Married Life - 29. fejezet

Sziasztok! :)

Ez egy Jennyvel közös alkotás. Ő elkezdte, csak közbejött neki az apeh, ahol egész nap ücsörgött szegény, így rám maradt a befejezés :D

De talán nem fogtok csalódni ;-)

Kellemes olvasgatást :)

Szil

29. fejezet

Megláttam a lányt a recepcióról.

Felkaptam az itallapot az asztalról, és megpróbáltam elbújni mögé szerencsére hatásosan. Szerelmem értetlen arccal vizsgált, de amikor követte a pillantásomat, megvilágosodott. Ő is felismerte a lányt.

- Ő volt az, aki reggel… ? – Be sem fejezte, már hevesen bólogattam. - Menjünk – állt fel rögtön, és a kezem után nyúlt.

Nem kellett noszogatnia, lehajtottam a fejem, és próbáltam minél kisebbre összehúzni magam. Sikeres volt az osonás. Egy pillanatra megálltunk, amíg rendeztem a számlát, aztán kiléptünk az étteremből.

- Hogy van a lábad? – fordultam felé, mert észrevettem, hogy egy kissé biceg.

- Nem vészes, túlélem. – Persze, hogy nem vallotta volna be, ha legszívesebben ordítana a fájdalomtól.

Hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam, és a közelben lévő park felé vettem az irányt.

- Mit csinálsz? – nevetett fel.

- Megsétáltatlak.

Fejét a nyakamba hajtotta, és halkan kuncogott.

Ahogy a fák közé értünk, megpillantottam egy tó csillogó víztükrét. A hold gyémántként verődött vissza a felszínéről, és ragyogása varázzsal töltötte el a közeli fákat.

Egy pad árválkodott pár lépésnyire tőlünk, odalépkedtem, és továbbra is az ölemben tartva Kristent, leültem rá.

Félretűrtem haját a nyakából, és belecsókoltam.

- Boldog évfordulót – leheltem.

Felkapta a fejét, és a homályban is láttam, hogy kissé értetlen pillantásokat vet rám.

- Most két éve kértem meg a kezed – mondtam elszoruló torokkal.

Fájt, hogy ő erre a napra nem emlékezett. Én számon tartottam közös életünk minden egyes pillanatát, és az esküvőnk, meg Becky születésén kívül ez a dátum volt számomra a legfontosabb.

- Tudom – suttogta. Ezek szerint mégsem felejtette el. Máris jobb kedvem kerekedett. – Csak nem gondoltam, hogy te is emlékszel rá.

- Persze, hogy emlékszem. Soha életemben nem voltam akkora zavarban, mint azon az estén.

- És látszott is rajtad. - Kristen lágyan a hajamba túrt, és egy túl apró csókot adott a számra. – Emlékszel a pincérre, aki aznap este felszolgált nekünk?

- Igen – nevettem fel. – Nálam jobban csak ő volt zavarban.

Fiatal, kezdő pincér volt, egy elég neves étteremben. Úgy gondoltam, ha már lánykérés, adjuk meg a módját. De valahogy semmi nem úgy alakult, ahogy elképzeltem. Olyan előételt rendeltem, amit nem is szerettem. Láthatólag Krisnek sem jött be, mert csak ide-oda tologatta a tányéron.

Aztán a pincérfiú eltévesztette a főétel rendelésünket, és a szép nagy húsadag helyett valami förtelmes kinézetű pürét rakott elénk.

Ezt nem voltam hajlandó elnézni. Azon az estén legalábbis nem. Visszaküldtem az ételt, és újra megrendeltem azt, amit eredendően is.

Vörösbort fogyasztottunk, míg vártuk a frissensültet. Vonzotta a tekintetem, ahogy Kristen az ajkához emelte a poharat. Iszonyatosan szexi volt, szinte feledtette az addigi kellemetlenségeket.

De jött újabb, méghozzá ismét a pincérfiú képében. Büszkén mosolyogva tette Kristen elé a tányért, de amikor az enyém következett, az étel lecsúszott róla, és az asztalon landolt. Fele az ölemben.

