Married Life - 11. fejezet

Sziasztok :)

Ez most amolyan leírós, ábrándozós fejezet lett, remélem, azért nem kívántok majd a pokolba :P

Jenny

11. fejezet

Villámgyorsan nyúltam az ébresztőóráért, hogy elhallgattassam a kellemetlen hangot. Álmosan ültem ki az ágy szélére, és próbáltam kidörzsölni a szemeimből az álmot. Végül nagyot ásítva álltam fel, de valami csattant a hátamon.

Döbbenten fordultam meg, és Kristen huncut mosolyával találtam magam szembe, kispárnája pedig a lábaim előtt hevert. Gonosz vigyor futott át az arcomon, és egy szélsebes mozdulattal felkaptam a földről, hogy viszonozzam a váratlan támadást.

Kinyújtotta a karját, és kacagva hárított.

- Ugye, nem gondoltad, hogy ezt megúszod ennyivel? – hajoltam fölé, a tenyeremre támaszkodva.

- Itt akartál hagyni, jó reggelt puszi nélkül – duzzogott.

- Ha csak ez a baj, segíthetek rajta – néztem a szemébe, és lassan lejjebb eresztettem magam, hogy megajándékozzam egy szédítő csókkal. Karjait máris a nyakam köré fonta, de rövidesen lefejtettem őket magamról. – Elkések – mosolyogtam rá elnézést kérően.

- Persze, menj csak. Megetetem Beckyt, és mi is felöltözünk.

Miután elkészültem, még átnéztem a mai szövegemet, mert az utolsó nap igazán nem szerettem volna, ha problémám van vele. Ahogy végeztem, a gyerekszoba felé vettem az irányt, de Kristen Beckyvel a karján már indulásra készen várt a nappaliban.

Meglepett, hogy a szokásos nadrág helyett farmerszoknya van rajta, és formás lábán felejtettem a tekintetem.

- Akkor indulhatunk? – lóbálta meg a kocsikulcsot.

- Persze – nyögtem ki, és átvettem tőle Beckyt.

Már a forgalomban jártunk, amikor szöget ütött a fejembe egy gondolat.

- Nincs kedvetek ma bent maradni velem? Nem hiszem, hogy nagyon elhúzódna a nap. Már csak egy-két jelenetet kell felvenni.

- Nem is tudom – húzta el Kristen a száját, és bizonytalanul hátrapillantott Beckyre. – Nincs pelenkája a gyereknek. És még be kéne szereznünk ezt-azt az utazás előtt. Meg vennék egy mobilt is.

- Oké, semmi gond – válaszoltam, és akaratom ellenére érezhető volt a hangomon csalódottságom.

Kristen beharapta a száját, és szeme gyanúsan fényleni kezdett.

- Kris, nem gond! – fordultam felé.

- Máskor mindig tartok a csomagtartóban pelenkát, de múltkor kivettem, mert elfogyott, ami otthon volt. – Kibuggyant a szeméből egy könnycsepp, és lefolyt az álláig.

- Állj félre – intettem az út széle felé.

- Jól vagyok – szorította össze a száját, és kézfejével letörölte arcáról a nedvességet.

- Nem vagy. Állj félre – erősködtem.

- Jól vagyok, Rob! – kiabálta, mire hátul felsírt Becky. – A fenébe – szitkozódott a fejét csóválva, és hátrafordult.

- Megoldom, te csak vezess.

Szándékosan a legnyugodtabb hangomat használtam, és úgy tűnt ettől ő is lehiggadt. Hátranyúltam, és Becky pocakját simogatva, halk duruzsolásba kezdtem. Pillanatokkal később, már mosolyogva gőgicsélt, és közben elmélyülten tanulmányozta a kisujjam.

- Sajnálom – pillantott rám kedvesem, ahogy beállt a parkolóba.

Kezem közé vettem arcát, és lágy csókot leheltem puha ajkaira.

- Ezért sose kérj bocsánatot – céloztam a depressziójára. – Hívlak, ha végeztem – mondtam automatikusan, de beugrott, hogy nincs telefonja. Előkaptam a sajátomat, és a kezébe adtam, mert megőrjített volna a gondolat, hogy nem lehet őket utolérni. – Majd kölcsönkérem Sandráét, arról hívlak. – Adtam még egy gyors puszit a szájára, és Beckyt is megsimogattam, mielőtt kiszálltam volna.

