Married Life - 24. fejezet

Sziasztok!

Íme a friss, remélem, nem okozok csalódást!

Puszi

Szil

24. fejezet

Kristen a nyakamba kapaszkodva rántott közelebb magához, és olyan őrjítően kezdett csókolni, hogy azt hittem, belefulladok az élvezetbe. Eszem ágában sem volt tiltakozni ezellen. Keze eközben végigsimított a felsőtestemen, de elég hamar elérte a célját. Fájóan feszülő férfiasságomra rebbentek ujjai és ütemesen simogatni kezdett. Én sem haboztam belefúrni ujjaimat nőiessége tüzes barlangjába, miközben egyre feljebb gyűrtem rajta a hálóinget. Végül meguntam, és letéptem róla.

Szerencsére nem volt ellenére – ez sem. Mégis minden pillanatban attól rettegtem, hogy csak bosszút akar állni, és az utolsó pillanatban eltaszít magától. De megint tévedtem. Ajkai a szám után a nyakamra siklottak, harapásokkal tarkítva a bőrömet – biztos voltam benne, hogy ezek másnap egyértelműen fogják hirdetni, mivel is töltöttük az éjszakát. Cseppet sem volt ellenemre. Koncentrálni akkor felejtettem el, amikor ajkai a hasam környékén jártak, míg ujjai tovább izgatták kőkeményre merevedett testemet. Én is tovább kalandoztam egyre nedvesebbé váló nőiességében, de egy hirtelen mozdulattal eltávolítottam belőle az ujjaimat, és a csípőjét megragadva magam fölé húztam. A fenekét cirógatva és combjait harapdálva készítettem fel rá, mit is szeretnék csinálni vele.

Amely tervemet egy percre felfüggesztettem, amikor ajkai elérték legkínzóbban vágyódó pontomat, és nyelve lágyan táncolni kezdett izzó bőrömön. Levegő után kapkodtam, majd mikor összeszedtem magam annyira, hogy folytassam, amit elkezdtem, nyelvemmel finoman végigsimítottam kedvesem szerelemrésén. Hallottam, azaz inkább éreztem magamon, ahogy felnyög. Mellei a felsőtestemet cirógatták, jobban mondva karcolták végig merev mellbimbóival, tovább szítva bennem a vágyat.

Míg ő ütemes mozdulatokkal fogadta a szájába újra és újra robbanni készülő szervemet, addig én ujjaimat fúrtam mindennél mélyebben a testébe, míg nyelvem nőisége duzzadt gombocskáját pöccintgette. Kristen első sikolya akkor hasított az éj csendjébe, amikor a fogaim közé vettem, nyelvem apró csapásait sem hagyva félbe.

Nekem is közel volt már a csúcs, ezért amint lecsillapult a teste remegése, és elhalkultak sikolyai, leemeltem magamról, kissé előre döntöttem, és a lábait összezártam. Mögé térdelve így vezettem be magam a póztól összébb szűkült oázisba, amely a megváltást jelentette. Pár lökés elég volt, hogy a reggel óta kínzó vágyaim bevégeztessenek. A szája és a nyelve is megtette a hatást előzőleg, így nem tartott soká az élvezet. Sajnos. Nem hagytam abba a mozgás, még elég kemény voltam hozzá, hogy neki is örömet tudjak szerezni.

Előre nyúltam, és a kezembe fogtam a melleit. Felhúztam magamhoz, háta így a mellkasomnak simult, keze pedig végigsimította a combomat, hogy mögém nyúlva a fenekembe markoljon.

Én is lejjebb csúsztattam a melléről egyik kezemet, és ujjaimmal elölről kezdtem el izgatni nedvedző szirmait. A merevedésem a pillanatnyi gyönyörök és szerelmem sorozatos összehúzódásainak köszönhetően rekordidő alatt tért vissza. Ismét előre döntöttem, de ezúttal széttárt lábai közé térdelve szántottam benne újra mélyen, amíg meg nem hallottam egyre szaporodó nyöszörgését. Ekkor kihúzódtam belőle, de csak annyi időre, amíg megfordítom, hogy szemből kerülhessek fölé. Csókolni is vágytam, mialatt újra a magamévá tettem, és heves lökésekkel hajtottam az újabb mámor felé.

