Married Life - 31. fejezet

31. fejezet

Sziasztok :)

Remélem, senkit nem riaszt el, hogy visszatértem :P

Jó olvasást!

Jenny

Döbbenten néztem szét a helyszínen. Több rendőrségi autó is állt a hajdan volt stúdió előtt, és láttam, hogy újabbak érkeznek.

A rendező, Steve az egyik tiszttel beszélgetett, és látszott, hogy majd felrobban az idegességtől.

Lassan közelebb sétáltam hozzájuk, de a rendőr felém nyújtott keze megállított.

- Kérem, várakozzon messzebb, Mr. Pattinson!

Összenéztem Deannel, de ő is értetlenül vakarta a fejét.

Arrébb mentünk pár lépést, és előkotortam a cigim.

Lassan a stáb többi tagja is szállingózni kezdett, persze mindegyikük szörnyülködött.

Várakoztunk már vagy félórája, amikor végre elénk toppant egy rendőr, és megkért mindenkit, hogy legyünk szívesek átvonulni a pár utcányira lévő rendőrségi épületbe.

- Ez nem hangzik túl jól – jegyezte meg Dean.

- Mire gondolsz? – érdeklődtem egyelőre nyugodtan, mert még nem tudtam, mi vár rám.

- Mire? Szerinted miért kell a rendőrségre mennie mindenkinek? Kihallgatás a javából, Rob. Órák kérdése, és talán végezni is fogunk még ma. De lehet, hogy életünk hátralévő részét itt töltjük.

Ez elég pesszimistán hangzott, meg is kapta érte a nemtetsző pillantásomat, mire mérgesen legyintett egyet.

- Mit tudsz te az életről! Az egyik barátomat lecsukták egy napra tévedésből. Persze csak azért kerülhetett ilyen helyzetbe, mert szakadtan öltözködött, közben nagy fejes az illető. Csoda, hogy te eddig megúsztad – nézett végig rajtam.

Én is megszemléltem a ruházatom: Térdben kissé szakadt farmer, póló, rajta egy kockás ing, a lábamon pedig a szokásos fekete sportcipő. Nem értettem, mi baja van vele. Nekem kifejezetten tetszett. Most még borostás sem voltam, mert reggel tusolás után lenyűttem magamról. Pedig utáltam! Eléggé kikezdte a képemet a sok borotválkozás, amit a forgatások alatt kötelezően végeznem kellett, és hiába szerettem volna néha pihentetni, ilyenkor nem lehetett.

Durcásan néztem a testőrre, de már másfelé figyelt. Egész pontosan az utca vége felé, ahol gyűlni kezdtek a fotósok.

- Hogy a picsába tudnak meg ezek azonnal mindent?! – háborogtam, Dean viszont már az autó felé taszigált.

- Essünk túl rajta – sóhajtotta.

Két perc alatt értünk a rendőrségre, és mielőtt még itt is feltűntek volna a média emberei, gyorsan az épületbe léptünk.

Megintcsak hosszas várakozás vette kezdetét. Már épp reklamálni akartam, amikor végre behívtak az egyik szobába.

Kezdetnek felvették az összes adatomat, majd megérdeklődték, hogy hol töltöttem az éjszakát. Elmondtam, hogy az ágyamban alva. Az a kérdés viszont, hogy kivel, majdnem kihozott a sodromból, mégis higgadtan adtam meg a választ, hogy egyedül.

Gyanúsan végigmért a tiszt, és végképp nem értettem, mi a gond ezzel.

Mondjuk az, hogy nekem gond, nem volt újdonság. Kristennel sokkal érdekesebb, és bujább lett volna az éjszaka, de egy rendőrnek ez miért baj? Ellenségesen viszonoztam a pillantását, de nem hatotta meg. Kérte, hogy várjak pár percet, aztán távozott a szobából.

Szemügyre vettem a berendezési tárgyakat, mégsem fogtam semmit fel a bútorok színéből, vagy stílusából. Kezdett tele lenni a tököm, és egyre idegesebben doboltam ujjaimmal az íróasztalon.

Ekkor rontott be a szobába Benny, az ügyvédem.

- Mondtál nekik bármit is? – támadt egyből rám.

- Persze, együttműködő voltam.

- Bazd meg, Rob. Nem kell mindig ennyire udvariasnak lenni.