Még intettem egyet feléjük, és előkotortam a cigimet, hogy a nagy hajrá előtt elszívjak egyet. Az épület oldalához sétáltam, és a hátam egy fának döntöttem, miközben a tüdőmet elárasztotta a nikotin. Rejtekhelyemről elnéztem a reggeli nyüzsgést. Egy teherautó érkezett, és díszletelemeket pakoltak le róla. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy senki és semmi nem tudja megzavarni a nyugalmamat, még a mobilom sem. Szinte szabadnak éreztem magam, és meglepett, mennyire rég éreztem hasonlót. Aztán elfogott a bűntudat, amiért én itt élvezkedek, miközben Kristen valószínűleg alig várja, hogy hazaérjek, és vége legyen ennek az őrületnek.

Elnyomtam a cigit, és beléptem az épületbe, hogy belevessem magam remélhetőleg utolsó munkanapomba.

Mindenki gyorsan akart végezni, és mindent meg is tettünk ennek érdekében, mégis mindig valami megakadályozta a haladást. Hol egy reflektort kellett lecserélni, hol a kamerával adódott gond. A legbosszantóbb viszont az volt, amikor egy szögbe akadva kiszakadt a ruhám, és meg kellett várni, hogy rendbe hozzák.

A várt koradélutáni befejezés jócskán estébe nyúlt. Nem akartam a családomat ilyen későn elrángatni otthonról, ezért Sandra telefonjáról csak egy üzenetet küldtem Kristennek, hogy taxival megyek haza, aztán hívtam egyet.

Sandra ugyan felajánlotta, hogy hazavisz, de lebeszéltem róla, őt is várták otthon a gyerekei, és félreértéseket sem akartam a dologból.

Ahogy beléptem az ajtón, sült hús illat csapott meg, és halk zene árasztotta el a lakást. A nappaliban gyertyafény fogadta a jövetelem, és szemem a kanapén szundikáló Kristenre siklott. Egy piros, csipkéből és selyemből álló csoda takarta a testét. Már amit takart belőle, mert a ruhadarab igen aprócska volt. Nagyot nyeltem, és elé térdeltem, hogy kezem végigsimítson bársonyos combján. Szám az övére tapasztottam, és nyelvem besiklott enyhén szétnyílt ajkai közé, miközben a kezem is feljebb csúszott a ruhája alá, hogy megtalálják legérzékenyebb pontját. Felnyögött az érintéstől, és tenyerét végighúzta a mellkasomon. Nyelve közben viszonozta kényeztetésem, és ujjai a hajamba kotortak.

- Soká jöttél – suttogta a számba kis idő múlva.

- Ne haragudj.

Feltűrtem az anyagot, hogy hasát is végigpuszilhassam. A köldökéhez érve nyelvem vette át a szerepet, ahogy egyre lejjebb haladva rajzolta a mintákat, hogy végül rátaláljon vágyakozására. Ujjaim is elindultak, hogy teste mélyén ingereljék őt, és rekedtes hang hagyta el a száját, ahogy megérezte őket.

Keze közben sliccem felé tapogatózott, és ajkam kissé megszívta a csiklóját, ahogy rátalált gerjedelmemre. Felsikkantott az élvezettől, és ujjaimon éreztem összehúzódásait. De nem álltam meg, és rövidesen ismét nyöszörögni kezdett. Közben izgatóan simogatott, és amikor ujjai határozottabban fonódtak rám, fel kellett emelnem a fejem, hogy levegőhöz jussak.

Ijedten kaptam rá a szemem, amikor eltávolodott a keze, de csak a ruhát dobta le magáról. Felálltam, hogy én is megszabaduljak az enyémtől, és a kanapéra ülve vontam az ölembe. Szája lecsapott az enyémre, miközben izgatóan dörgölte hozzám csípőjét. Óvatosan körülrajzoltam melleit, vigyázva, hogy ne okozzak fájdalmat, de elfúlt hangja nem hagyott kétséget afelől, hogy élvezi, amit csinálok.

- Kristen – mondtam fuldokolva, mert kezdtem önuralmam végére érni.

Megragadtam formás fenekét, és kissé megemeltem. Mindkettőnkből sóhaj szakadt fel, ahogy óvatosan magamra húztam. Szorosan hozzám préselte magát, és amikor apró körkörös mozdulatot tett, zihálni kezdtem.

Szám a nyakára tapadt, és vadul csókoltam a bársonyos bőrt. Kissé megemelte magát, hogy aztán visszaülve, ismét az előbbi akcióját játssza el.

Rekedt nyögés tört fel belőlem.