A kielégülés hullámai egyszerre sodortak el bennünket, szaggatott zihálásunk lassan csillapodott. Lágy csókok közepette merültünk végül mély álomba. Reggel boldogan ébredtem, szerelmem még a karjaimban volt. Hosszan csodáltam kisimult vonásait, bár előre rettegtem tőle, hogy a mai nap vajon milyen „meglepetéseket” tartogat a számunkra. Egyelőre viszont nem erre gyúrtam. Hanem arra, hogy csókkal ébresszem fel Kristent, még mielőtt az ébresztőóra kellemetlen hangja közénk fészkelné az újabb feszültséget. Sikerült is, de mielőtt elmélyülhettünk volna egymásban, megszólalt az az átkozott vacak.

Nem dühből, csak egyszerű haragból, de megfogtam a rohadék kis szerkezetet, és a szoba túlsó falához vágtam. Nem tört össze. Elgondolkodtam rajta egy másodpercig, vajon acélból gyártják ezeket a kis szarokat, hogy ilyen mértékben ütésállóak?! De Kris ajkainak íze feledtette velem a bosszúságomat. A telefon csörgése volt a következő, ami megzavarta édes ébredésünket. Tekintetemmel kerestem a készüléket, de Kristen két keze közé fogta az arcomat, így visszapillantottam a szemeibe.

- A mobilt ne vágd a falhoz, lehet, hogy nem bírná a strapát – súgta, és újra csókolgatni kezdett. Meg is feledkeztem rögtön a zavaró zajokról.

Becky volt a következő. Rá viszont már nem tudtam haragudni, mégis kelletlenül húzódtam el Kristentől, és a lányom hívó szavának engedelmeskedve érte indultam. Kivettem a kiságyból, és kezecskéit puszilgatva vittem vissza a hálóba az anyucihoz, aki tárt karokkal fogadott bennünket.

- Pa-a – gügyögte szívem kisebbik szerelme, mire mindketten rábámultunk.

Nekem még nem jött hang a nyelvemre, de Kristen felnevetett, bár kissé féltékenyen jegyezte meg:

- Tudtam, hogy előbb mondja ki a papát…

Tovább hüledeztem, míg ő megpróbálta ismétlésre bírni a lányunkat, ő viszont nem volt erre hajlandó. A napomat viszont máris bearanyozták. Össze-vissza puszilgattam mindkettejüket, de a mobil csörgése újra közbeszólt.

Idegesen pattantam fel az ágyról és a készülék felé indultam. Nem ijedt meg a fenyegető arckifejezésemtől, tovább csiripelt. Ingerülten szóltam bele anélkül, hogy megnéztem volna, ki keres:

- Mi van?

- Mike vagyok, Kristennel szeretnék beszélni – mondta a hang egy fél perccel később, amit többé nem akartam hallani.

A kezemben tartott készülékre bámultam, és csak ekkor tűnt fel, hogy a nejem mobilját kaptam fel. Annyira elvette az eszemet az, hogy Becky megszólalt, hogy nem is figyeltem, mit cselekszek. De ez most már mellékes volt.

Összeszorítottam a számat, mielőtt valami nem odaillőt találok mondani, és az ágyhoz léptem. Kristen kérdően felnézett rám. A mobilját mellé hajítottam az ágyra, és elvettem tőle Beckyt. Ezután továbbra is némán kifelé indultam a szobából.

- Mi az? Ki az? – emelte a füléhez a mobilt, miután tőlem nem kapott választ. – Igen?

Nem vártam meg, amíg bájcsevegni kezdenek. A konyhába vonultam Beckyvel, hogy vadásszunk valami reggelit magunknak. Neki egy banánt vettem elő és érdeklődő pillantásától kísérten hámozni kezdtem. Az ujjaim remegtek, de minden erőmmel azon voltam, hogy ne érdekeljen se Mike hívása, se pedig Kristen hálóból kiszűrődő hangjai.

Pár perc múlva megjelent ő maga is, és kissé félénken nézett rám.

- Hogy van Mike? – kérdeztem nyájasan, holott legszívesebben máris elmentem volna hozzá, hogy egy egészen apró kanál vízben fojtsam meg.

- Jól… - felelte szerelmem az ajkát harapdálva.

Felsóhajtottam.

- Mit akart? – adtam meg magam. Úgyis mindegy, látja rajtam, hogy máris idegbeteg vagyok.

