2010. november 23., kedd

Married Life - 44. fejezet

44. fejezet

Sziasztok! :)
Hát ez a fejezet is el- meg megérkezett…
Nem fűzök kommentárt, olvassatok :)
Szil


Kristen hazáig egész úton hallgatott – furcsa módon Wendy is befogta, bár volt egy sejtésem, hogy lépten-nyomon az orrunk alá fogja dörgölni, hogy márpedig ő megmondta –, otthon pedig első dolga volt lefektetni a már útközben elszunnyadt Beckyt a kisszobába. Kéretlen lakótársunk egyből elvonult a szobájába, sőt, még az ajtót is halkan tette be maga mögött az eddig megszokott becsapás helyett. Aztán mégis kiszólt.
Ebből tudtam csak, hogy nem egy cserediákot hoztunk haza magunkkal:
- Ha veszekedni támad kedvetek, lécci, szóljatok előbb, hogy elvigyem a kicsit a közeletekből. Úgy három mérföldre innen már nem fog hallatszani a vitátok.
Egyikünk sem válaszolt, mire eltűnt az ajtaja mögött.
Míg szerelmem elrendezte a picit, végig őket néztem szótlanul az ajtóból. Már lehiggadtam valamelyest, és tulajdonképpen nem is számított. Fájt, vagyis inkább csak rosszul esett az, hogy mindenki előtt képes volt hülyét csinálni belőlem a feleségem, de hogy megint Mike miatt kezdjek el vele veszekedni, holott semmi okom nincs rá… Illetve csak nem jó az ok.
Kris végzett Becky betakargatásával, majd adott egy puszit az arcocskájára, és felém fordult.
- Szerintem ne itt – szólt halkan, és elhaladt mellettem a háló irányába. Én is megpusziltam a kislányunkat, majd utána mentem.
Az ablak előtt állt, nekem háttal, kifelé bámult. Mögé léptem.
- Arra vagy kíváncsi, miért hitettem el mindenkivel, hogy lefeküdtem vele, igaz? – kérdezte. Bólintottam, de aztán rájöttem, hogy mivel mögötte állok, nem láthatta, ezért szóban is kimondtam:
- Igen.
Kristen felsóhajtott, majd egy képtelen – de épp ezért igaznak ható – magyarázattal állt elő.
- Senki más nem tudta, hogy meleg, csak én. Na meg… az éppen aktuális barátai. Egészen ma estig. Fogalmam sincs, hogy Tom mivel vette rá arra a csókra, de… mindegy is. Sejtettem, hogy előbb-utóbb kiderül. Én viszont megígértem neki, hogy megőrzöm a titkát. Máig sem barátkozott meg a gondolattal, hogy ő más. A szülei – főleg az anyja – pedig nem kedvelik a homokosokat. Nem akarta őt megbántani.
Ezt idáig értettem, és eszembe is jutott, hogy nemrég mintha beteg is lett volna az anyja, de… Próbáltam a jó oldalát nézni. Vagyis egyelőre megkeresni a jó oldalt. Mert nem igazán hittem, hogy van olyan. És mégis, de csak egyetlen: a nejem a világ legmegbízhatóbb nője. Mind a hűségét, mind pedig a titoktartását – még ha az Mike titka is – tekintve.
Felsóhajtottam, és leheltem egy puszit a vállára. Megérinteni még nem mertem. A válla után a nyaka következett. Utána az arca, majd az ajkai – közben felém fordult, és a nyakam köré fonta a karjait. Sok puszit követően kissé hátrébb hajolt, és a szemembe nézett.
- Bocsánatot kérek – harapott az ajkaiba.
- Egy dolgot nem értek – ráncoltam össze hirtelen a homlokom.
- Mit?
- Kathy is… együtt volt vele, nem? – értetlenkedtem. – Ő hogyhogy nem vette észre, hogy Mike… nem őszintén vonzódik hozzá?
- Ő is be volt avatva. Kicsit csalódott volt az igazság miatt, de attól még jó barátok maradtak, és sokat lógtak együtt.
Nem először állapítottam meg magamban, hogy Kathy rendes csaj. Ha még ő sem árulta el Mike titkát, amikor pedig rendszerint neki is az agyára mentem a féltékenységemmel… Talán épp azért „játszotta el”, hogy együtt van vele, hogy én megnyugodjak… Újabb csodája a női logikának.
- Számíthatok még hasonló meglepetésekre? – kérdeztem egyelőre tartózkodóan.
Elgondolkodott egy percre, bennem pedig rögtön megnőtt a feszültség.
- Nem – bökte ki végül mosolyogva és így eloszlatva azt, aztán a mellkasomra hajtotta a fejét. Átöleltem, majd nyomtam egy puszit a feje búbjára. – Szeretlek – motyogta. – De ahogy neked Tom, nekem Mike egy amolyan barátféle – tette hozzá. Én még azt sem akartam, hogy csupán ennyi köze legyen hozzá, de amióta a saját szememmel láttam azt, amit most sem mertem felidézni, olyan borzalmas élmény volt, valamelyest megnyugodtam.
- És mennyire szoros ez a barátság? – firtattam halkan. Kristen megrázta a fejét, és sóhajtva megint a szemembe nézett. – Ugye nem akarod a helyes útra terelgetni?
- Nem… - felelte habozva, miközben az ajkaiba harapott. Nem tűnt túl bíztatónak az arckifejezése. – Az viszont eszembe jutott, hogy… valaki mást próbálok helyes útra téríteni. – Ezzel becsúsztatta a kezét kettőnk közé, és végigsimított azonnal ágaskodni kezdő testemen.
Nem volt kétségem, kit tekint annak a valakinek.
- Hé, én nem bukom pasikra… - vitáztam vele határozottan.
- Azt akarom, hogy más csajokra se bukj – nézett a szemembe, miközben egyre izgatott ritmusban simogatott egyelőre a nadrágomon keresztül. Észveszejtő volt, alig bírtam a szavaira figyelni.
- Nincs… senki… más – nyögtem lélegzetvisszafojtva, de váratlanul abbahagyta. Sőt, a karjaimból is kibontakozott, és hátrált egy lépést.
Kábán néztem végig, ahogy lassan gombolgatni kezdi a blúzát.
- Biztos? – kérdezte csábító mosollyal az ajkain. Tudtam, éreztem, hogy csak játszik velem. Egy szemernyi kétség sem fért hozzá.
Tökéletesen elfelejtettem, miről beszélgettünk egy perccel ezelőtt, így csak bólintottam. Akármi is legyen az, ha így kérdezi, csak biztos lehet!
Bár abban biztosabb voltam, hogy mit szeretnék most vele csinálni. És közelebb léptem, hogy meg is valósítsam.
Nem bajlódtam annyit a blúzával, egyszerűen letéptem róla, a gombok szerteszét szálltak a szobában mindenfelé.
- Biztos – mondtam ki hangosan is, mielőtt az ajkaira tapasztottam volna a számat.
Nem pazaroltam több időt a finomkodásra, csupán arról győződtem meg, hogy kíván-e már annyira, mint én őt – ehhez a kezem a bugyijába csúsztattam, és isteni forróságot tapinthattam –, majd felemeltem, és valamivel óvatosabban az ágyra dobtam. Aztán melléfeküdtem, és lefejtettem róla a maradék, de felesleges ruhadarabokat. Minden előbukkanó négyzetcentit csókokkal hintettem, mire rögtön nyöszörögni kezdett.
Imádtam a hangjait szex közben. Most is többet akartam belőle kicsikarni, így miközben ujjaimmal gyötörtem, a nyelvemmel is megközelítettem teste középpontját. Nem hagytam abba a kínzásokat, sőt, immár kétféle ingert is biztosítottam a számára: ujjam és nyelvem egyszerre izgatta a teste legmélyét.
Életem egyetlen és örök párja orgazmusa következtében rángani kezdett a karjaimban. Szorosan öleltem, míg le nem csillapodott, és a terveim szerint folytattam volna, de „meg akarta bosszulni”, amit tettem vele, így ő mást eszelt ki.
Kisiklott a kezeim közül, majd hanyatt döntött, és ugyanolyan gátlástalan bánásmódban részesítette a ruháimat, mint én korábban az övéit.
- Hé, szerettem azt az inget – panaszkodtam egy józan másodpercben.
- Tőlem kaptad, majd veszek másikat. – Felelni már nem tudtam, mert Kris a csípőm fölé emelkedett, és a mellkasomra támaszkodva hajolt a számra, hogy megcsókoljon.
Bágyadtan, tökéletesen elgyengülve – és persze közben forrva a vágytól – hagytam, hadd tegyen velem, amit csak akar. Ő pedig tette. Elsőként a körmeit fúrta a bőrömbe, és a szokottnál erősebben karmolt végig rajtam. A felszisszenésemmel viszont nem törődött. Csókokkal borította aztán a sérüléseim ösvényét, egészen a derekamig, ahol a nadrágom megakadályozta a továbbhaladásban.