- Megölsz.

A csípője alá nyúltam, hogy mozgásra ösztökéljem. Végre felhagyott a kínzásommal, és egyre gyorsabb tempót diktálva repített minket a gyönyör felé. Nem bírtam tovább tartani magam, és megfeszültek izmaim az élvezettől. Pillanatokkal később Kristen is követett, majd levegő után kapkodva rogyott a mellkasomra. Forró lélegzete a nyakamat cirógatta, miközben nyugtatóan simítottam végig hátán.

Egyre jobban elernyedt a karomban, és lélegzete is egyenletessé vált. Ekkor sírt fel Becky.

- Kristen – ébresztgettem, mert még mindig benne voltam, és így én sem tudtam a lányunk segítségére sietni.

- Aaaa – tiltakozott.

- Kicsim, csak egy percre térj magadhoz, aztán alhatsz tovább – győzködtem.

Csukott szemmel tolta el magát mellkasomtól, és kiszállt az ölemből, hogy aztán visszarogyjon a kanapéra.

Felkaptam a boxerem, és a lányunkhoz siettem. Szerencsére nem volt semmi baj, és egy kis ringatás után édesdeden aludt tovább.

Visszamentem Kristenhez, és felemeltem őt, hogy átvigyem a hálószobánkba.

- A vacsora – dünnyögte.

- Aludj, kicsim. Megetetem én magam.

Lefektettem, ráterítettem a takarót, és adtam a homlokára egy puszit.

- Szeretlek – suttogtam, és azt hittem, hogy már nem hallja, de egy halvány mosoly suhant át az arcán, aztán lélegzete egyenletessé vált.

Ettem, kikapcsoltam a CD lejátszót, aztán ránéztem a helyfoglalásunkra a neten, hogy ne érjen semmi meglepetés. Úgy tűnt minden rendben, és miután ellenőriztem Beckyt, én is álomra hajtottam a fejem.

Halk dúdolásra ébredtem. Az órára pillantottam, és meglepődve állapítottam meg, hogy már nyolc óra is elmúlt. Nem is emlékeztem rá, mikor aludtam utoljára ilyen sokáig. Gyorsan lezuhanyoztam, és a nappaliba léptem, ahol Kristen Beckyvel játszott. Szemem végigfutott a fal mellett sorakozó bőröndökön, és nem tudtam elrejteni mosolyom, az utazás gondolatára.

- Sziasztok.

- Szia – nézett rám Kristen. – Képzeld, az előbb beszéltem a gyerekorvossal, és azt mondta, hogy most már elkezdhetjük szilárd étellel is etetni Beckyt. Szóval, megette az első almás babapiskótáját. Persze csak pépesítve lehet, de nagyon ízlett neki.

- Ügyesek vagytok.

Hozzájuk léptem, és egy-egy puszival jutalmaztam őket. Az indulás, csak késő délelőttre volt tervezve, ezért volt még időnk átgondolni, hogy elfelejtettünk-e valamit, de úgy tűnt, minden rendben.

A reggel menetrend szerint zajlott, de nekem még ez is újdonság volt, és elnéztem Kristent, ahogy gyakorlott mozdulatokkal vezényli a háztartást, és Becky ellátását.

Elgondolkodtam rajta, mikor lett a csélcsap feleségemből komoly háziasszony, de rájöttem, hogy erről a folyamatról lemaradtam.

Kristen felhívta a szüleit az utazás előtt, én is az enyémeket, sőt, még Rodnyt is, de csak azt tudta ismételni, hogy szól, ha valami nem úgy sikerült, mint elképzelte, és akkor leszek szíves visszautazni az utófelvételekre.

Aztán eljött az ideje, hogy bepakoljam az autóba a cuccainkat.

A célunk Portugália, és az Azori szigetek volt.

A reptéren, simán átjutottunk az ellenőrzésen. Kristen úgy oldotta meg Becky etetését, hogy cumisüvegekkel szerelte fel magát. Mire Lisszabonba értünk, már nagyon feszült a melle, és rávettem egy stewardesst, hogy biztosítson számunkra egy külön szobát. Már nem volt messze a cél, és Becky újbóli megetetése, meg egy kis pihenés után, újult erővel indultunk neki az 1500 km-es távolságra lévő Sao Miguel felé, amely a legnagyobb volt, a szigetcsoportból.

Ponta Delgadában landoltunk, ez volt a szigetek fővárosa. Az égbolt már szürkülni kezdett, az óceán sötétje ékszerdobozként hatott.

Óriási Mercedes taxik várták az érkezőket, és elfoglaltuk az egyiket, hogy a szálláshelyünkre fuvarozzon minket.

Az autó szűk macskaköves utcácskákon, hangulatos parkok, és különleges növényekkel bíró botanikus kertek mellett haladt el.

Az utcák szinte kihaltak voltak, mintha a lakosságot a föld nyelte volna el.

Kristen nagyra nyílt, csillogó szemekkel itta magába a látványt. Kezem a térdére csúsztattam, és egy káprázatos mosollyal ajándékozott meg.

Becky édesdeden aludt a karjaimban, őt is kifárasztotta a nagy utazás. Egész úton csendesen nézelődtünk, nem akartuk megtörni a varázst. A panzióhoz érve kitöltöttem az űrlapokat, aztán egy elektromos kisautót bocsátottak a rendelkezésünkre, amivel eljutottunk a part menti kisházhoz, ami az otthonunk lesz a következő hetekben.

Mivel előre jeleztem, hogy kisbabával érkezünk, az egyik hálószobában rácsos kiságy állt, a másikban pedig hatalmas kétszemélyes franciaágy.

Behordtam a csomagokat, köztük Becky babakocsiját és mózeskosarát, majd úgy döntöttünk, sétálunk egyet a parton.

Mivel homokos volt, a mózeskosár mellett döntöttünk, amit én vittem, de másik kezem Kristen ujjaival fonódott össze.

A levegő kristálytiszta volt, és a Golf áramlatnak köszönhetően rendkívül kellemes.

A csendet csak a partnak csapódó hullámok zaja törte meg, és ez rendkívül megnyugtató volt. Mintha hirtelen egy másik világba kerültünk volna. Az élet lelassult, megszűnt a rohanás, és a városi dugók messzi rémálomnak tűntek.

Néma csendben róttuk a partot, Kristen olykor belegázolt a hűvös vízbe. Egy idő után Becky mocorogni kezdett, és a karomba vettem.

- Éhes lesz – mondta halkan Kristen.

- Gyere – húztam őt a part menti pálmafák felé.

Hátamat nekivetve ültem az egyikhez, és magamhoz vontam őt, nekem háttal, mintegy fotelt képezve neki, hogy kényelmesen megszoptathassa lányunkat.

A pillanat varázslatos volt, és hirtelen nem értettem, hogy bírtam elviselni eddig, hogy ennyire kivonjam magam az életükből. Éreztem, hogy ezen a helyen igazán lesz rá esélyünk, hogy mindent rendbe hozzunk, és Kristen is meggyógyuljon. Hátrahajtotta fejét a vállamra, miközben kislányunkat táplálta. Gyengéden simogattam hosszú haját, és közben apró puszikat leheltem az arcára.

- Szeretlek titeket.

- Mi is szeretünk, Rob.

Amikor Becky jóllakott visszafelé kezdtünk sétálni.

- Ananász – szólalt meg váratlanul kedvesem.

- Tessék?

- Holnap szereznünk kell ananászt. És úszni szeretnék a delfinekkel. Meg bálnákat figyelni.

Felnevettem lelkesedésén.

- Lesz rá alkalmad. Mindenre, amit szeretnél. De most jobb lenne, ha földhözragadtabb dolgokkal foglalkoznánk. Például, elmehetnénk vacsorázni. Éhen halok – panaszkodtam.

- Jó! Együnk Cozidót.

Ezt a helyi különlegességet, első idejövetelünk alkalmával ettük, és számítottam rá, hogy Kristen most is meg fogja kívánni. A zöldséges pörköltet a helyiek a talajból feltörő meleg vizű források gőzében főzik meg, és manapság, már a vendéglők étlapján is szerepel.

Visszaérve megfürdettük Beckyt, és mi is lezuhanyoztunk de ahelyett, hogy beautóztunk volna a központba, inkább házhoz rendeltük az ételt. Amíg vártunk rá, kivettem a feltöltött hűtőből két doboz sört, az egyik persze alkoholmentes volt, és azt kortyolgattuk a teraszon ülve.

Ahogy megérkezett az étel, Becky is felébredt, és odatettem magunk mellé, hogy élvezhessük egymás társaságát. Vidáman gőgicsélt, néha, amikor szóltunk hozzá felsikkantott, láthatólag ő is élvezte a nyugodt légkört.

Kristen szeme egyre gyakrabban siklott az ágy felé. Beckyt közben bevittem, és lefektettem, mert ismét elaludt.