Elképedve néztem le, és lassan szedegetni kezdtem magamról a hasábburgonya darabkákat.

- Elnézést – hebegte a srác, és egy tétova mozdulatot tett az ölem felé, hogy ő is segítsen, de a pillantásom eltántorította ettől.

Szemem sarkából láttam, hogy felénk tart egy férfi, valószínűleg a tulajdonos. Tett egy hessentő mozdulatot a kezével, mire a pincér srác eltűnt a balfenéken.

- Elnézésüket kérjük Miss. Stewart és Mr. Pattinson. Természetesen megtérítjük a tisztíttatás költségeit, és önök a ház vendégei.

Ismét végignéztem magamon. Elegánsabb voltam ugyan, mint máskor, de nem hiszem, hogy bárki is tisztíttatná a farmernadrágját. Az ingben nem voltam biztos. Legfeljebb anyám fogja szívni a fogát – tőle kaptam ugyanis –, de nem hinném, hogy hagyná a költségtérítést.

Lemondóan sóhajtottam, és tudomásul vettem, hogy nincs mellettem a szerencse. Most már afelől is kétségeim voltak, hogy megkérjem-e Kristen kezét. Talán az égiek nem akarják.

(Kristen)

Láttam Robon, hogy készül valamire. Egész este feszült volt, és próbált kínosan ügyelni a részletekre. Nem ő tehetett róla, hogy nem jött össze.

Belefeledkeztem várakozástól csillogó szemeibe, és zavart, féloldalas mosolyába. Miután végeztünk a balul sikerült vacsorával, még arra is ügyelt, hogy szóljon pár szót a szerencsétlen pincér védelmében.

Én nem biztos, hogy megtettem volna, nem azért, mert szívtelenebb vagyok, hanem mert eszembe sem jutott.

Rob viszont igazi úriemberként viselkedett. Ebből a szerepből csak egyszer zökkent ki, amikor egy harminc körüli férfi mohón végigmért a pillantásával. Akkor vérengző vadállatra hasonlító szemekkel küldte padlóra a pasit, és az asztal fölött megfogta a kezem. Alatta viszont összeért a lábunk, és már ettől is szikrák pattogtak köztünk.

Rob viszont egy elnézést kérő mosoly kíséretében visszahúzta azt maga alá. Sejtettem, hogy mire készül, és teljesen megértettem feszült hangulatát. Egyszer már visszautasítottam. Nem hittem benne, hogy egy papírdarab változtat bármit is a kapcsolatunkon. Pedig neki számított, talán, mert a szülei is boldog házasságban éltek.

Miután fizetett, sétálni mentünk. Halogatta a pillanatot, én pedig nem tudtam, hogyan fogok reagálni a kérdésre.

A Temze partján bandukoltunk, közben néztük az egyik arra tévedt sétahajót. Ezer apró fénnyel világított, olyan volt, mint egy gyöngyszem a sötét vízen. Kellemes zongoradarabot sodort felénk a szél róla, és megálltunk, hogy jobban kiélvezhessük a pillanatot.

A ZONGORADARAB

Rob magához húzott a derekamnál fogva, és egy gyengéd érzéki csókban forrtunk össze.

- Kristen. Gyere hozzám – lehelte szinte alig hallhatóan.

Most kellett volna igent mondanom, és tökéletes lett volna a pillanat. Tétováztam. Nem azért, mert nem szerettem az életemnél is jobban, hanem mert ilyen félresikerült voltam. Egy darab papír. Tényleg ettől lesz jobb? De aztán Rob szemeibe néztem, és elszállt minden kétségem, épp időben, mert már láttam felcsillanni a lemondás szikráit benne.

- Igen. Hozzád megyek.

Sok mindent vártam, de hogy megdöbben a válaszomtól, azt nem. Csak egy pillanatig tartott. Aztán felemelt, és körbe-körbe forgott velem, hogy aztán leeresztve a számat keresse. Ekkor felerősödött a felénk szűrődő zene, és ez valahogy teljessé tette a pillanatot.