Nem problémázott sokat, határozottan bontogatott ki belőle, és meg sem várta, amíg teljesen lehúzom magamról – vagy ő rólam –, eltüntetett a szájában. Felnyögve rogytam vissza az ágyra, és élvezettel tűrtem, amit velem művel. Már elértem addig a pontig, ahonnan nem volt visszaút, és a nevét sóhajtottam, mire elengedett, a pillanat tört része alatt ismét fölém kerekedett, és magába vezette legvágyódóbb testrészemet.
Szinte azonnal elsültem, amint izzó barlangja körbeölelt. Mégis megkíséreltem visszatartani a gyönyörömet, hogy neki is megint jó legyen, de Kristen volt domináns pozícióban, nem menekülhettem a végem elől. Alig mozdult rajtam két-három határozottat, mikor a csípőjébe markolva telelőttem a testét.
Ő is zihált, miközben lassan rám feküdt, és mosolyogva csókolni kezdett.
- Ez gyors volt – súgta közben inkább elismerően, mint csalódottan.
- Ne haragudj – feleltem. – Ezt teszed velem minden egyes alkalommal.
Ekkor büszkévé vált a mosolya.
Kicsit később teljesen megszabadultunk minden maradék ruhánktól, és együtt mentünk zuhanyozni, ahol újabb élményekkel lettünk gazdagabbak.
Aztán egymáshoz simultunk a hálóban, de még nem aludtunk el rögtön.
Kedvesem pocakját cirógattam, ahol reményeim szerint hamarosan változásokat észlelhetünk. Már Becky idején is imádtam, amikor gömbölyödni kezdett, és ez most sem volt másként.
- Szerinted fiú lesz vagy lány? – suttogtam szerelmem fülébe, majd csókokkal borítottam a nyakától kiindulva egészen a hasáig. Ott megpihentem. Hallgatóztam, bár még nem észlelhettem semmit odabentről.
- Nem tudom, de azt hiszem, legyen ő is meglepetés, mint Becky – mondta halkan. Mosoly volt a hangjában. – Amúgy sem lesz időnk rajta töprengeni, hamarosan kezdődik a forgatás… - tette hozzá.
Igaza volt. még két hetünk maradt a pihenésre, hogy aztán megcsináljuk a közös filmünket. Egy újabbat. De végre nem misztikus lényekkel telit. A producerek szerint anélkül is kasszasiker lesz, hiszen mi játsszuk a főszerepet.
- Képzeld, Steph azt mondta, meg kéne rendeznünk egy kamu szakítást a forgatás közben – árultam el neki a világ egyik legnagyobb képtelenségét. Kris is úgy reagált, ahogy én korábban. Döbbenetében hatalmas szemeket meresztett.
- Minek? – kérdezte elképedve.
- Hogy nagyobb reklámot csináljunk neki – fintorodtam el.
- És ezt ő találta ki?
- Nem, a fejesek voltak – feleltem.
- Azt leshetik – húzott fel magához szerelmem, majd csókba fulladt ez a beszélgetésünk is.
És valóban: hiába kerestek meg minket a forgatás kezdetéig még harmincszor ezzel a „kéréssel”, mi mindannyiszor a képükbe röhögtünk. És az utolsó pihenős hetünkön – mikor már Wendy sem volt velünk (furamód szinte hiányzott a kiscsaj, úgy megszoktam a beszólásait), leléptünk egy időre a világ szeme elől. Santa Fében volt egy csendes kis nyaralónk, oda száműztük magunkat.
De egy kis idő múlva ez is véget ért, és bele kellett vetni magunkat a munkába. Természetesen Los Angelesben, ami azért volt jó, mert Kris családjára bízhattuk Beckyt, amíg mi dolgozunk.
Az első forgatási napon deja vum volt. És ahogy észrevettem, Kristennek is. Épp azt a jelenetet vettük, amikor meg kell mentenem az életét.
- Emlékszel még a Twilightra? – kérdezte tőlem este mosolyogva, mikor imádott lányunkat etette éppen mindenféle gyümölcsökkel.
- Sose felejtem el – fintorodtam el. Akkor is azzal kezdtük az első napot, hogy meg kellett őt mentenem James-től, vagyis az általa rajta ejtett harapástól. Akkor értem hozzá először a számmal – bár csak a csuklójához, de feledhetetlen volt. Később, mikor már titkolt-hivatalosan is együtt voltunk, elárulta, hogy az akkor és ott felizgatta. Persze el is pirult közben – ahogy erre visszaemlékeztem, máris nem csodálkoztam úgy a tényen, hogy szűz volt, mikor először lefeküdt velem. Pedig ez két, számomra gyötrelmekkel és iránta való reménytelen vágyódással teli két évvel később történt. Azt szintén nem felejtettem el soha.
A mostani filmünk is egy love story volt, csak az emberibb fajtából. Egyedül az viselt meg, mikor azt kellett eljátszanom, hogy féltékeny vagyok, mert a tudomásomra jutott, hogy Kristen megcsalt. Feljajdultam a forgatókönyv olvasásakor. Istenem, hányszor voltam már ebben a helyzetben. Közben pedig nem. Mindig én voltam neki az örök egyetlen, bezzeg én…
- Meg sem érdemellek – mondtam neki a jelenet leforgatása után hazafelé tartva.
- Miért mondod ezt? – riasztottam fel a gondolataiból. Nem akartam felhozni a valaha volt barátnőimet, akik miatt ő sosem csinált olyan patáliát mint én rendszerint minden hímnemű miatt, akivel bármilyen kontaktusba került, ezért inkább nem feleltem. Azaz igen, csak másként:
- A világ legcsodásabb nője az enyém, akiért minden férfi epekedik, és ő mégis engem választott. Tudod, néha kételkedem az értelmi képességeidben – bókoltam.
Nem vette magára, mert felkacagott.
- Boldogan bevallom, hogy elment az eszem – mondta aztán. – Te vetted el – kezdett aztán csókolgatni. Ez veszélyes volt, mivel éppen vezettem. Fogalmam sem volt, hogy jutottunk hazáig, mert az ujjai közben a combomra, majd egyre feljebb siklottak. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy totálisan az automatizmus segített abban, hogy épen és egészben hazaérjünk.
A garázsig bírtam visszafogni magam. Ott a motorháztetőre döntöttem Kristent, és a szoknyáját felgyűrve, a bugyiját pedig félresimítva hatoltam belé egyelőre az ujjaimmal. Másik kezemmel közben kibontottam magam a nadrágomból, majd egész eddig izgatott férfiasságomat küldtem ujjaim helyére.
Egyszerre nyögtünk fel az élvezettől. Ezúttal sem húztuk túl sokáig. Az utóbbi időben – vagyis a forgatás kezdete óta – a létező legkülönbözőbb helyeken estünk egymásnak. A szünetekre fenntartott öltözők folyamatos „használat” alatt voltak, de az autónkat sem kíméltük, sőt, egyszer forgatás közben is majdnem. De Krisnek sikerült meggyőznie, hogy ne, hisz túl sokan voltak körülöttünk. Utána viszont azonnal elkaptam – vagy ő engem? –, amint véget ért a jelenet. Sőt, egyik este vissza is lopóztunk a díszletek közé. Szerelmem pikáns fantáziája mindig lenyűgözött, de az ilyen és ehhez hasonló akcióit különösen kedveltem.
Most sem kímélt itt a garázsban. A karmolásait rendszerint a sminkesek tüntették el rólam, mivel volt néhány – jó néhány – félmeztelen jelenetem, én meg győztem nem kommentárt fűzni ahhoz, hogyan is szereztem őket. Valószínűleg holnap is lesz velük némi dolguk a tengerparti jelenet előtt – gondoltam, Kris ugyanis éppen a hátamon szántott végig a körmeivel.
- Szeretlek – nyöszörögte a csókunk közben. Nem bírtam viszonozni – helyette szétrobbantam.
A szülei már korábban áthozták Beckyt, és nyilván azt is hallották, hogy megjöttünk a kocsival, mégsem tettek említést a majd’ félórás késésről, míg a garázsból a házba vezető lépcsőn megtettük az utat.
Kislányunk már egyre fürgébben szaladgált a lakásban, most sem volt ez másként. Kacagva futott elénk, mi pedig boldogan öleltük magunkhoz. Hosszúak voltak nélküle a nappalok, de az estéket szerencsére mindig együtt töltöttük.