Kristen a tengert bámulta, és a holdfény sejtelmesen körbevonta karcsú alakját.

- Álmos vagy? – karoltam át hátulról.

- Kicsit – vallotta be. – De nem akarom, hogy ez a nap véget érjen.

- Akkor nyújtsuk meg – csókoltam a nyakába.

Fejét hátrahajtotta, és kezem óvatosan simított végig melle domborulatán, vigyázva, hogy az érzékeny bimbókat ne érintsem. Ágyékom élvezettel nyomtam gömbölyded fenekéhez. Keze megindult hátrafelé, és végigsimítva combomon a nadrágom elejére siklott. Belesóhajtottam a nyakába, mire halványan elmosolyodott.

Ujjaim megindultak lefelé a hasán, és miután kibontottam a sliccét, lassan becsúsztattam őket bugyija alá. Kéjesen felsóhajtott, és ő is bontogatni kezdte a nadrágomat.

- Menjünk be – húztam magammal. Kihalt volt ugyan ez a partszakasz, de nem szerettem volna, ha egy erre tévedő meglát minket.

Leheveredtünk a hűs lepedőre, és szorosan egymáshoz préselődtünk. Puha ajkait éreztem az enyémeken, és nyelve izgatóan körberajzolta a szám. Elmosolyodott, amikor kezem finoman a fenekére csúsztattam, majd a hátamra fordulva magamra vontam. Feltűrte a pólómat, és szája elkalandozott a mellkasomon. Lábai szorosan ölelték körbe csípőm, és a combjait simítottam végig, míg el nem értem összetapadó pontunkhoz. Kezem ismét besiklott az anyag alá, és Kristen felnyögött. Útban volt a ruhánk, ezért átfordítottam magam alá, és lehúztam róla a felesleges darabokat, majd én is megszabadultam tőlük.

A válla gödrébe csókoltam, majd lefelé haladva kényeztettem mellét, és a hasa felé vándoroltam. Ujjaim már lejjebb jártak, és amikor szám is követte, enyhén megremegett.

Ekkor szólalt meg a telefonja, és Becky belesírt az éjszakába.

- Picsába – csaptam kezemmel az ágyra. – Miért nem lehet azt a kurva mobilt kikapcsolni?

Kristen nagy, rémült szemekkel viszonozta dühös pillantásom, és ettől kissé kijózanodtam.

- Ne haragudj. Megnézem Beckyt, amíg lerendezed.

Felkaptam a farmerom, átmentem a másik szobába, és a karjaimba vettem a síró csöppséget.

Ringattam őt, de nem nagyon akart megnyugodni. Lecseréltem a pelenkáját, de ettől sem lett jobb a helyzet. Eszembe jutott, hogy talán a foga lehet a ludas, és elővettem az üvegcsét, amit Kristen szokott ilyenkor használni. Bedörzsöltem a duzzadt ínyt, és ettől máris jobb lett a helyzet. Füleltem, hogy Kristen beszél-e még, és ledöbbentem attól, amit hallottam.

- Nem zavartál, Mike – mondta éppen. – Köszönöm, hogy szóltál.

Visszafektettem Beckyt, és átsétáltam Kristenhez.

- Ugye, ez csak valami vicc, hogy még itt is Mike-al foglalkozol?

- Csak az anyja miatt hívott. Elkapott valami vírust.

- Hát remélem, felfordul tőle! – üvöltöttem, és Becky ismét felsírt. Tudtam, hogy vissza kéne fogni a haragom, de egyszerűen nem bírtam uralkodni magamon. – Talán őket is magunkkal kellett volna hozni, és akkor azonnal értesülhetnénk még arról is, ha bélgörcsök gyötrik.

Kristen némán ment a másik szobába, és Beckyvel együtt tért vissza.

- Ne csináld ezt, Rob – nézett rám könyörögve.

- Én ne csináljam? Elnézést, hogy szeretnék pár rohadtul nyugodt napot a családommal tölteni. Akkora nagy óhaj ez? Jobb lenne, ha megmondanád a barátodnak, hogy húzza le magát pár napra a vécén.

Becky egyre hangosabban sírt, Kristen pedig a hátát paskolva próbálta megnyugtatni. Úgy éreztem, ha nem vezetem le valahogy a bennem lévő feszültséget, felrobbanok.

Hirtelen elhatározással mentem az ajtóhoz, és a hűs éjszakába lépve bevágtam magam után.