Married Life - 12. fejezet

Sziasztok!

Hát… Jenny megörvendeztetett egy függővéggel :DD

Megpróbáltam kihozni belőle, amit csak lehet ;-)

Ne utáljatok elhamarkodottan!!! (L)

Szil

12. fejezet

A csillagok által megvilágított tengerparton róttam a kilométereket, de egyáltalán nem voltam romantikus hangulatban. Tudtam, hogy nem kellett volna úgy felhúznom magam Mike miatt, és kiabálnom Kristennel, de elegem volt már abból, hogy mindig a második, vagy ki tudja, hányadik helyre szorulok.

Az meg kifejezetten szarul esett, hogy Kris még itt is a mobilján csüngött, holott én már a megérkezésünk pillanatában kikapcsoltam a sajátomat, és csak az étel rendelésekor kapcsoltam vissza. Az sem érdekelt, hogy Rodny máris küldött egy sms-t, mivel elérni nem bírt. Úgy döntöttem, ha már nyaralunk, akkor tényleg legyen a mienk az egész. Becky miatt sem kellett aggódni, hiszen itt volt velünk.

És az egy dolog, hogy ő is felsírt. Teljesen másként reagáltam volna, ha CSAK ő sír fel, de hogy még a telefon is… Ráadásul Mike. Ez már nemcsak szimpla féltékenység volt, amit miatta éreztem, hanem szívből jövő gyűlölet. Féltékeny voltam a postásra, a zöldségesre, minden hímneműre, akivel Kris érintkezett, de Mike… Ő egészen más volt.

Lehuppantam a homokba és a tenger felé bámultam, mintha attól várnám a megoldást. Nem kaptam meg. Tovább gondolkodtam. Ők valaha együtt voltak, és most, hogy újra felbukkant szerelmem életében, az én esélyeim is jelentősen csökkentek arra, hogy helyrehozzuk a közösen elszúrt házasságunkat. A kétségeimet az sem tudta hatékonyan feledtetni, hogy van egy közös gyermekünk. Mert eltávolodtunk egymástól. Hiába jó a szex, attól még nincs rendben a kapcsolatunk, és ezt végtelen keserűséggel ugyan, de be kellett magamnak vallanom.

Elhatároztam ugyan, hogy ezalatt a két hónap alatt, amíg nem kell dolgoznom, mindent megteszek annak érdekében, hogy helyrehozzuk, amit lehet, de vajon lehet-e?! és vajon Kris mennyire akarja egyáltalán? A pillanatnyi jelek azt mutatták, hogy messze sem annyira, mint én. Hiszen akkor legalább azt a kibaszott mobilt kikapcsolta volna, vagy előzőleg rázza le Mike-ot, hogy bocs, de most hármasban nyaralunk.

Képtelen voltam lenyelni, hogy még ide is „magával hozta” régi szerelmét, aki egyben lehet, hogy az új is… Fogalmam sem volt, mit érez irántam. Vagy hogy érez-e még egyáltalán valamit… A testi vágyon kívül, bár most már abban a tekintetben is bizonytalan voltam. Csak azt tudtam, hogy én szeretem őt. Teljes szívemből… És boldoggá akarom tenni. De ha ő ezt nem akarja… Akkor mit csinálhatnék, keseregtem. Engedjem el?! Képes lennék rá?! Vagy tartsam magam mellett, miközben ő már esetleg nem akarja?

Felsóhajtottam, és felbámultam a csillagokra. Ők is a tenger pártját fogták: nem adtak megoldást a problémámra.

Nekem kell döntenem.

Elővettem a cigit a zsebemből, és rágyújtottam.

Hiányzott, hogy nincs itt velem Kris. A nászutunkon még együtt császkáltunk éjjel a tengerparton, hogy egy pálmafa árnyékában, vagy egy homokbucka mögött adózzunk a szerelemnek. Most ez már csak Becky miatt is képtelenség lett volna.

Miután elszívtam a cigit, visszaindultam a házhoz, bár még mindig nem jutottam semmire. A házhoz érve láttam, hogy még ég bent a villany. Vettem egy mély levegőt, mielőtt beléptem.

A látvány újra kiverte a biztosítékot. Kristen háttal állt nekem, és mivel halk voltam, még nem vett észre. Telefonált. Mike nevét mondta egyszer csak, kissé szipogva.