A forgatás végeztével végre szabadok lehettünk. Legalábbis ami a munkánkat és az anyagi helyzetet illeti – megszabadultunk minden tehertől, legalábbis egy pár évre előre tekintve. Steph csodát művelt, mindkettőnknek dupla gázsit bulizott ki. Ezért elküldtem őt Dean-nel együtt egy kéthónapos földkörüli nyaralásra. Mikor visszajöttek, örömmel jelentették be, hogy összeházasodtak. Nálam csak Kris csodálkozott jobban, aki egy hetet sem jósolt nekik. Ismerve a lobbanékony természetüket, én is kételkedtem, hogy kibírják együtt két hónapig, de a számításaink tévedésnek bizonyultak.
Nem úgy a sajátjaink. A szerelmünk töretlen volt, és végre jutott időnk a családunkra, de nem utolsó sorban egymásra. Szerelmem pocakja már gömbölyödött egy ideje, a sajtó rá is csodálkozott, mikor promotálni indultunk az újabb közös filmünket. Természetesen nem volt szükség rá, hogy megjátsszunk egy álszakítást, így is kasszasiker lett. Sőt, még egy Oscar-jelölést bezsebeltem, de az újabb díjat ezúttal Hugh Jackman kapta. Már korábban is megérdemelte volna, boldogan gratuláltam neki.
Az életünk szinte tökéletesnek mondható volt, már csak annyi hiányzott hozzá, hogy a világra jöjjön a feleségem pocakjában lakó kis élet. Nyugalomban, a sajtó zaklatásaitól mentesen vártuk a világrajöttét. Mindenképpen ott akartam lenni a szülésnél, mert annál felemelőbb pillanatot még sosem éltem át. Kivéve szeretett nejem karjaiban éjszakánként – vagy nappal, attól függően, mikor, hol tört ránk a vágy –, de ez semmihez sem volt fogható.
Sírtam, mikor a karjaimban tarthattam végre a második gyermekemet. Én először! El sem akartam engedni többé. A fiam is sírt, vörös volt, és ráncos – pont, mint Becky az első percekben –, nekem mégis a leggyönyörűbb.
Kristen kipirult és kimerült arcára pillantottam. Aztán az orvos megkért, hogy vágjam el a köldökzsinórt. A könnyeim fátylán át tettem meg, addig lemosdatták Adriant - közös döntésünk volt a név, mindkettőnknek tetszett, a sajátomhoz ugyanis ragaszkodtam, semmi kedvem nem volt hozzá, hogy ha szerelmem kimondja, mindketten felkapjuk majd a fejünket, ha a kisherceg felnő -, akivel a karjaimban odaültem Kris ágya szélére, hogy bemutassam őket egymásnak.
Életem szerelme odanyújtotta az ujját, mire a fiunk megragadta azt, és azonnal elhallgatott. Máris kerek lett a számára a világ. Tudtuk, hogy soha senki nem fogja őt úgy szeretni, mint mi ketten. Na meg talán majd a nővére.
Becky csodálkozva, és inkább kíváncsian, mint féltékenyen méregette az új jövevényt, amikor hazavittük.
- Öcsi – mutogatott felé, és rám nézett.
- Igen, ő a kisöcséd – mosolyogtam rá, és a karjaimba vettem.
Az egész család összegyűlt – immár újra Londonban voltunk, úgyhogy Kris szülei is átruccantak látogatóba. Persze Tomnak az első dolga volt, mikor újra apa lettem, hogy beállítson a kórházba egy halomnyi plüssjátékkal, meg kisautókkal, emellett egy rekesz sört is maga után vonszolt.
- Ezt meg kell ünnepelnünk, haver! – mondta akkor. Vidáman megköszöntem, de elhajtottam. Most viszont, hogy itt volt az egész család – már második napja –, nem fogadott el kibúvót. Nem mentünk viszont messze. Az emeleti erkélyre ültünk ki néhány szivar, és az azóta őrzött rekesz sör társaságában.
- Apám, azért nem semmi – szólalt meg váratlanul.
- Mi? – néztem felé bambán. A gondolataimba merültem, melyek természetesen a fiam, a lányom, de legfőképp a világ legcsodálatosabb felesége körül forogtak, mint általában.
- Felfogtad, hogy már két gyereked van? – A hatásos döbbenet kedvéért fel is tartotta két ujját.
- Még nem egészen – motyogtam.
- Sosem gondoltam volna! – Erre csúnyán néztem rá, mire visszakozni kezdett. – Jó, persze abban nem kételkedtem, hogy képes vagy őket összehozni, de… Két gyerek! – hüledezett tovább.
- Neked is ideje lenne elgondolkodnod a családalapításon – böktem felé. A várt reakció – azaz a heves tiltakozás – helyett Tom megdöbbentett: rám vigyorgott. Aztán közölte.
- Amint a kis Wendy nagykorú lesz, hidd el, behozom a lemaradást. Le is kőrözlek majd – próbált rám licitálni. Nekem viszont más ragadta meg a figyelmemet.
- Wendy? – hökkentem meg. – Ti még tartjátok a kapcsolatot?
- Igen… - felelte tétován. – Mióta Kellan azzal a csajjal… őőő. Kathyvel ideköltözött Londonba, rendszeresen randizunk. Persze a nagybátyjával – fintorgott barátom.
Számomra újabb döbbenetet okoztak a hallottak.
- Kellan ideköltözött?
- Igen, körülbelül egy hete. Keresett is titeket, csak még a kórházban voltatok.
Megörültem a hírnek. Mindig jó barátok voltunk. Fel is hívtam, hogy másnap meglátogathatnának bennünket, Kathyt is szívesen várjuk.
Kicsivel később, mikor a vendéginvázió eltűnt a lakásunkból, és a csöppségeket is lefektettük, odabújtam szerelmemhez a közös ágyunkban, és magamhoz öleltem. Csak pár csókot válthattunk, még túl korán lett volna konkrétabb szerelmeskedéshez, de addig ez is megtette. Na meg persze más módszerek, de ma mindketten fáradtak voltunk, mint minden éjszaka, mióta hazahoztuk Adriant. Rendre felkeltett bennünket, de nem tudtunk rá haragudni. A világon a legtökéletesebb kisfiú volt.
Elújságoltam Krisnek, amit Tomtól hallottam. Ő is meglepődött, de aztán boldogan mosolyogva vackolta magát a karjaimba. Megbeszéltük, hogy ha a rokonságtól megszabadultunk, inkább akkor jöjjenek, így is rengeteg ember nyüzsög a házban.
Mivel szerelmem közben nem találta a helyét, túl izgatóan kezdett mocorogni, miközben hozzám simult. Fel is ágaskodtak bennem – na meg rajtam – a vágyak egyből.
- Bocs – pirult el, de halk szavával ellentétben kezét rögtön odacsúsztatta, ahol az akaratom megnyilvánult. Felnyögtem, de hagytam, hogy játsszon velem. Sosem kellett kérnem erre – sőt, inkább hagytam volna pihenni, de nem tiltakoztam, mikor az ajkaival simított végig rajtam. Aztán a nyelvével.
Kizárólag azért nem rántottam le magamról – más esetben ugyanis bűntudatom lett volna, ha én nem tudom őt valahogyan kielégíteni viszonzásként –, mert már Becky születése után kitaláltuk, hogy óvatos mozdulatokkal én is kényeztethetem őt mind az ujjaimmal, mind pedig a nyelvemmel. Ezen felül tökéletesen ismertem azokat a pontokat a testén, amelyeket, ha megérintek, ő reszketni kezd. így miután az én vágyaim beteljesültek, ő következett.
A sikolyát nem bírta visszatartani, én pedig boldogan húztam magamhoz utána.
- Szeretlek, RPattz – suttogta. Ritkán szólított így, olyankor viszont megborzongtam. Csak ő tudta még a nevemet is úgy kimondani, hogy attól még jobban beleszerelmesedjem.
- Én is szeretlek téged, KStew.
- Mindörökké – súgtuk egyszerre.
Megvártam, míg elalszik és nem először állapítottam meg, hogy én vagyok a világon a legszerencsésebb flótás.
Mindent megkaptam az élettől – még ha rögös, sőt, szakadékokkal teli út is vezetett idáig –, amire valaha vágytam. Könnyek szöktek a szemembe, ha a gyermekeimre gondoltam, de főleg, ha a mamájukra, aki édesen pihegett a karjaimban. Semmire nem cseréltem volna el a pillanatokat, melyeket velük tölthettem.
Úgy éreztem, most, hogy végre minden bajtól és kötelességtől megszabadultunk, ami az életünket valaha megkeserítette, egy csodálatos, boldog, tökéletes jövő vár ránk. Immár négyesben.
Hát kívánhat ennél többet bárki? Egyértelműen nem.
Végtelenül elégedetten szenderedtem el magam is, életem örök értelmét magamhoz szorítva, és biztos voltam benne, hogy soha nem lesz olyan gondunk többé, melyet ne tudnánk együtt megoldani.
Az együttön volt a hangsúly.
Mindörökké…