Most így visszagondolva egészen meghatónak tűnt a pillanat. Kicsit mocorogni kezdtem Rob ölében, hogy kényelmesebb pozíciót találjak a lábamnak, de gyorsan abbahagytam, amikor hangosan felsóhajtott. Fenekem alatt éreztem, hogy nadrágja jobban feszül a kelleténél, mégis elszánt arccal nézett rám.

- Nem fogunk megint egy parkban dugni, szóval jobb, ha nyugton maradsz.

- Oké – próbáltam nyugtatni. – Én csak…

- Te csak bosszút állsz.

- Mi van?! – néztem rá értetlenül. Most miről beszél ez a lökött?

- Azóta is folyamatosan bosszút állsz rajtam, amiért megkértelek, és igent mondtál.

Majdnem felpattantam az öléből felháborodásomban, de időben eszembe jutott a kiment bokám.

- Miről beszélsz, Rob?

- Arról, hogy sosem akartál igazán férjhez menni.

- Tényleg nem akartam! - Megdöbbentette a válaszom, és fájdalmasan rándult egyet az arca, de folytattam. – Mike-hoz például sosem mentem volna hozzá! És máshoz sem! De aztán megismertelek téged, és amikor igent mondtam, azt azért tettem, mert szeretlek, és nem akartalak elveszíteni. De papír nélkül is veled maradtam volna! – Felindultan hadonásztam a kezemmel, de félő volt, hogy véletlenül eltalálom őt, ezért kicsit visszább vettem. – Milyen bosszúról beszélsz?! – kezdtem én is egyre jobban belelovallni magam a vitába. Még a feltételezés is sértett!

- Semmi… felejtsd el – húzta a száját.

- Mike-ról beszélsz? – firtattam mégis. – Őt már megbeszéltük múltkor.

- Nem, csak…

- Akkor?

- Megőrjítesz. Azóta is, és folyamatosan. Egy szexőrültet csináltál belőlem. Nem tudok józanul gondolkodni melletted. Most is… Nézd meg! – bökött az öle felé.

- Nem kell megnéznem, szívem. Érzem – Nem bírtam ki, hogy ne mozdítsam meg újból a fenekem.

Rob halkan felmordult, aztán mohón a szám után kapott.

(Rob)

Nem akartam elhinni, hogy nem érti! De már nekem sem volt fontos az előbbi szemrehányásom, most sokkal inkább az foglalkoztatott, hogy megbüntessem azért, amiért tényleg egy kiéhezett kéjencet csinált belőlem! Na jó, abban vétlen volt, hogy hogy nézett ki, és abban is, hogy milyen hatást volt képes kiváltani belőlem egyetlen pillantása, érintése, de hogy erre még direkt rá is játsszon csak azért, hogy engem a totális őrületbe kergessen, az több volt a soknál!

Büntetésem eszközéül a testiséget – azaz a saját fegyverét – választottam, holott ekkor még nem tudtam, milyen csúnyán vissza fog ez ütni.

Egyelőre vadul haraptam az ajkait, hogy érezze, mennyire kívánom, sőt, őt is a végletekig akartam izgatni, hogy aztán kegyetlenül ott hagyjam. Legalábbis amíg vissza nem érünk a hotelbe.

Mindehhez nemcsak a csókokat gondoltam megfelelőnek, hanem azt is, hogy az egyik kezem, mely addig a combján pihent, egyre feljebb kússzon selymes bőrén, mígnem a szoknyája alá nyúlva el nem értem a bugyija szegélyét. Másik kezemet a tarkójára tettem, és nem engedtem ki a nyelvét az ajkaim közül. Az íze és az iménti röpke dühöm a saját vágyaimat is tovább fokozta, de nem akartam megszerezni neki azt az örömet, hogy megint a rabszolgájává tesz.

Én akartam felül kerekedni!

Ujjaim becsúsztak a bugyija alá, mire Kris levegő után kezdett kapkodni, de készségesen tárta szét a lábait kutakodó ujjaim előtt. Azonnal nedvesnek tapintottam. Két ujjamat fúrtam mélyen nőiességébe, persze gondosan elkerülve a csiklóját, mert tudtam, hogy ahhoz elég lenne csak egy másodpercre hozzáérnem, hogy azonnal elélvezzen. De most nem akartam. Azt akartam, hogy legalább egy picit sejtse, mit élek át mindig, ha a közelemben van.

Ujjaimat szaporán mozgattam benne, és bizseregtem a hüvelye apró szorításaitól. Legszívesebben elfektettem volna a padon, hogy a nyelvem is érezhesse mindezt, de a helyszín ahhoz azért nem volt megfelelő.

- Kérlek – nyögte szerelmem, amikor a legérzékenyebb pontjának izgatása nélkül is csaknem a csúcsra repítettem ujjaimmal, de az utolsó pillanatban visszahúztam őket teste bejáratáig, és vártam, hogy kissé lecsillapodjon.

- Most szenvedned kell, ahogy én szenvedek mindig miattad – feleltem kegyetlenül, holott fogalmam sem volt, meddig bírom még tartani magam az elhatározásomhoz. A nadrágom minden eddiginél szűkebb volt, fájóan zárta börtönbe elszabadulni akaró vágyamat, de nem eresztettem.

Kristen viszont trükkösebb volt annál, minthogy ezt csak úgy annyiban hagyja. Mocorogni kezdett az ölemben, részben, hogy újra foglyul ejthesse az ujjaimat, másrészt pedig, hogy engem is tovább kínozzon. Feneke izgatóan dörgölőzött feszülő testrészemhez, a szája pedig szinkronban mozgott az enyémmel.

- Kérlek – nyögte megint, most már dühösebben, mikor a második orgazmusa előtt is megálltam.

Halkan felnevettem rajta, de ez is csak egy pillanatig tartott. Ő ugyanis fájó bokájával mit sem törődve felpattant az ölemből, térdre vetette magát előttem, és két másodperc alatt kiszabadított a nadrágom fogságából. Újabb egy másodpercbe telt, hogy a szája forrón körbezárja férfiasságomat.

Most már én könyörögtem kegyelemért. A hajába markoltam, hogy elrántsam, de ekkor tövig magába nyelt. Kétségbeesetten néztem körül, abban reménykedve, hogy nem látja senki, mit művelünk, és szerencsém is volt. Egy teremtett lélek sem járt a környéken.

Kiengedett a szájából, mire a hűs levegőt éreztem nyála által nedvessé tett szervemen, de a vágyamat nem volt képes csillapítani az éji levegő sem. Egy enyhe nyomással ösztönöztem mégis, hogy újra tüntessen el magában, mire készséggel meg is tette. Egyre gyorsabban mozgatta a fejét, apró ujjaival is izgatva lüktetésem tövét, de mielőtt szétrobbanhattam volna, elrántotta a fejét, és csillogó szemekkel rám nézett.

Még az ajkait is megnyalta a szégyentelen, mint egy jóllakott kiscica. Holott nem lakattam jól semmivel. Belém szorult az élvezet, de kitörni készült. Mégis egy pillanatig vártam, hogy lecsituljak annyira, hogy ne szakadjon belé a vágyam megnyilvánulása, amint beléhatolok – addig úgyis volt még dolgom.

Első körben talpra állítottam magam elé, és fájó lábát felemelve a padra raktam a talpát. A szoknyáját ő maga húzta a derekára, én pedig félretoltam a bugyiját, és ajkaim közé vettem legérzékenyebb kis pontját, mely mostanra már hatalmasra duzzadt. Felsikoltott, mikor a fogaim közé vettem, de aztán észbe kapott, és az egyik kezével a vállamat markolta, a másikat pedig a szája elé kapta, hogy elfojtsa az öröme további hangjait.