Két lépéssel szeltem át a köztünk levő távolságot, kikaptam a kezéből a mobilt, és teljes erőmből a földhöz vágtam. Ezernyi apró darabra tört. Riadtan fordult felém, majd hátrálni kezdett, a szeme vöröslött a sírástól, és ezzel az akciómmal sem nyugtattam meg. színtiszta félelem tükröződött a szemeiben. A dühöm rögtön elpárolgott. Szerettem volna magamhoz ölelni, és eloszlatni a bánatát. Meg a magamét is. Ehelyett egy pár pillanatig csak némán figyeltem.

- Beszélnünk kell – mondtam aztán halkan.

A szempillája megrebbent, és újabb könnycseppek csordultak végig az arcán. Most döntöttem el azt, amin a tengerparton gondolkodtam az imént.

De még nehéz volt. még nem tudtam volna kimondani.

Az én szemeimet is könnyek mardosták, amikor bementem Beckyhez a szobába, és percekig csak őt bámultam. Nem akartam elveszíteni egyiküket sem. Ők ketten jelentették a világomat. A munkám csak egy kényszerű kötelesség volt, de sosem éreztem jól magam. Csak ha ők is velem voltak.

A lányunk édesen szuszogva aludt. Szerettem volna felemelni, hogy magamhoz szoríthassam kicsi testét, érezhessem tiszta babaillatát, és lássam úgy mosolyogni, ahogy az anyukája szokott rám… még régen… amikor még tényleg szeretett…

A szívem sajgását azzal csillapítottam, hogy arra gondoltam, azt kell tennem, ami neki a legjobb.

Megigazítottam a takarót Beckyn, és visszamentem a nappaliba. A látvány megint megdöbbentett. Kristen a kanapén kuporgott, felhúzott lábakkal, és hangtalanul sírt, csak el-elakadó hüppögései árulkodtak erről. Amikor közelebb léptem, láttam, hogy reszket is. Egész teste nyárfalevélként rezgett.

Leültem mellé, de nem kezdtem bele a beszédbe, amit kiötöltem. Valójában már el is felejtettem, és improvizálnom kellett volna, de most megváltozott valami. Még nem voltam rá felkészülve, hogy elengedjem őket. Őt. Nekem is szükségem volt rá, mint a tengernek a sóra, az éjszakának a csillagokra. Eszembe ötlött az is, hogy ő meg depressziós, vagyis neki is szüksége van rám.

Egy gondolatvillanás megkérdőjelezte ezt: tényleg rám, vagy csak valakire? Aki esetleg nem én vagyok.

Mégis elkezdtem mondani.

- Beszélnünk kell… - Nem reagált. – Én tudom, hogy elrontottam… sok mindent. De jót akarok neked. Nektek. – A saját szívemet is gyötörték ezek a szavak, de ki kellett őket mondanom, hogy megértsem, ő mit is szeretne. – Ha úgy érzed, boldogabb lennél valaki mással… Mike-kal – nyögtem a nevet összeszorított fogakkal, több sebből vérző lélekkel. – Akkor nem foglak visszatartani.

Nem tudtam ránézni, miközben ezek a mondatok elhagyták a számat. De az feltűnt, hogy Kristen testének reszketése alábbhagyott. Majdhogynem megszűnt. És a sírását sem hallottam, sőt, a légzését sem. Oldalt pillantottam.

Időközben kissé felemelkedett, és most tágra nyílt szemekkel bámult rám. Szobornak hihettem volna, de a könnyei még mindig folydogáltak az arcán. Önkéntelenül nyúltam oda és akartam letörölni, de a mozdulat felénél megállt a kezem a levegőben, és leeresztettem a karomat.

- El akarsz válni?

A hangja még egy hangtalan suttogásnak sem illett volna be. A szívemet elkezdte rágni valamilyen kegyetlen szörnyeteg, aki nem volt kíméletes.

- Nem akarok – mondtam az igazat. – De nem tudom, hogy te mit akarsz.

Saját maga törölte most le a könnyeit.