 




Sziasztok!

Jól látjátok... The end...

Sajnáljuk, de be kellett fejeznünk a történetet.
Kérünk benneteket, ezért ne hibáztassatok bennünket, mindkettőnknek előre nem látható módon alakult az élete, amelybe most ez nem fog beleférni a jelek szerint.
Váratlan események szóltak közbe, úgyhogy most mondhatjátok, hogy minek kellett a múltkori balhé a kommentek miatt - egyszerű: akkor még nem tudtuk, hogy ez lesz a vége, sőt.
Az élet viszont közbeszólt, és meg kellett ezt lépnünk.
Szil folytatja a saját történeteit, őt ott olvashatjátok. Jenny most nem valószínű, de remélhetőleg a jövőben visszatér.
Mindkettőnknek nagy megtiszteltetés azonban, hogy együtt dolgozhattunk, alkothattunk, anyázhattunk egymásnak a függővégekért :D
Egy életreszóló élmény volt, na!
És NEKTEK is köszönünk mindent, a blog marad a helyén, úgyhogy szeretettel várunk ezután is mindenkit, de új fejezet nem fog felkerülni többet.
Egyszer minden véget ér. :/
Köszönet minden hozzászólásért, pipáért, a chatben eltöltött időkért, mindkettőnknek sokat jelentettek. (LLL)
Szeretünk benneteket! Forever!

