillantás, amit cserébe kaptam, nem hagyott kétséget afelől, hogy mi módon, és mennyire nedvesítené be a szám, ha nem egy nyilvános helyen lennénk, hanem kettesben.

Felsóhajtottam, és úgy gondoltam, ideje lenne végre megvalósítani, amiről a nap folyamán már többször is álmodoztunk. Gyorsan eltüntettem az asztalról a romokat, és kitereltem kis családomat az autóhoz.

Alig bírtam kivárni, hogy hazaérjünk, de még hátravolt Becky altatása. Kristen beszámolóiból tudtam, hogy újabban csak úgy hajlandó elaludni, ha előtte kap egy jó hosszú mesét. Erre Kathy szoktatta rá, és úgy általában örültem neki, most viszont kifejezetten bosszantott a dolog.

Nem tudtam, mivel üssem el az időm, végül a zuhanyzás nyert. Sajnos túl gyorsan végeztem, a halk duruzsolás még kihallatszott a gyerekszobából. Bekapcsoltam a tévét, és hogy ne aludjak el rajta, egy doboz jégkrémet magamhoz vettem, úgy merültem az élvezetekbe.

Arra viszont nem számítottam, hogy ennyire kiüt ez a fajta tevékenység. Már pirkadt, amikor felriadtam. A fagyi cseppfolyós állapotban lötyög a doboz alján, ami valami csoda folytán még mindig a kezemben volt.

Fülelni kezdtem, de nem hallottam más zajt, csak ami a tévé felől jött. Megszabadultam a fagylaltnak már nem nevezhető valamitől, és felderítőútra indultam, vajon miért nem keltett fel Kristen, hisz ő legalább annyira várta az együttlétünket, mint én.

Először Becky szobájába mentem, és jól tettem. Feleségem a kiságy melletti fotelban ült, feje a támlán pihent, és egyenletesen szuszogott. Becky ugyanezt tette a karjai közt.

Óvatosan kiemeltem Kristen öléből, és az ágyába tettem. Csodálkoztam, hogy szerelmem nem kelt fel, de nyilván a kimerültség volt az oka.

Most következett volna ő, de nem akartam, hogy felriadjon. Viszont ha itt hagyom, méginkább elzsibbadnak a tagjai. Úgy döntöttem, legyen morcos, de aludjon tovább kényelmesen, és kiemeltem a fotelből.

Meg sem rezzent, és hirtelen aggódni kezdtem. Ezer baljós gondolat cikázott át rajtam az alatt a pár lépés alatt, amíg eljutottam a hálóig. Gyengéden lefektettem, és ellenőriztem, nincs-e láza, de a homloka hűs volt.

- Kristen.

Megcirógattam az arcát, hátha ettől magához tér. Persze egyből rájöttem, hogy hülyeség, hisz az előbbi mozdulatokhoz képest ez harmatcsepp.

- Kristen – szólítottam hangosabban, ijedtebben, és kissé megráztam a vállánál fogva.

Lassan kinyíltak a szemei, és már majdnem megkönnyebbültem, amikor az arca fájdalmas grimaszba torzult, majd a hasára tette a kezét.

- Rosszul vagyok – nyöszörögte.

Arca egyre sápadtabb lett, és levegőt is egyre mélyebbeket vett, végül, mint akit ágyúból lőttek ki, felpattant, és a fürdőszoba felé rohant.

Hirtelen fel sem fogtam, mi történt. Mire utánamentem, már a vécé fölé hajolva öklendezett.

- Menj ki – zihálta elgyötörten, de nem hallgattam rá, és mögé lépve kisimítottam a haját az arcából. Körkörösen simogatni kezdtem a hátát, bár tudtam, hogy ettől neki nem lesz jobb, engem mégis valamelyest megnyugtatott.

A vacsora a kagylóban landolt, Kristen pedig fáradtan dőlt neki a lábamnak.

- Biztos romlott volt az étel – következtettem. Zavartan rám emelte a szemeit, és sütött belőle a néma könyörgés. Csak azt nem értettem, miért? - Kristen?

- Rob én…

Nem fejezte be a mondatot, némán várta, hátha olvasok a gondolataiban, de nem hittem, hogy menni fog. Azért próbálkoztam, és kimondtam az első dolgot, ami eszembe jutott:

- Terhes vagy?!