Csak néztem őt, ahogy ő is engem, és az járt a fejemben, hogy juthattunk el idáig. Hol siklott ennyire félre minden. Egyik pillanatban mi vagyunk tényleg a világon a legboldogabb pár, utána meg… Csak gyötörjük egymást. Ennek nem láttam értelmét. Ettől az úttól is csak egyet reméltem még egy napja: hogy mindent megváltoztat, és visszacsinál olyanná, amilyen azelőtt volt. És én akarom ezt a lehetőséget – döbbentem rá. Igen, ha már itt vagyunk, meg kellene próbálnunk.

De most is elbizonytalanodtam, hisz amit az imént mondtam, végzetes lehet a kapcsolatunk szempontjából. Előbb kellett volna arra gondolnom, hogy egy utolsó kísérletet még tennünk KELL! Visszaszívni már késő volt, így inkább átfogalmazni igyekeztem az előbbieket. Kristen viszont megelőzött. Az én gondolataimat öntötte szavakba.

- Én szeretném, ha megpróbálnánk, amíg itt vagyunk – mondta. – Szükségem van rád, Rob!

- És Mike-ra is szüksé… – haraptam el a kérdés végét, de így is tudta, mi lett volna az.

- Mike csak egy ismerős. Még barátnak sem nevezném igazán. De most, amikor összefutottunk… - ezúttal én nem hagytam, hogy befejezze.

- Visszatértek a régi érzelmek? – kérdeztem kínok közt vergődve.

- Nem – mondta viszont meghökkenten. – Nem szeretem őt, talán sose szerettem igazán…

- Ugyan, Kris, amikor mi megismerkedtünk, láttam rajtatok, mennyire odavagytok a másikért! – kezdtem félig fájó, félig édes nosztalgiába. - Reményeim se voltak rá, hogy valaha lehet köztünk több mint munkakapcsolat. – Kissé elmosolyodva folytattam. – Pedig már az első pillanatban tudtam, hogy nekem te kellesz. Szerelem volt első látásra. – Itt elpirult kissé, és megrázta a fejét. – Pedig így volt! Mégsem tettem semmilyen lépést sem afelé, hogy… közelebb kerüljünk egymáshoz… Mert féltem, hogy visszautasítanál.

- Tettél egy lépést… - suttogta. És már szívből mosolygott.

Tudtam, melyik esetre céloz. Egyszer közösen mentünk bulizni a stábbal, persze mindenki túl sokat ivott – mi is. Az erkélyre támogattuk egymást cigizni, és akkor megcsókoltam. Máig a legszebb emlékeim között őriztem azt a csókot. De nem történt több. Pár napra rá viszont szakítottak Mike-kal. Mi viszont csak sokkal később jöttünk össze – ezúttal egy kétszemélyes bulin –, bár addig elég nyilvánvalóan kerülgettük egymást, a többiek vicceinek kereszttüzébe kerülve ezzel.

Most láttam csak meg az összefüggést!

- Azért szakítottál vele? – hitetlenkedtem.

Erre megint elpirult, és szégyenlősen bólintott egy parányit. Ez letaglózott. Ilyesmit végképp nem mertem volna remélni akkoriban.

- Akkor már rég nem volt az igazi a kapcsolatunk – magyarázta. – Te csak segítettél döntenem – folytatta. – És a mai napig sem bántam meg, hogy így döntöttem.

Még mindig volt jó pár nyitott kérdés, amelyekre szerettem volna választ kapni.

- Akkor most miért…? – Megint nem tudtam, hogyan fejezzem be. Aztán újra feldühödtem, hisz akkor is vele beszélt, amikor az előbb mérgemben magára hagytam. - Miért hívod fel rögtön, ha veszekszünk? – kérdeztem fájdalmasan.

- Mert féltem egyedül – sírta el magát megint.

Eddig bírtam távol tartani magam tőle. Most viszont érte nyúltam, és a mellkasomra vontam, hogy ott zokogja ki magát. Persze, tudtam, hogy ez is a depressziója miatt van. És rögtön leidiótáztam magam, amiért tisztában vagyok vele, mi a problémája, de még én is fokozom. A féltékenységem viszont felülemelkedett rajtam az előbb is, mint megannyiszor.

- Bocsáss meg! – súgtam a hajába.

- Nem, te bocsáss meg! – felelte szipogva. – Nem akarok elválni – zendített aztán rá megint.