Jenny és Szil

21 megjegyzés:

  1. Sziasztok!

    :D „a nejem a világ legmegbízhatóbb nője”:DDD ez kérdés volt?:DDD de azért örülök, h ez végre tisztázódott Robban is:D

    Azért csak leesnek a dolgok neki:D „Nem először állapítottam meg magamban, hogy Kathy rendes csaj. Ha még ő sem árulta el Mike titkát, amikor pedig rendszerint neki is az agyára mentem a féltékenységemmel… Talán épp azért „játszotta el”, hogy együtt van vele, hogy én megnyugodjak… Újabb csodája a női logikának.” Szúú most örülsz, mi?!:DDD vagy nem?:DDD

    De szegény Robnak elmondhatták volna hamarabb is… a forgatást végigizgulta, oda sem bírt nézni, Mike-nak is behúzott, oké provokálta:D szal megérdemelte:D de ez a melegség nem semmi csavar lett benne:DDD

    :D „Tökéletesen elfelejtettem, miről beszélgettünk egy perccel ezelőtt, így csak bólintottam. Akármi is legyen az, ha így kérdezi, csak biztos lehet!”:DDD naná, ha megkérdeznék, h melyik városban van, tuti azt mondaná, h sárga:DDD (ezt is Tőletek tanultam:D ez már nálam szállóige is lett!:D)

    És HOT!!! HOT HOT HOT!!!!!:DDD

    „- Hé, szerettem azt az inget – panaszkodtam egy józan másodpercben.

    - Tőlem kaptad, majd veszek másikat.” EZ AZ!!! TÉPD SZÉT!!! AHHHHHHHH!!!!! Hú, de elképzeltem, ahogy leszakítja róla az inget, és… AHHHH:D

    Kamu szakítás?:DDDDD még csak az kellett volna!:DDD Santa Fé??? KÖSZI, HOGY NEM VMI B BETŰS SZIGET!!!!:D AHHHH:DDDDD

    EZ ANNYIRA AHHHHHHHHHHHHHHHHHH!!!!!

    „- Emlékszel még a Twilightra? – kérdezte tőlem este mosolyogva, mikor imádott lányunkat etette éppen mindenféle gyümölcsökkel.

    - Sose felejtem el – fintorodtam el. Akkor is azzal kezdtük az első napot, hogy meg kellett őt mentenem James-től, vagyis az általa rajta ejtett harapástól. Akkor értem hozzá először a számmal – bár csak a csuklójához, de feledhetetlen volt. Később, mikor már titkolt-hivatalosan is együtt voltunk, elárulta, hogy az akkor és ott felizgatta. Persze el is pirult közben…” ez ÚGY TETSZIK!!!! JAJ, NAGGGGGYON!!!:D

    JAJ! Az eleje óta ezt érzem, de itt nagyon… annyira kerek, annyira szép és egész, mintha ez lenne a vége… „- Boldogan bevallom, hogy elment az eszem – mondta aztán. – Te vetted el – kezdett aztán csókolgatni.” :’(

    AHHHHH!!!! GARÁZS!!!!! MOTORHÁZTETŐ!!!!!!! ÉS AUTOMATIZMUS!!!! AHHHHHHHHHH:DDDDDDDDD nagyon HOT!:D

    És milyen kreatívak!!:D „Az utóbbi időben – vagyis a forgatás kezdete óta – a létező legkülönbözőbb helyeken estünk egymásnak. A szünetekre fenntartott öltözők folyamatos „használat” alatt voltak, de az autónkat sem kíméltük, sőt, egyszer forgatás közben is majdnem. De Krisnek sikerült meggyőznie, hogy ne, hisz túl sokan voltak körülöttünk. Utána viszont azonnal elkaptam – vagy ő engem? –, amint véget ért a jelenet. Sőt, egyik este vissza is lopóztunk a díszletek közé. Szerelmem pikáns fantáziája mindig lenyűgözött, de az ilyen és ehhez hasonló akcióit különösen kedveltem.”:DDDDD kééééééész!!!! AHHHHHH van!!!:DDD

    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!:DDDD „Most sem kímélt itt a garázsban. A karmolásait rendszerint a sminkesek tüntették el rólam, mivel volt néhány – jó néhány – félmeztelen jelenetem, én meg győztem nem kommentárt fűzni ahhoz, hogyan is szereztem őket. Valószínűleg holnap is lesz velük némi dolguk a tengerparti jelenet előtt – gondoltam, Kris ugyanis éppen a hátamon szántott végig a körmeivel.

    - Szeretlek – nyöszörögte a csókunk közben. Nem bírtam viszonozni – helyette szétrobbantam.” Félmeztelen jelenet? HMMMM:DDD ez melyik film???:D

    Steph és Dean:D ENNEK ANNYIRA ÖRÜLÖK, h benne vannak!!! De nagyon olyan vége-feelingje van a fejezetnek…:D „Steph csodát művelt, mindkettőnknek dupla gázsit bulizott ki. Ezért elküldtem őt Dean-nel együtt egy kéthónapos földkörüli nyaralásra. Mikor visszajöttek, örömmel jelentették be, hogy összeházasodtak.”:DDDD

    VálaszTörlés
  2. Hát basszus!!! Annyi minden van, amit ki akarok EMELNI!!! Lassan hosszabb lesz egy komment, mint a fejezet… „Nem úgy a sajátjaink. A szerelmünk töretlen volt, és végre jutott időnk a családunkra, de nem utolsó sorban egymásra. Szerelmem pocakja már gömbölyödött egy ideje, a sajtó rá is csodálkozott, mikor promotálni indultunk az újabb közös filmünket. Természetesen nem volt szükség rá, hogy megjátsszunk egy álszakítást, így is kasszasiker lett. Sőt, még egy Oscar-jelölést bezsebeltem, de az újabb díjat ezúttal Hugh Jackman kapta. Már korábban is megérdemelte volna, boldogan gratuláltam neki.” Itt is olyan, h mintha vége lenne, egy lezárás… és annyira szép, mert kerek és fantasztikus a sztori, csak sajnálom, h vége…. De HUGH!!! AHHHHHHH:DDDDDD

    „Sírtam, mikor a karjaimban tarthattam végre a második gyermekemet.” Én meg itt sírok olvasás közben…. Annyira gyönyörű… *sírós-mosolygós fej*

    TOM:DDD „– Jó, persze abban nem kételkedtem, hogy képes vagy őket összehozni, de… Két gyerek! – hüledezett tovább.