- Egy hét múlva kezdődik a promókörút, ahova el kell mennem – mondta halkan, de közben kerülte a tekintetemet. Beckyt figyelte mereven.

Én is tudtam, mivel jár, ha vége egy forgatásnak, még mielőtt a film vágásilag is véglegesen elkészülne, de nem számítottam rá, hogy ilyen hamar… Már egy hét múlva?! Összeszorított fogakkal bólintottam, bár pillanatnyilag inkább széttörtem volna valamit. Majd Carol arcát – jutott eszembe a mentő ötlet –, csak bírjam ki, míg beérek a stúdióba. Pillanatnyilag exkolleganőm volt a másik púp a hátamon, de ő legalább elérhető közelségben volt ahhoz, hogy kitöltsem rajta a dühömet.

Kristennek viszont kellemes csalódást okozhattam, mivel nem borultam ki. Bár igen nehezemre esett, de kedvesen érdeklődtem, merre visz majd az útjuk, és hogy meddig fog tartani.

- Először Londonban leszünk, utána viszont Vancouver a következő állomás, és körülbelül három hétig fog tartani, Mike legalábbis azt mondta.

Gyűlöltem, amikor kimondta a nevét annak a személynek, akit még ennél is jobban utáltam. És három teljes héten át együttlesznek azon a rohadt körúton!

- Oké – reagáltam le egyszerűen, majd odaadtam Beckyt az anyukájának és miután adtam pár puszit az arcára, a hálóba mentem, hogy felöltözködjek. Először úgy éreztem, nem leszek képes megcsókolni Kristent, de végül szenvedélyes ölelkezés lett belőle, melyet Dean torokköszörülése szakított csak félbe.

A stúdióban sajnos nem botlottam bele Carolba, pedig most tényleg szívesen provokáltam volna kicsit. A forgatás gyötrelmesen lassan ment. Ebédidőben már a vészkijáratot kerestem, amelyen át meglóghatok… És meg is találtam. A parkolóba érve mégis megdöbbenve torpantam meg. A családomat láttam ugyanis kiszállni Dean kocsijából. A sajátom helyett így inkább feléjük indultam. Kristen és Becky is ragyogó mosollyal köszöntöttek. Egyedül Dean volt morcos.

- Te hova készültél nélkülem? - firtatta rosszkedvűen.

- Csak levegőzni - hazudtam, miközben az egyik karomba vettem Beckyt, Krist pedig a másikkal öleltem át.

- Na persze – dünnyögte, de nem állt neki még jobban hisztizni.

- Ti hogyhogy itt? – kérdeztem szerelmemet, miután behajtottam rajta a sziacsókot.

- Gondoltuk, megnézzük, hogyan is telnek újabban a napjaid – felelte Kristen, de gyanítottam, hogy Carol piszkálja a csőrét – joggal, mert engem is kiakasztott! – és csak helyre szeretné tenni a dolgokat magában. Azt sem bántam volna, ha némileg drasztikusabban Carolt állítja le, mert nekem komolyan kezdett elegem lenni belőle. De utálatunk céltáblája egyelőre nem mutatkozott.

Körbevezettem őket a stúdión, és hálát adtam a sorsnak, hogy ma épp nincs itt Allison, aki a mostani filmbeli partnernőm. Vele később kezdjük csak el a szerelmes jeleneteket. A többiek viszont kedvesen fogadták a családomat, Becky egyből meghódította a férfiszíveket, sőt, elég egyértelmű pillantásokkal méregették a nejemet is, de a belőlem áradó figyelmeztetés megállította őket abban, hogy egy köszönésnél hosszabb időre elegyedjenek vele szóba.

Nem így a rendező, aki a harmincas évei közepén járó, még férfiszemmel is kellemes megjelenésű, és cseppet sem idegbeteg alak volt. Pár napja találkoztam vele először, és már akkor tudtam, hogy ha valakinek, akkor neki nem szabad a közelébe engednem Kristent. Most viszont kivédhetetlen volt, hogy találkozzanak. Steve totálisan el volt ragadtatva tőle, amit persze nem is csodáltam, mégsem tetszett, hogy az orrom előtt teszi neki a szépet. Már épp rendre akartam utasítani, amikor vacsorázni hívta őt, és hercegnőmnek szólította eközben - mintha ott se lennék -, amikor megjelent Steph és elrángatott onnan.