Ezúttal megvártam, amíg kisírja magát. utána emeltem csak fel az állát. A szemébe néztem, amely még így is gyönyörű volt, de a benne látszódó szomorúság és bánat a szívem mélyéig hatolt.

- Én sem akarok elválni – válaszoltam kissé megkésve. – Szeretném, ha boldog lennél, és minden olyan lenne, mint régen. De egyedül nem megy – magyaráztam neki. – Mint ahogy neked sem kigyógyulni a depresszióból. Ha viszont folyamatosan okot adunk egymásnak a kételkedésre – céloztam itt Mike-ra. – Akkor abból semmi jó nem fog kisülni…

- Igazad van – mondta erre habozás nélkül.

- Akkor…?

- Akkor… próbáljuk meg helyrehozni, amit elbasztunk – válaszolta meg mindkettőnk kérdését.

Újra magamhoz öleltem. Becky hangját hallottam a babajelzőben, amit ide is magunkkal hoztunk, de még nem akartam elereszteni Krist. Gondolatban megköszöntem a lányunknak, hogy eddig nem „szólt” közbe, mert úgy éreztem, valahogyan mégis sikerült tennünk egy lépést afelé, hogy megoldódjanak a dolgaink. Egy perccel később viszont a művésznő felsírt, és szerelmem óvatosan kibontakozott a karjaimból. Utána mentem.

Az ajtóból figyeltem őket, ahogy életem párja csitítgatja a sírdogáló gyermekünket. Pillanatok alatt sikerült neki. Visszafektette aztán a kiságyba, és felém fordult. Közelebb léptem, és a derekánál fogva magamhoz húztam.

- Feküdjünk le mi is – indítványoztam.

- Oké – felelte ő kissé bizonytalanul.

Most mélyebben éreztem iránta minden eddiginél. Talán mert komolyan rádöbbentem, hogy elveszíthetem mindkettejüket. És én hülye még ki is akartam sétálni az életükből! Az sem volt erre mentség, hogy csakis az ő érdekükben tettem volna. Bár bele is haltam volna, az biztos.

Felemeltem szerelmem fejét, és lehajoltam hozzá egy csókért. Az ajka íze feledtette velem a rosszat. És vele is feledtetni szerettem volna. A fáradtság jelei viszont már megmutatkoztak rajta, ezért nem kezdtem el kihámozni a köntöséből. Azaz elkezdtem, de csak hogy kényelmesebben és akadálymentesen simulhassunk egymáshoz aztán az ágyban.

Vetettünk még egy pillantást Beckyre, aztán egymáshoz bújtunk a hűs lepedőn. Kimerültségünk ellenére sokáig nem aludtunk még. Tovább nosztalgiáztunk az első együttlétünkről, az első randinkról, és persze az összes többiről is. a kislányunk csak néha szakította félbe az idilli pillanatokat.

Ez az éjszaka most nem a testi vágyainkról szólt. A lelki vágyainkat elégítettük ki csupán a beszélgetéssel, és az őszinteséggel. Valamikor az éjjel közepén egy szerelmes csók után szenderültünk csak álomba.

Másnap reggel Beckyre ébredtem. Kristen is mocorogni kezdett, de gyorsan kiugrottam az ágyból, kivettem a kiságyból életem hercegnőjét, és kisiettem vele a nappaliba, hogy ne ébresszük fel az anyukáját. Úgy véltem, éhes lehet, ezért megnéztem, van-e még a hűtőben teli cumisüveg. Éppen egy darab volt. A mikróban kissé megmelegítettem, addig pedig összetakarítottam Kristen vadiúj, de máris halott mobiljának maradványait. Ezt követően etetni kezdtem a jussát követelő csöppséget.

Utána tisztába tettem, halkan duruzsolva neki, és azért rimánkodva, hogy nehogy elsírja magát, mert arra Kris tuti felébredne. Hallgatott a kéréseimre, és jó kislányként viselkedett. A mózeskosárba raktam aztán, és mindenekelőtt összepuszilgattam a talpacskáit. Apró kuncogásokat csaltam elő ezzel belőle, de aztán a móka később folytatódik felkiáltással nekiindultam vele a világnak. Azaz csak a legközelebbi piacféleségre mentünk, hogy beszerezzünk egy pár érett ananászt.

Visszaérve a házba már messziről láttam, hogy Kristen fel-alá járkál a nyitott ajtó mögött. Megszaporáztam a lépteimet, nem tudtam, mi történhetett. Amint meglátott minket belépni, hatalmas megkönnyebbülés türköződött az arcán, és egyből a karjaimba vetette magát, ügyelve rá, hogy Bekcyt se nyomja össze, akit mostanra a kosár helyett szintén az egyik karom ringatott.

- Azt hittem, valami bajotok esett, vagy… - nyelte el a folytatást.

Átadtam neki Beckyt, és a szatyorra mutattam, amit átmenetileg a mózeskosárba raktam.

- Vagy? – kérdeztem. – Azt hitted, elraboltam a lányunkat? – kacsintottam rá, mire elpirult.

Tehát beletrafáltam, gondoltam. Igazából haragudnom kellett volna, amiért képes ilyesmit feltételezni rólam, de eszem ágában sem volt elrontani ezt a napot. És a következő napokat sem.

Egyelőre csak az ananásznak örült szinte úgy, mint egy kisgyerek, aki új labdát kap. Aztán másnap elmentünk bálna lesre. Az ezt követő egy hétben ezt többször megismételtük, mégis az első volt az igazi. Aznap éjjel – vagy inkább meglehetősen koraeste – már nemcsak a lelki vágyaink kielégítésének szenteltünk kitüntetett figyelmet.

Két igen intenzív együttlét között Becky csak egyszer zavart meg bennünket. Türelmesen kivártam a soromat, míg Kris megetette, utána viszont én is követeltem a folytatást. Meg is kaptam. Szerelmem olyan fesztelenül, és könnyedén viselkedett, mintha sosem lett volna semmi problémánk egymással, vagy a házasságunkkal.

Még egy hét sem telt el, de egy helyi orvossal leszedettem a gipszemet, nem akarván emiatt visszautazni Londonba. Az ottani orvosom előre írt egy kérvényt ezügyben, így végre újra használhattam a lábamat is. Végre minden kezdett a helyére állni.

A kapcsolatunkba költöző béke pedig nemcsak az ágyban volt jellemző. Kristen újra jól érezte magát, kiegyensúlyozott volt, egyfolytában játszott Beckyvel, amibe egy idő után engem is bevontak. Máris nem éreztem magam olyan kirekesztettnek. Igyekeztem mindent bepótolni, amiről az elmúlt hónapok alatt lemaradtam.

Életem párja emellett rengeteget nevetett, például amikor a parton sétálgatva kagylót gyűjtöttünk. Egyszer még a tenger fenekére is le akart zavarni, hogy keressek neki igazgyöngyöt.

- És mi lesz a jutalmam? – incselkedtem vele.

Egy pálmafa árnyékában feküdtünk, mellettünk Becky a mózeskosárban. Szerencsére nem volt olyan nagy a hőség, hogy el kelljen vele bújnunk a ház hűsébe. Éppen bágyadtam cirógattam a hátát, Kristen pedig hason fekve találta ki számomra ezt a remek elfoglaltságot. Az ő kedvéért viszont még a csillagokért is felmentem volna az égig.

A válla fölött rám pillantott, és igézően megrebegtette a szempilláit. Neki még ez is jól állt.

- Amit csak megkívánsz – harapott az ajkaiba.

Rögtön meg is kaptam először egy szenvedélyes csók formájában. Becky gügyögése szakított csak el minket egymástól, és akadályozott meg abban, hogy lebontogassam róla a bikinijét, és máshol is csókokkal borítsam be máris enyhén napbarnult testét.

Kris a lányunkért nyúlt, én pedig egy utolsó csókot cuppantottam a nyakába, mielőtt egy hatalmas sóhaj kíséretében elindultam gyöngyvadászatra.

- Ne feledd, amit ígértél – szóltam vissza, mielőtt elmerültem a habokban.

Persze egyetlen árva gyöngyöt sem találtam, de még üres kagylóhéj sem akadt az utamba. Visszaúsztam a partra, ahonnan az áramlat elég messze besodort a víz alatt, de csak a pokrócot láttam, ahol feküdtünk. Kristen és Becky nem voltak sehol. Mielőtt pánikba eshettem volna, nyugalmat erőltettem megfeszülő idegeimre, és a ház felé indultam, amikor hirtelen...