    - Neked is ideje lenne elgondolkodnod a családalapításon – böktem felé. A várt reakció – azaz a heves tiltakozás – helyett Tom megdöbbentett: rám vigyorgott. Aztán közölte.

    - Amint a kis Wendy nagykorú lesz, hidd el, behozom a lemaradást.”:DDDDD és Wendy?:DDDDDDDD IGEN!!!:DDDDDDD

    KELLAN ÉS KATHY?:DDDDDDDDDD IGEN!!!!:DDDDDDD

    Baszki… végem…. Írjátok ki a fejezet elé, h a romantikus lelkületű olvasók egy csomag pézsével készüljenek, mert ez nagyon megható lett!

    „- Szeretlek, RPattz – suttogta. Ritkán szólított így, olyankor viszont megborzongtam. Csak ő tudta még a nevemet is úgy kimondani, hogy attól még jobban beleszerelmesedjem.

    - Én is szeretlek téged, KStew.

    - Mindörökké – súgtuk egyszerre.

    Megvártam, míg elalszik és nem először állapítottam meg, hogy én vagyok a világon a legszerencsésebb flótás.”….. VÉÉÉÉÉGE, tuti vége…. Jaj:’((((((((((((((((((((

    Annyira gyönyörű, és olyan szép… minden a helyére kerül:D *nagyon sírós fej*

    Itt bőgök…. „Mindent megkaptam az élettől – még ha rögös, sőt, szakadékokkal teli út is vezetett idáig –, amire valaha vágytam. Könnyek szöktek a szemembe, ha a gyermekeimre gondoltam, de főleg, ha a mamájukra, aki édesen pihegett a karjaimban. Semmire nem cseréltem volna el a pillanatokat, melyeket velük tölthettem.” Könnyek szöktek a szemébe???? Mit szóljak ÉN???!:DDD és A KARJAIBAN AHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH:D

    „Végtelenül elégedetten szenderedtem el magam is, életem örök értelmét magamhoz szorítva, és biztos voltam benne, hogy soha nem lesz olyan gondunk többé, melyet ne tudnánk együtt megoldani.

    Az együttön volt a hangsúly.

    Mindörökké…”

    Egyszerűen fantasztikus ez a befejezés… könnyed, lágy, érzelmekkel teli, megható, lenyűgöző, romantikus… elképesztően szerethető, imádnivaló, NAGYON TETSZIK… gyönyörű utolsó mondatok….

    ÉS THE END??? Igen… ezt éreztem:”((((((((((((( nagyon sajnálom, h vége lett… ebből nem elég soha!!!!

    Na, most vagyok gondban…. Nem írhatom azt, h várom a kövit…. Helyette: Várom, hogy újabb történeteket olvashassak Tőletek:D

    (LLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLL)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Jenny és Szil!



    Köszönöm, hogy egy ilyen fantasztikus, érzelmekkel és váratlan fordulatokkal teli történettel ajándékoztatok meg. Igazán hálás vagyok amiért időt és energiát nem kímélve heti két alkalommal hoztátok az új fejezeteket, amelyek színvonala folyton-folyvást csak emelkedett. Igényes, gyönyörű sztorit írtatok, amihez csak gratulálni tudok!

    Minden fejezetben voltak olyan részek, amelyek kifejezetten elnyerték a tetszésemet, pl: amikor Rob a karjaiba vette Krist (ez mindig mosolyt csal az arcomra). Nemcsak a mosoly, hanem az izgalom vagy a megdöbbenés is látszódni szokott rajtam - a megható részek hatásáról most nem nyilatkozom -. De számtalan alkalommal sokkoltak is az epizódok, ilyenkor alig bírtam kivárni a következő fejezetet. Ezt mindegyik frissről elmondhatom. Vagy autóbaleset vagy erőszak vagy verekedés vagy tűzvész vagy valamilyen támadás, mindig voltak olyan fordulatok, amelyek érzékenyen érintettek. Amikor Becky beteg az elején, és leáll a légzése, az nekem komoly kihívás volt, hogy ne adjam fel és olvassam tovább. Természetesen nem hagytam félbe, de rengetegszer csak faltam a sorokat, hogy megtudjam, mi fog történni. És persze ilyenkor volt függővég. Jellemző. Az időzítés a szakterületetek. Na meg a bonyodalmak. És a lírai jelenetek.

    Nem tudom mennyire jött át, de én mindegyik részt lelkesen olvastam, és igyekeztem kommentálni a számomra legkiemelkedőbb jeleneteket. Azt minden bizonnyal kitalálhattátok, hogy szeretem ezt a történetet. De miért is? Nemcsak a főszereplők és a kiszámíthatatlan csavarok okán, hanem a lendületes történetvezetés és a fogalmazás miatt is. Olyan gyönyörű leíró jellegű részek szerepelnek a szövegben, hogy élmény olvasni. Nagyon sokszor használtok különféle és változatos költői eszközöket, amelyeket én személy szerint imádok. Mármint nem magát a metaforát, (oké, azt is), hanem azt, hogy nagyon hatásosan alkalmazzátok azokat. Amikor a szerelmesek együttléteiről írtok, akkor kiemelt fontosságú szerepet kapnak ezek az eszközök, hiszen megjelenésükkel a stílus jellemzőivé válnak.

    Remélem, hogy még további történeteket is olvashatok a tollatokból/tollaitokból. Az, hogy ez a történet létrejött a ti eredményes együttműködéseteket példázza. Akárhogy is alakul a jövőben, az már biztos, hogy a Married Life külön helyet érdemel a RobSten fanfictionok dobogóján.

    További sikereket kívánok!

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!
    Nagyon de nagyon tetszett az egész történet!
    Meglepődtem, hogy vége az biztos!
    Nagyszerűen lett befejezve!
    Nem nagyon találok szavakat!
    A lényeg annyi, hogy fantasztikus volt az egész!
    Nagyon ügyesek vagytok!
    Csak gratulálni tudok nektek!
    Puszy Chanel

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok!

    ÓÓÓÓÓÓÓ nem, nem, nem,nem....
    A kutyafáját! Éreztem én, hogy sok minden van ebben a fejezetben, de erre nem gondoltam!
    Azért nagyon jó volt ám ez is!
    Wendy és a három mérföld... megszerettem a csajt!
    Becky örök kedvenc Robsten babám marad!
    Steph és Dean, Kris melett adtam volna le a voksom, ha jósolni kellett volna!
    Jaj de nem tudok mit írni! Most nagyon szomorú vagyok ám! Miattatok vártam csak a keddet és pénteket és most vége?
    Hmmmmm fúra de semmilyen kapcsolat nincs köztünk azon kívül, hogy felvázolok nektek rengeteg hülyeséget alkalmanként, de nagyon szeretlek titeket!
    Köszi hogy olvashattam a történetet!