- Ne állj neki verekedni – figyelmeztetett, és egy bögre kávét nyomott a kezembe. Visszaadtam neki, és majdnem le is öntöttem a heves mozdulat következtében, de nem érdekelt. Mi az, hogy ne álljak neki verekedni?!

- Szerinted hagynom kéne, hogy Steve a szemem előtt cipelje az ágyába?! – kiabáltam vele.

Többen felénk fordultak, mi ez a hangoskodás, de rájuk is elég volt odavetnem egy veszett pillantást, hogy tovább csinálják a dolgukat.

- Rob, akkora marha vagy! Vedd már észre, hogy Kristen téged szeret! – vágta ekkor a fejemhez egyre kevésbé kedvenc menedzserem. – Nézd – mutatott Kristen és Steve irányába. Néztem. És nem tetszett, amit láttam. A rendező ugyanis éppen szerelmem kezét szorongatta, és éppen csak el nem cseppent.

- Mi akadályozna meg benne, hogy szétverjem a képét? – tettem fel a kérdést Stephnek.

- Ó, semmi, csupán az, hogy ő a rendező, aki engedélyezte, hogy három hónappal később kezdjétek a forgatást, ha jól emlékszem, szintén a te agybajod miatt!

- És ezért hagynom kéne, hogy megdugja a nejemet?! – Egyre inkább bepipultan meredtem ezúttal Stephaniera. – Gyertyát is tartsak nekik hozzá netán?!

Nem tudtam tovább türtőztetni magam. Megígértem ugyan, hogy többé nem csinálok féltékenységi jelenetet, de mindennek van határa.

Felbőszülten indultam el Steve és Kristen felé, de Steph a karomba kapaszkodva próbált maradásra bírni. Pár méteren át vonszoltam magammal, mikor meguntam, megtorpantam, és ránéztem.

- Ezt most komolyan gondolod? – érdeklődtem egy percre megfeledkezve a dühömről, inkább kíváncsisággal.

- Nézz oda! – bökött Kristenék felé.

Odanéztem. Steve-t épp elszólította valaki, de még láttam, hogy egy névjegyet ad Krisnek, aki egy teljes – számomra idegőrlő – percen át csak nézegette, majd olyat tett, amitől megdobbant a szívem és a megkönnyebbülés minden félelmet kiűzött a szívemből: széttépte, és szétszórta a papírka „hamvait”. Aztán felém fordult.

Steph ekkorra már elengedett, így boldogan zárhattam a karjaimba őt, mikor odaért hozzám. Nem hozakodtam elő a féltékenységemmel, inkább csak csókoltam őt, ahol értem.

- Tíz perc múlva vége a szünetnek – kiáltotta valahol egy hang, de még nem akartam vele foglalkozni.

Kristen egyértelműen elutasította Steve-t, holott nem is látta, hogy figyelem. Már csak az volt a kérdés, hova rakta időközben Beckyt. Rá is kérdeztem, mire az előbb látottaknál is meglepőbb kijelentést tett.

- Dean vigyáz rá valahol – nézett körbe.

- Dean? – nyögtem, miután megtaláltam a hangom. Az én testőröm és az a pici baba?! Ilyen nem létezik… Elkiáltottam magam, mire meg is jelent a melák, karján életem egyik értelmével. Azonnal kikaptam a kezei közül.

- Mi a fenét művelsz a lányommal? – támadtam rá.

Már Mike hívása után is úgy éreztem, ez a nap már nem lehet rosszabb, de Steve leplezetlen szándéknyilvánítása, meg a testőröm akármilyen érzelmei a lányom iránt egyszerre túl sok volt. Ezúttal Steph után kiabáltam, aki fél pillanaton belül csatlakozott is hozzánk.

- Mi az? – motyogta, és valami papírt tartott a kezében.

- Ma nem fogok túlórázni – közöltem vele.

- Pa-a – helyeselt Becky. Teljesen elolvadva – és minden bizonnyal bambán vigyorogva – pillantottam rá, nemcsak mert egyetértett velem, hanem mert megint kimondta a „nevem”.

Steph viszont holt nyugodtan bújt elő a mappa mögül, és a szemüvege fölött rám lesett.

- Dehogynem fogsz, szépen eljössz a fogadásra, amit rendeztek nektek.