Mivel úgyis „szabad voltam”, elérkezettnek láttam az időt, hogy magamra húzzam őt végre. Ha már egyszer kiprovokálta… Megfordítottam, hogy háttal legyen nekem, és miközben megszabadítottam a bugyijától, elhalmoztam a popsiját csókjaimmal. Utána enyhe terpeszben – még mindig háttal nekem – az ölembe ültettem. Olyan könnyedén siklottam belé közben, mintha már legalább órák óta szeretkeznénk. A nedvessége nem is hasonlított az éjszaka hidegéhez, csaknem felgyújtotta a testemet.

Ahogy ült ott rajtam, még a járókelőknek is úgy tűnhetett volna – ha lettek volna ezen a késői órán –, hogy csak az ölemben ül, és semmi egyéb. A szoknyája redői eltakarták a térdeimet, csak az ő combjai villantak ki, melyeken végigsimítottam, majd alájuk nyúlva emelgetni kezdtem magamon, hogy ne terheljem a fájó lábát. Háta a mellkasomnak feszült, nyögései oldalra hajtott feje felől érkeztek a fülembe. Meg is tudtam csókolni közben, mialatt egyre szaporább ritmusban olvadtunk egymásba újra és újra.

A gyönyör ostorként csapott le ránk, hangjait egymás szájába zihálva fojtottuk el. Szerelmem hevesen remegett a karjaimban, ágyékunk még mindig tüzesen simult egymásba. Egész addig úgy ültünk ott, míg a szívverésünk a normálisra nem kezdett hasonlítani.

Kris ezután felállt rólam, egy zsepivel megtörölgette magát, megigazította a bugyiját, engem a szájával tisztogatott le. Visszarendeztük a ruháinkat, aztán kézen fogva visszasétáltunk az autóig. Azaz ő bicegett, úgyhogy pár méter után a karjaimba vettem. Közben persze alig bírtunk elszakadni egymás ajkaitól.

- Mintha azt mondtad volna, ma nem fogunk dugni a parkban – incselkedett kicsit később, mikor már a szállodája felé tartottunk.

Igaza volt. ennyit arról, hogy tartani tudom magam a fogadalmaimhoz. Elfintorodtam, de mivel ő felkacagott, mosolyba fordult a mimikám.

- Valld be, hogy nem volt ellenedre – súgta csábítóan.

- Nem volt ellenemre – vallottam be engedelmesen. Ma úgy éreztem, bármit kérhet tőlem, megkapja, akár a csillagokat is az égről. Kivéve egyvalamit.

- Mi lenne, ha lelépnénk innen valahova messze? – vetette fel az ötletet. – Csak mi hárman!

Annak örültem, hogy unja azt a hajcihőt, amin éppen részt vesz, és nekem sem lett volna ellenemre ellógni a világ elől, de engem is vártak a forgatáson, és szerelmemnek is dolga volt még itt.

- Nem lehet – nyögtem fájdalmasan, várva a vihart, ami azt mutatná, hogy Kris szerint én nem is akarom igazából. De elmaradt, csak egy nagy sóhaj szakadt ki belőle.

- Tudom… - felelte elszontyolodva.

- Meddig tart még a körutad? – kérdeztem aztán. Gyors utánaszámolást követően kibökte, hogy még egy hónap legalább. – És ti nem kaptok szabadnapot? – kérdeztem.

- Nem tudom, talán… valamelyik hétvégén, de… most Amerikába megyünk majd holnap, aztán Ázsia… fogalmam sincs, hogy tudnánk összehangolni egy rövid találkát – keseredett el egyre jobban.

Engem sem töltött el földöntúli örömmel, hogy még egy teljes hónapot kell külön lennünk, épp ezért velük akartam tölteni még a másnapot is a gépem visszaindulásáig Monte Carloba.

Másnap vasárnap volt, úgyhogy Kristennek sem volt programja. Beckyvel együtt leléptünk a szállodából, és felfedeztük Párizst. Szerencsére alig akadtunk össze rajongókkal, de akkor is a normálisabb fajtából. Az a lány a recepción egy életre való elrettentő példát mutatott nekem.

Este fájó szívvel kellett búcsút vennem életem két legfontosabb személyétől, hogy felüljek egy gépre, mely visszarepített a következő hónapnyi magányom színhelyére…