- Oké, ha visszajön, pofán vágom.

Nem röhögött a humorosnak szánt beszólásomon, és ez felkeltette a gyanúmat, hogy talán tényleg bajban vagyok. Sejtelmem sem volt ugyan, hogy miért, mégsem lepődtem volna meg rajta, amilyen a szerencsém mostanában.

Benny letett egy halom papírt az íróasztalra, és fürgén lapozgatni kezdte őket.

- Nyögd már ki, mi van – szóltam rá ingerülten. Nekem is megvolt a tűréshatárom, és kezdtem a vége felé járni.

- Nyugi, egyelőre kár pánikolni – intett le. – Valaki felrobbantotta az épületet, és jelenleg mindenki gyanúsított, akinek nincs megfelelő alibije. Többek között te is.

Ettől tényleg megnyugodtam. Olyannyira, hogy megcsikordultak szorosan összezárt fogaim.

Közben visszajött a tiszt, és miután aláíratott velem pár papírt, amit előzőleg Benny gondosan átnézett, közölte velem, hogy egyelőre ne hagyjam el a várost. Vállat vonva hagytam el a helyiséget, hisz pillanatnyilag úgysem mehettem volna el a forgatás miatt.

Ezen azért egy pillanatra elgondolkodtam, mert mi van, ha…

Ingerülten léptem ki az ajtón, és szerencsére egyből Stevebe botlottam.

Megérdeklődtem mik a tervei az elkövetkezendő napokra, de csak annyit mondott morcosan, hogy pár nap szünet.

Most nyert jelentőséget az irodában elhangzott, és akkor ártatlannak tűnő pár szó. Nem hagyhatom el a várost, és forgatás sincs. Átkoztam a sorsot, hogy ennyire kegyetlenül kiszúrt velem.

Legszívesebben azonnal repülőre szálltam volna, hogy Kristennel és Beckyvel lehessek, de nem tehettem.

- Benny! – kaptam az ügyvéd ingnyaka után, és még kicsit magam felé is rántottam. – El kell intézned nekem, hogy elhagyhassam az országot!

Lassan és óvatosan lefejtette magáról görcsös ujjaimat, és mielőtt válaszolt volna, megigazította a ruháját.

- Nem fog menni, Rob.

- Picsába! Akkor ki vagy rúgva! – kiabáltam magamból kikelve.

- Kirúghatsz, de akkor sem hagyhatod el nemhogy az országot, de még a várost sem. Te is hallottad.

Letörten hagytam magára, és teljesen magamba zuhanva vánszorogtam az autóhoz.

Dean követett, és ahogy kisorolt a forgalomba, a telefonomért nyúltam.

- Steph – szólaltam meg, ahogy a vonal túlfelén meghallottam a hangját. – Hallottál már róla, mi történt?

- Igen, Rob. Dean elmesélte.

- Remek, legalább nem kell a részletezéssel bajlódnom. Szeretném, ha elintéznéd nekem, amit a barom ügyvédem képtelen volt. El kell hagynom az országot. Muszáj Kristenéket látnom.

- Rob, ha Benny azt mondja, hogy nem lehet elintézni, akkor hidd el, az úgy is van.

- Nem hiszem! – üvöltöttem ismét. Dean rosszallóan felém pillantott, de most nem érdekelt. – Szerezz egy másik ügyvédet!

- Figyelj! – sóhajtott fel fáradtan kedvenc ügynököm. – Maradjunk abban, hogy megpróbálok mindent. DE... ha nem sikerül, nyugton maradsz a fenekeden, és nem kiabálsz, mint egy hisztis kisgyerek, teszed, amit mondanak az okosok.

- Oké, Steph – egyeztem bele, és máris sajnáltam magam, mi lesz, ha nem sikerül neki.

Amikor hazaértem, idegesen róttam a köröket a nappaliban, arra várva, hogy megszólaljon a telefonom, és megtudjam végre az ítéletet. Mivel egy óra múlva még mindig nem volt eredmény, én kezdeményeztem hívást, de Steph fel sem vette, csak simán kinyomta a készüléket. Gondoltam, míg ügyködik az ügyemen, és a konyhába mentem, hogy keressek valami harapnivalót.

Ezt viszont kár volt tennem, mert mióta Kristenék elmentek, teljesen kiürült itthonról minden, ami ehető, én pedig nem pótoltam a készletet.