    VálaszTörlés
  6. Mi köszönjük Lolee :) (L) és sosem volt hülyeség, hidd el!!

    Köszi neked is Chanel :) (L)

    Anett, te meg úgyis tudod :D :) (L)

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!

    Juj nagyon jó lett!
    De el sem hiszem h vége lett, váratlanul ért, de benne volt minden ebben a fejiben!
    Köszi hogy olvashattam a történetet!

    Folytatásban lehet reménykedni majd vmikor???

    Sok sikert a továbbiakban!
    én szívesen olvasom a történeteiteket

    Puszi Viki

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok!
    Én is elgondolkoztam,h h ilyen korán megszülte?! De egyáltalán nem volt erőltetett kerek és egész befejezés volt és minden száll tisztázódott. Köszönjük, hogy nem hagytátok félbe, hanem befejeztétek! És mindent köszönünk! Ez egy csodálatos történet két csodálatos írótól! Bár...hiányozni fog... mert ez már ilyen megszokás volt---> Kedd,Péntek- Married life :D
    Ezt az egész storyt biztos újra fogom olvasni...újra kell olvasnom, annyira hihetetlenül jó!
    Grat Lányok!
    puszi
    Katka

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!
    Jól kezdődött ... veszekedés utáni békülős szex :) HOT :)
    „Tökéletesen elfelejtettem, miről beszélgettünk egy perccel ezelőtt, így csak bólintottam. Akármi is legyen az, ha így kérdezi, csak biztos lehet!” :DDD Rob teljesen elvesztette a fejét :DDD
    Dean és Steph összeházasodott? Tom és Wendy randiznak? Kellan és Kathy összeköltöztek? :)))) Érnek még meglepetések :D Mondjuk ezen nem kell csodálkozni, sok váratlan fordulatot kaptunk Tőletek ;)
    Ahogy olvastam milyen gyors telik az idő, kirázott a hideg ... na nem azért mert rossz volt, ellenkezőleg ... minden benne volt aminek meg kellett történnie, senki és semmi nem lett kihagyva, nincs elvarratlan szál, kerek a történet.
    Sajnálom, hogy vége ... pedig már kezdtem megszokni, hogy nálam a hét „kedd-kedd-szerda-péntek-péntek” napokból áll ... annyira vártam a folytatást, hogy mindig egy nappal próbáltam előrébb hozni a fejezetet :D
    Mondanom sem kell, hogy sikertelenül :DDD

    Én nem mondom, hogy minek kellett az a múltkori balhé ... ezzel vettetek rá hogy komizzak, azelőtt csak „lopakodó” üzemmódban olvastam :)
    Nagy eszmefuttatásokat nem tudtam írni, de próbáltam egy pár sorral elismerni a munkátokat. Nagyon tetszett. Gratulálok, ügyesek vagytok :)
    Köszönöm, hogy olvashattam ezt a fantasztikus történetet!
    Jufi

    VálaszTörlés
  10. wááá leges legjobb feji ♥
    annyira nagyon jó lett :)
    és a vége... valami csodálatos :)
    annyira sajnálom h véget ért ez a történet mert tudtam volna olvasni akár meddig, de megértem, hogy közbe jöttek dolgok :\
    imádtam az egész történetet, felejthetetlen ♥
    a végére szoktam írni, hogy várom a kövit... de ez már nem írom többet :)
    szóval csak simán:
    GRATULÁLOK nektek, ehhez a remek történethez :)
    puszi; dorri

    VálaszTörlés
  11. Sziasztok Szil és Jenny!
    Kihagytam egy hónapot, és mire jövök vissza: az egyik kedvenc blogom bezár. Az egyik szemem sír, mert imádtam ezt a történetet, azt ahogy megírtátok, ahogy bonyolítottátok a dolgokat. A másik nevet, mert értem én, hogy aki blogot ír az szórakozásból, hobbiból teszi. Sajnos az életben mindig van valami amiről le kell mondani, jelen esetben Jenny-nek akadt fontosabb dolga amit úgy gondolom nemcsak hogy meg kell érteni, de én teljes szívemből kívánom neki, hogy járjon sikerrel bármiben, légyen az tanulás, munka...
    Ha jól értelmeztem a dolgot, az ő esetében is lehet még szó visszatérésről, én csak annyit kérek szerintem mások nevében is, hogy ha sor kerül rá, akkor azt jelezd valamilyen formában, mert mindig vevők vagyunk egy újabb történetre.
    Szil viszont marad! Hipp-hipp-hurrá, de neki a saját blogjain úgyis írni fogok.
    Ami a Married life-ot illeti, hát... Mike meleg?! ez nagyon tetszett, csakúgy mint Wendy beszólásai, és ő és Tom, pont összeillő páros. Mégegy gyerek! Hát történtek itt dolgok. Mondjuk egy igazán csak apró kritika, de tényleg nem rosszból mondom, bocsánat írom, ez az utolsó fejezet igencsak sűrűre sikeredett. De persze ez érthető is, csak eddig hozzá voltam, voltunk szokva ahhoz, hogy lassabban történnek a dolgok.
    Lányok, köszönöm, hogy létrehoztátok ezt a történetet, sok örömet és vidám percet szereztetek vele.
    Dicta

    VálaszTörlés
  12. sziasztok.
    Sztem jó ez így, hogy befejeztétek. na nem azért, mert untam, vagy nem szerettem csak már azért a 44. fejezet volt ez, ami valljuk be nem kevés, sőt :) így kaptunk egy szép kerek történetet amiben bőven volt bonyodalom, szomorúság és boldogság is:) na meg szenvedély, szex :P és gondolom, hogy enm lehetett könnyű olyan történéseket beleszőni, amiről tudtátok, vagy reméltétek, hogy fent tartja az érdeklődésünket :D amikor Szil ebben a fejiben annyira előre haladt az idővel akkor már tudtam, hogy ez az utolsó feji és annál nagyobb örömmel olvastam, mert tudtam, hogy most végre megszületik a baba és minden happy lesz :D
    köszönöm szépen az élményt, hogy olvashattam (LLLL)
    puszi
    Betty

    VálaszTörlés
  13. Mindenkinek köszönjük! (LLL)
    Dicta, ígérem, ha visszatérek, jelezni fogom :)
    És köszönöm a megértést, meg a jókívánságokat (LL)
    Jenny

    VálaszTörlés
  14. annyira jó volt az összes fejezet:D naon kár h vége
    nagy gratula az egészhez ügyesek vagytok:Dkösszi

    VálaszTörlés
  15. Lányok!!

    Most szembesültem vele, hogy vége a történetnek:( amit igazán sajnálok, mert szerettem ide járni miattatok!!!!!!
    Hálás köszönet minden egyes fantasztikusan kidolgozott, remekül megírt izgalmas és szenvedélyes részért.
    Hiányozni fog!!!!
    De egyszer minden véget ér és talán új érkezik a helyébe:)
    Kívánom, hogy pont úgy alakuljanak a dolgaitok, ahogyan éppen tervezitek, elképzelitek!!!
    Megérdemlitek.
    Egy élmény volt, amit adtatok!!:)
    Gratulálok és sok sikert a továbbiakban!!!:)
    Puszi Nektek: Marietta

    VálaszTörlés
  16. Tökéletes befejetéz Imádom eyszer minden véget ér:SD Kivéve Rob és Kristen szerelme xD IMÁDTAM az összes fejit naon jóókkkk voltak :D:D:D:D:D:DD:D
    Remélem majd az életükben is egyszer Merried Life lesz :D:D:D
    Imádlak bennetek pusssaaaa

    VálaszTörlés
  17. Sziasztok! :)

    Azt hiszem, ideje volt, hogy végre ideérjek, és mondjak valamit is.
    Pont tegnap éjjel írtam Szilnek, ami már ma volt. Gondolkodtam Mikeon, de hogy jutott eszembe, fogalmam sincs, még eddig a pillanatig sem tudtam rájönni, hogy keveredtem oda.
    Megkérdeztem Sziltől, miért állt fel Mikenak, mikor forgattak, ha buzi? Mikor a pornót forgatják, és hármas szex megy. Mike, Luke (vagy ki :$), meg Kristen. Az után van a szex is, amely egy ujjazással kezdődik, csupán ellenőrzés képen.
    Na, arra a részre gondolok, mikor ez van. Akkor, Mikenak felállt, mert Rob emiatt is ellenőrizte le Kristent. Szóval akkor csak Krisre izgulhatott volna fel, de ehelyett azt a választ kaptam, hogy kameraman. Hát oké, akkor a kamerás volt... De aztán nekem is sikerült egy okot találni, hogy Luke. Mégis ott van a csupasz teste, amelyik olyan izgató, meg minden ilyesmi, és ahogy végig nézett a mellkasán rögtön elkapta a vágy, és Kris helyére azt a pasast képzelte oda, és ezért az alsó része is meredezni kezdett. :)
    Meg még volt valami, de már nem emlékszem. Ja igen, azon is gondolkoztam, hogy nem csókolta-e meg Kristent Mike, de sajnos ilyenre nem emlékszem. Volt, ami beugrott kép, de mintha azt mással kevertem volna, másik fic lehetett, mert akkor nem volt Becky. :)
    Na mindegy is, ez csak ilyen hangos gondolkodású visszatekintés volt.
    A másik, ez az utolsó fejezet, majd utána az egészről. :) Kicsit rég olvastam, és már a kedvem is elment az olvasásától, mert előbb megláttam, hogy vége van, minthogy oda jutottam volna. Nekem kicsit túl nagy léptekben menő volt. Minden el lett varrva, tény, de mégis valamit hiányoltam. Ezt inkább csak annak tudtam be, hogy oké, vége, gyors döntés, stb. Szóval számomra ez az utolsó volt az első olyan fejezet, ami nekem nem annyira tetszett. És ezért most ne haragudjatok, de ismertek, és tujátok, hogy megmondom. :))
    Részletekbe nem mennék bele, mert nem jegyzeteltem, és inkább nem játszadozom itt a memóriámmal, mert elbuknék.
    Szóval ezek mellett tetszett, de főleg az eleje, az első két mondat, mert akkor még nem tudtam, ezt a végzetes döntést.

    VálaszTörlés
  18. A végzetes döntés. Én szívesen olvastam volna még, olvastam volna, ahogyan Wendynek még problémái vannak, és Robhoz meg segítséget kérni, mikor Kris és Rob élik a hétköznapokat a gyerekekkel. Vagy akár pár év ugrással, hogy a gyerekek már kamaszok, és mindenfélét tesznek, hogy rászoknak a dohányzásra, mert a szülőtől is látják. Kris és Rob nagyon jó kapcsolatba van a kiscsajjal, és a kisöcsivel. Becky ápolja a kistesóját, vagyis anyáskodik felette, védi mindenttől, viszont nagyon jó kapcsolatban vannak, amellett, hogy piszkálódnak. Olyan mintha családként, mikor nincs semmi gond, de amúgy meg minden van ott, csak minta nincs. Majd mikor bepasizik Becky, vagy jön a csaj... Vagy nem tudom, annyira olvastam volna még, viszont vége. :/
    Ez volt az egyik olyan, utolsó fejezeteknél az egyetlen olyan, amelyiknél nem voltam lemaradva. Imádtam, amit ketten alakítottatok, minden szó, és betű beékelődött a szívemben. Volt, mikor elsírtam magam, ami nagyon ritkán következett be, de volt, mikor nevető görcsöt kaptam. Egyszerűen ez a történet volt az, amelyik a legtöbbet jelentett számomra. És miattatok, Szil és Jenny.
    Ti tettétek ezt az oldalt olyan otthonossá, az egész történetét a sajátotokká, ezzel átadva nekünk az érzéseket.
    Mai napig várnám kedden és pénteken este a friss, de olyankor mindig tudatosul bennem, hogy várhatok, csak lehet nem jön el... Sajnálom, hogy vége.

    Imádtam írni nektek hozzászólást, sosem követeltétek, egyszer volt az, hogy kiakadtatok, de ennyi. Imádtam egyszerűen írni ide, mert egyáltalán nem vártátok el, hogy írjak egy sort is. A kedvenc komizó helyem volt, ahol talán még meg is nevettettelek titeket, és ahova mindent leírhattam, amit gondoltam, mert nem éreztem azt, hogy emiatt engem innen elküldenének. Szóval egyszerűen imádtam ezt a történetet, magát az oldalt.

    Biztos lehettek benne, hogy ami az asztalomon pihen pdf fájl, az meg lesz nyitva többször is, és el lesz még olvasva legalább egyszer, ha nem többször.

    Szóval nagyon köszönöm nektek, hogy ilyen alakítottatok. Egyszer talán valamivel hálálkodhatom nektek a fáradozásért. :)

    sourire

    VálaszTörlés
  19. Köszönjük lányok!
    Annyira aranyosak vagytok! (LLLLLL)

    VálaszTörlés
  20. Szia Jenny,szia Szil!
    Néhány napja találtam rá a blogotokra.Meg is lepődtem rendesen,mert nagyon jó Robsten sztorit írtatok.Szil írásaihoz már volt szerencsém,és imádom őket,de ez vhogy elkerülte a figyelmem.Eddig!Gratulálok, és köszönöm, élmény volt a történetetek!Ihlettel,kreativitással,robstenes íráskedvvel teli boldog új évet kívánok Nektek!

    VálaszTörlés