- Nem megyek sehova – vágtam hozzá, majd kézen fogtam Krist, és Beckyvel a karomban a parkoló felé vonszoltam értetlenkedő nejemet.

- Mi ütött ma beléd? – firtatta, mikor kiértünk.

Még hallottam harsanni az „Öt perc!” kiáltást, de szívem szerint saját magamat is elraboltam volna, ha úgy megúszhatom, mint a mai nap folytatását, mind pedig az estét.

- Csak túl sok minden történt! – ráztam a fejem, és megpuszilgattam a folyamatosan „pa-a”-zó kiscsillag arcocskáját, aki az ingem mintájába volt pillanatnyilag beleszerelmesedve. Én meg belé. És a mamájába, aki átkarolta a derekamat, és a nyakamra tapasztotta a száját egyetlen gyötrő pillanatig.

- Itt maradtok? – kérdeztem reménykedve, de sajnos nemleges választ kaptam.

- Ma beszélnem kell az ügynökömmel is a promo miatt – húzta el a száját Kris, amivel majdnem teljesen meggyőzött arról, hogy legalább annyira nincs kedve azon részt venni, mint amennyire nekem nincs kedvem őt elengedni. Sem most haza, sem pedig a turnéra Mike-kal.

Mielőtt a féltékenység megint ellepte volna az agyamat, magamhoz húztam, és úgy csókoltam, mintha az életem függne tőle. Viszonozta. Az egyik asszisztens szakított félbe minket, aki közölte, hogy már csak én hiányzok. Szomorúan elengedtem szerelmemet, és a kezébe adtam a pici lányt, majd egy pár utolsó utáni puszit követően bánatos sóhajok közepette mentem vissza a stúdióba.

Ezután már gyorsan haladtunk, csak az nem tetszett, mikor Steve félreérthetetlen kacsintások közepette megkért, adjam át üdvözletét a feleségemnek.

- Szállj le róla! – sziszegtem felé, de a pimasz vigyor letörölhetetlen volt az arcán. Már épp nekiálltam volna, hogy magam távolítom el róla, amikor megjelent Steph – Steve és Carol őrangyala. Ha ő a közelben volt, egyikük baját sem láthattam el, pedig már igencsak viszketett a tenyerem. Ráadásul vele volt az a liba is, akit a legádázabb ellenségem társaságának sem kívántam.

- Az öltözőben van egy öltöny, azt húzd fel, és igyekezz, tíz perced van – utasítgatott Stephanie, majd betuszkolt az öltözőbe. Carol utánam jött.

- Hordd el magad innen, amíg szépen mondom! – pillantottam rá, és mivel tudtam, hogy Steph valahol a közelben őrködik, nehogy megszökjek, engedelmesen kibontottam a ruhazsákból az öltönyt, amiről beszélt. Kanárisárga volt. Percekig bámultam. Ez a nap kezdett egy rémálomhoz hasonlítani.

Szívesen leültem volna egy sarokba, amíg a balszerencse átrobog felettem, de nem volt ilyen mázlim. Carol elragadtatottan felsikkantott, és áhítattal végighúzta a kezét a zakón.

- Ez egy Armani! Csodásan fogsz festeni benne!

Kétkedve ránéztem, majd vissza a cuccra. Életemben nem akartam még kevésbé semmit, mint ebben a holmiban parádézni tömegek előtt.

- Rob! – szólt be Steph az ajtón.

A nyelvem hegyén volt, hogy elzavarom a francba, de jobban tetszett az ötlet, hogy őrá húzom ezt az ízléstelen vackot, de Carol közbelépett. Odaállt elém, és gombolni kezdte az ingemet. Elkaptam a csuklóját, és a falhoz penderítettem. Felsikoltott, de nem érdekelt. Végre itt volt – egész nap erre vártam. Rajta levezethettem minden felgyülemlett feszültségemet. Megragadtam a torkát, nem érdekelt, hogy esetleg ott marad az ujjaim nyoma, ugyanis feltett szándékom volt addig szorongatni, amíg lélegezni tud.

De persze, hogy ezt is félreértelmezte.

- Szóval vadul szereted? – nyögte rekedten, aztán megnyalta a szája szélét.

Reszkettem az idegtől, amikor eleresztettem. Utána a háta mögé nyúlva megfordítottam, és egyenesen a csukott ajtónak löktem.