Átvágtattam Deanhez, és bekopogtattam. Egy hatalma sonkás bagett volt a kezében, amikor ajtót nyitott. Szemem illetlenül az ételre tapadt, és nagyot nyeltem.

Szerencsére értette a célzást, mert hátat fordítva nekem egyenesen a konyhába ment, és a szendvicsét a pultra tette. Elővett egy pár dolgot a hűtőből, és kérdezés nélkül készített nekem is egyet.

Hálásan vettem el tőle, és a kanapéra ülve csendesen falatoztunk.

- Van kedved járni egyet? – kérdeztem, amikor végeztünk. – Be is ülhetünk valahová.

- Tőlem – vonta meg a vállát. – Jobb később, mint soha.

- Miről beszélsz, Dean?

- Még sosem hívtál csak úgy sehova.

Zavarban voltam, mert bár többnek tekintettem őt, mint testőr, az évek alatt kialakult egyfajta barátság köztünk, tényleg nem hívtam meg eddig sehova.

- Semmi gond, fiú. Tudok egy jó helyet, nincs messze.

Vakon bíztam benne, és követtem őt, amikor gyalog indult meg. Csak háromutcányit sétáltunk, amikor feltűnt egy kisebb pub féleség.

Beültünk, és ugyan még csak dél körül lehetett, rendeltünk egy-egy korsó sört.

- Téged ezért nem rúgnak ki? – érdeklődtem a nedű felé bökve. Végülis neki nem volt olyan, hogy munkanap vége. Amikor velem volt, az nonstop szolgálatot jelentett.

- Csak ha beárulsz – vigyorgott rám.

- Nem foglak – biztosítottam őt, és hogy megerősítsem szavaimat, összekoccoltam vele a poharamat.

Félig ürültek ki, amikor Steph visszahívott.

- Sajnálom, Rob.

Elég volt ennyit mondania ahhoz, hogy még inkább összetörve érezzem magam. Az a csepp reményem is elszállt, ami eddig a percig rendületlenül élt bennem.

Rendeltem valami erősebb italt, bár tudtam, hogy attól nem oldódik meg a gondom, de bíztam benne, hogy egy kicsit tompítja a hiányuk miatti fájdalmamat.

Dean ezen a ponton hagyta abba a sörözést, talán mert ismert már annyira, hogy tudja, rá vár a feladat, hogy elázva hazacipeljen.

Úgy a hatodik feles után szidni kezdtem a rendszert, aztán a valahányadik után a századot, amiben élek, végül az összes rendőr, ügyvéd, ügynök, és az összes ember megkapta a magáét.

Aztán már csak hallgattam, és pusztítottam az agysejtjeimet, míg Dean fel nem ráncigált a székről.

Ködös agyamon keresztül érzékeltem, hogy egy autóba gyömöszköl be, de azon nem tudtam csodálkozni, vajon hogy került ide – taxit hívott, vagy időközben elment a sajátért –, csak hagytam, tegyen velem bármit, amit szeretne.

Hazaérve még az ágyba is befektetett, sőt a cipőmet is levette.

Ezt rendkívül mulatságosnak találtam, és rám tört egy kisebb nevetőgörcs.

Még a telefonom csengését is meghallottam tompán, aztán utolért a teljes öntudatlanság.

Fogalmam sem volt, mennyit alhattam, de amikor kinyílt a szemem, még világos volt. Vagy már?

Az órámra lestem, és iszonyatos fájdalom hasított a fejembe. Visszahanyatlottam a párnára, de legalább azt megtudtam, hogy délelőtt tizenegy óra van. Ennyi alvás után pihentnek kellett volna éreznem magam, mégsem volt így. Megpróbáltam újból felkelni, mert a szomjúság is gyötört. Újabb hasogató fájdalom volt mozdulatomra a válasz, de sikerült eltámolyognom a konyháig.

Csodálkozva meredtem a pulton sorakozó több flakon kólára, és már nem először hálát adtam az égnek, hogy olyan emberek vesznek körül, akik a sorozatos agybajom ellenére szívükön viselik a sorsomat. Meggyőződésem volt, hogy csakis a testőr lehetett a jótevő.

Neszezést hallottam a nappali felől, és az ajtó felé néztem, számítva rá, hogy hamarosan megjelenik az emlegetett személy.

Az üveg majdnem kicsúszott a kezeim közül, amikor Kristen lépett be rajta.

Lehunytam a szemem, hogy eltüntessem a látomást. Amikor újra, lassan kinyitottam még mindig előttem állt. Az illatát is éreztem. Felnyögtem a kíntól, mire még bársonyos kezét is megéreztem az arcomon.

- Kristen – leheltem halkan.

- Itt vagyok – jött a válasz, a nagyon is jól ismert hangon.

Kinyújtottam a kezem, hogy megérintsem. Valós volt. Nem gondolkoztam rajta, vajon hogy került ide, csak az örömet éreztem, ami teljesen átjárta minden porcikámat.

Meg akartam csókolni, érezni mindenhol őt, de aztán észbe kaptam, hogy elég ramaty állapotban lehetek, és elnézést motyogva rohantam a fürdőszoba felé, de nem hagytam őt magára, húztam magam után.

Szerencsére nem tiltakozott, és a kád szélére ülve várta meg, hogy végezzek a fogmosással.

Most már meg mertem csókolni, egyelőre csak egész visszafogottan.

- Egy zuhanyra is nagy szükségem lenne.

Megnyitotta a vizet, és ujjongva vettem tudomásul, hogy ő is vetkőzni kezd. Egymás ajkára tapadva léptünk a fülkébe, és egyre mohóbban faltuk egymást.

A tusfürdő után nyúltam, de megelőzött, és rövidesem izgató kezeit éreztem először a mellkasomon, majd a hátamon, ami egyre lejjebb haladt a fenekem felé. Számomra ugyan túl lassan de végre elérte azt. Én is viszonozni akartam a simogatásokat, ezért példáját követve csorgattam némi szappant a tenyerembe, és az övéhez hasonló lassú mozdulatokkal szétkentem felsőtestén, melleit gondosan kihagyva, hogy aztán végezetül azokat is birtokba vegyem. Hangosan felnyögött, amikor a tüskeként meredező bimbókhoz értem, és lágyan két ujjam közé csippentettem őket.

Nyelve vad táncot járt az enyémmel, és elakadt a lélegzete, amikor három ujjam belecsúsztattam mindenre kész nyílásába. Amikor mozgatni kezdtem őket, vad harapást mért alsó ajkamra, de nem érzékeltem mást, csak gyönyört.

Közben az ő keze sem tétlenkedett, és előrébb csúszott a csípőmön, hogy meredező férfiasságom ingerelje még keményebbre, először csak a kezeit használva, majd kissé eltávolodott tőlem, és elém térdelve száját is bevetette az ügy érdekében.

Először teljesen elnyelt magában, de aztán változtatott a módszeren, és nyelvével csak alig érintve nyalogatta végig szervemet, miközben ujjaival apró érintéseket és nyomásokat mért a megfelelő helyekre, ezzel még jobban az őrületbe kergetve engem.

Nem bírtam tovább magammal, felrántottam, és a fülke falához préseltem, hogy lábait derekam köré téve belehatoljak forrón és nedvesen várakozó barlangjába.

A zárt tér élesen verte vissza hangos nyögésünket, amik egyre sűrűbbé váltak gyorsuló lökéseim hatására.

Egyre közelebb éreztem magam a beteljesüléshez, és Kristen is így lehetett, mert körme végigszántotta a hátam teljes hosszát, ezzel csak még inkább felhergelve mindkettőnket.

Nem akartam, hogy ilyen gyorsan véget érjenek ezek a borzongató, minden sejtemet átjáró percek, és egy nagyobb lökés után megálltam, hogy nyújtsam az időt.

Ez viszont nem tetszett neki, mert apró csípőmozdulatával egyszerre a hüvelyizmait is ráfeszülni éreztem testét kitöltő részemre. Ettől ködbe borult minden, és már nem tudtam, mi is lett volna a célom pillanatokkal ezelőtt, csak az számított, hogy végre beteljesedjen az, amiért már ordított a testem, és igyekeztem minél mélyebben belefúrni magam.

Fejét oldalra feszítette, amikor felkiáltott a gyönyörtől. Ajkam máris lecsapott szabadon maradt, felkínált nyakára, és a következő mozdulat engem is a mennyekbe repített, miközben fogaim a selymes bőrbe haraptak.

Egymást átkarolva ziháltunk, és próbáltunk némi oxigénhez jutni, amit nem könnyített meg, hogy újra és újra szerelmes csókban forrtunk össze.

Aztán előtört belőlem a kíváncsiság.

- Hogy kerülsz ide? És hol van Becky?

- Dean felhívott, és mindent elmesélt. Sikerült elintéznem, hogy kapjak egy szabadnapot, de Beckyt nem akartam ekkora útnak kitenni, őt Kathyvel hagytam. Hogy vagy? – simított végig az arcomon.

- Most már jól – suttogtam a hajába, miközben egy könnyű puszival jutalmaztam. – Megőrjített a gondolat, hogy nem lehetek veletek, és tétlenül, egyhelyben ülve kell kivárnom az ítéletet. Nem tettem semmi rosszat, az ég szerelmére! – szakadt fel belőlem eddig visszafojtott indulatom. - Ez őrület! Úgy bánnak velem, mint valami elvetemült bűnözővel. Mintha el tudnék tűnni a világban. Ezeknek nem tűnt fel, hogy sehová sem mehetek anélkül, hogy a nyomomban ne lenne egy csomó firkász? Ha hajótörést szenvednék, és egy lakatlan szigeten kötnék ki, akkor is rám találnának a paparazzik. Méghogy ne hagyjam el a várost! Chhh…

- Nyugi csss… semmi baj – csitítgatott Kristen. – Minden tisztázódni fog, különben is többen így jártatok a stábból, sőt, a háttérmunkákat végzők között is vannak egy páran. Például Dean is hasonló cipőben jár.

- Dean? – döbbentem meg. Erre nem is gondoltam.

Ezek szerint mindenkit, aki csak kicsit is kapcsolatba hozható lett volna az üggyel, korlátoztak. Ettől viszont nekem nem lett jobb, pláne, hogy most jutott el a tudatomig, Kristen csak egyetlen szabadnapot kapott.

- Mikor kell visszamenned?

- Úgy egy óránk lehet még.

Nem akartam tovább vesztegetni az oly drága időt, felkaptam őt, és a hálószoba felé siettem vele.

Megpróbáltam minél tartalmasabban, és minél többször a csúcsra juttatva őt eltölteni az időt. Hasonlóképp gondolkozhatott, mert nekem is többszöri élvezetet nyújtott az együttlétünk.

Majdnem tökéletesen elégedett voltam.

De csak majdnem, mert ha lett volna még pár óránk, vagy egy egész éjszakánk, sokkal de sokkal elégedettebb lettem volna.

Így viszont kénytelen voltam ennyivel beérni, és lehangoltan néztem végig, ahogy lassan szedegetni kezdi szétszórt ruháit.

Amikor már mind rajta volt, még egy utolsó forró csókban összeforrtunk.

- Elkísérlek a reptérre – mondtam vidáman, mert fellelkesített az ötlet.

- Nem biztos, hogy olyan jó ötlet – nyögött fel. – Amikor megérkeztem, tele volt fotósokkal. Nem tudom, honnan neszelték meg, hogy jövök, de még a robbantással kapcsolatban is tettek fel kérdéseket. Sőt azt is tudakolták, tényleg letartóztattak-e téged.

Kezem ökölbe szorult a hír hallatára, de ettől csak még inkább nőtt bennem az elhatározás, hogy elkísérem őt. Ha már zaklatnak valakit, az én legyek, és ne Kristen.

Gyorsan magamra rángattam a ruháimat, közben lőttem Deannek egy sms-t, hogy ő is kapja össze magát.

Mikor kinyitottam a bejárati ajtót, már menetkészen állt az autó mellett.

Mielőtt beültünk volna, felé tátogtam egy köszönömöt Kristenre bökve. Széles vigyor volt a válasza.

Alig félóra alatt a reptéren voltunk.

Dean leleményességének köszönhetően sikerült felfedezni egy félreeső bejáratot, ezen keresztül észrevétlenül bejutottunk az épületbe.

Már a fájdalmas búcsúhoz készülődtünk, amikor megszólalt Kristen telefonja.

- Kathy – közölte, mielőtt felvette volna.

Vállát átkarolva vártam a soromra, de megijesztett egyre jobban fehéredő arca.

- Nem – suttogta. – Becky…