- Takarodj, ha kedves az életed! – vágtam utána.

Visszanézett rám, de láthatta, hogy most valóban komolyan beszélek, ezért legnagyobb szerencséjére eliszkolt. Steph kukkantott be a nyitva hagyott ajtón, és végignézett rajtam.

- Még nem vagy kész? Mennünk kell, igyekezz! Hat perced van – pillantott az órájára.

Őt nem állt módomban elhajtani a picsába, mert rám csukta az ajtót. Elszámoltam százig. Majd még egyszer. Aztán nekiálltam felvenni azt a sárga borzalmat.

Három teljes órán át kellett villognom benne. Sosem voltam fanatikus rajongója bizonyos ruhadaraboknak, de most kifejezetten azzá váltam. Minden vágyam a farmerem volt és egy póló. De nem úsztam meg ilyen egyszerűen. Hiába igyekeztem azon egész este, hogy valamivel leöntsem magam, hogy legalább a zakót levehessem, nem jött össze. Készakarva pedig túl feltűnő lett volna. A nap végére biztos voltam benne, hogy mindenki részegnek néz, annyi embernek ütköztem neki „véletlenül”. Mégsem sikerült, így feladtam.

Este tízkor léptem át a házunk küszöbét, és napok óta először nem a depressziós feleségembe botlottam. Hanem egy szexbombába. Becky már nyilván lefeküdt, mert egyetlen szett vörös csipke fehérneműben várt engem a lépcső korlátjának támaszkodva. Nyeltem egy nagyot, és a mai nap pechjei után nem engedtem az agyamnak, hogy azt gondolja, talán valaki más kedvéért öltözött így ki – esetleg valamelyik szekrényben bujkál az illető –, inkább közelebb léptem, de a nevetése megállított.

- Mi az? – kérdeztem, de csak kacagott, olyan jóízűen, amilyent már régen – túl régen – hallottam tőle.

Felém mutatott, de még nem jutott szóhoz. Magamra néztem. És már értettem a vidámsága okát. Ő sem volt elragadtatva a sárga öltözéktől, amely engem díszített. De megsértődtem, amiért még ő sem elég szolidáris az irányomban, azért ahelyett, hogy elkaptam volna, és egy minden-mai-rosszat elűző szeretkezéssel töltöm a nap hátralevő részét, elfintorodtam, és a konyha felé vettem az irányt.

Kivettem egy sört a hűtőből, és a csukott frigóajtónak támaszkodtam. Kristen utánam jött, már nem nevetett.

- Ne haragudj – súgta, és végigfuttatta a körmeit az ingemen – amely egyedüli normális darabként fehér volt –, hogy aztán elkezdje kigombolni. Úgy gondoltam, húzom még egy kicsit, bár ilyen közelről már nemcsak a látványa, hanem az illata is elvette a józan eszemet, de ekkor valamiért a zakóm zsebébe nyúlt, és megdermedt.

Én is megdermedtem. A tekintetében a vágyat, jókedvet és szerelmet felváltotta valami más. Nem tudtam, mi történhetett, amíg elő nem húzta a kezét a zsebemből. Szétnyitotta az ujjait és egy fekete rongydarab volt a kezében. Csak miután jobban megnéztem – mivel széthajtogatta – ismertem fel, hogy egy bugyi az. Legalább olyan sápadtan vettem szemügyre a tangát, mint amilyen mereven ő pillantott rám ezután.

- Mit jelentsen ez?!

- Fogalmam sincs, kié és hogy került a zsebembe! – vallottam be az igazságot.

Kristen egy végtelennek tűnő percig a szememet fürkészte, majd hozzám vágta a bugyit, és szó nélkül kiviharzott a konyhából.

- Szívem! – indultam utána, de már csak a becsapódó hálószobaajtó csattanását hallottam. Azért én fellépdeltem az emeletre. És megdöbbenve láttam, hogy a kilincs kiesett a helyéről és a zárszerkezet teljesen tönkrement. Bepillantottam a szobába, ahol Kristen rótta fel-alá idegesen a köröket, és átvillant az agyamon: mióta van nekem ilyen erős feleségem?!

De most nem ez volt a fontos, hanem az, hogy kidumáljam magam a mai nap legnagyobb pácából. Szerelmem gyilkos tekintetét látva tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom.