Married Life - 43. fejezet

Sziasztok :)

Szil jól feladta nekem a leckét, szuper volt az előző fejezet.

Függő véget sem hagyott, ezért elég sokáig gondolkoztam, hogyan is folytassam, nem volt egyszerű. Ez lett belőle:

43. fejezet

Most, hogy a kedélyek minden szempontból megnyugodtak, ideje volt egy kicsit a ránk váró szereppel foglalkozni. A forgatókönyvet Kristennel közösen bogarásztuk át. Elég érdekes volt, mert egy brazil autóversenyzőt kellett eljátszanom, Kristen természetesen a filmben is a feleségemet alakította, és szerepe szerint egyáltalán nem volt hátrány egyre növekvő pocakja. Ami nem tetszett, hogy nem igazán volt bennünk semmi brazilos.

Persze, ezen lehetett változtatni némi sminkkel, és hajfestékkel. Kristennek első lépésként ukázba adták, hogy turbózza fel a színét némi szoláriumozással.

Pár utcával arrébb volt az edzőterem, ahová egyébként is járni szoktam, szoláriumuk is volt, ezért ezt a helyet vettük célba. Amíg én az izmaimat gyötörtem, feleségem egyre sötétebb színt öltött. Sosem volt az a napbarnított típus, de jól állt neki. Pár alkalomra én is befeküdtem, hogy hitelesebb legyek. Egy idő után nem tudtam eldönteni, melyik a furcsább: régvolt fehér vámpír énem, vagy a mostani kissé bronzos.

Elkezdtük a szövegünk bemagolását is, elég sok volt belőle. Szerencsére a forgatókönyv nem a versenyre, hanem a magánéletre fektette a hangsúlyt. Ennek azért is örültem, mert kizártnak tartottam, hogy el tudjak vezetni egy versenyautót. Mivel ezek a jelenetek amúgy is bukósisakosak, és profi vezetőt igényelnek, tudtam, nem velem forgatják a kényes részeket, legfeljebb az autóból be- és kiszállást. Kíváncsi voltam, ki fogja helyettem leróni a pályaköröket. Nem azt mondom, hogy a kedvenceim közé tartozott ez a sportág, de néha belenéztem a versenyekbe, hisz honfitársaim is vetekedtek a világbajnoki pontokért.

A napjaink tanulással teltek, szerencsére Wendy egyik kedvenc elfoglaltsága lett, hogy mesét olvasott Beckynek, így velük sem volt gondunk. Kikapcsolódásképp pedig anyámékhoz ugrott át a csapat, sokszor ebédre. Ennek anya is, és Kristen is örült, persze különböző okokból. Anya, mert főzhetett ránk, Kristen pedig, mert megúszta.

Persze a legjobban Becky élvezte az életet, mert nem győzték kényeztetni. Összefutottunk a nővéreimmel is, de amit ők műveltek az már sok volt. Alig tízperc leforgása alatt fodros-bodros játékbabát varázsoltak a lányunkból.

Szóvá ugyan nem tettük, hadd éljék ki magukat, de Kristen is egyre sűrűbben forgatta a szemeit.

A legjobb napunk viszont az volt, amikor befutott Tom. Gyerekkori barátom semmit nem változott, most is folyamatosan ontotta a poénokat. Délután a kertben ülve előkerültek a gitárok is.

Ez volt az a pillanat, amikor Wendy abbahagyott minden tevékenységet, és leült velünk szemben, hogy elkerekedő szemekkel nézzen, és hallgasson minket.

Tom persze nem hagyhatta ki az alkalmat, és a lány kezébe adta a gitárját, hogy megtanítson pár fogást rajta. Természetesen úgy, hogy közben a lehető legtöbbször egymáshoz érjenek. Elhangzott ugyan Kristen szájából egy halk figyelmeztetés, hogy még kiskorú a meghódítani kívánt hölgy, de csak annyira foglalkoztak vele, hogy gyilkosabbnál gyilkosabb pillantásokat lövelltek felénk.

Végül feladtuk, de az aggodalmam nem csillapodott. Végül is egy kiskorú lett rám bízva, és ha a felügyeletem alatt rontódik meg, akkor én leszek a hibás. Még börtönbe is kerülhetek.

Amikor hangot adtam félelmemnek, Kristen csak legyintett, hogy már megint túlzásba estem, különben is Tomnak megvan a magához való esze.

Én is ettől tartottam: A magához való!

Valljuk be, az nem valami sok, ha róla, és egy nőről van szó. Próbáltam nem foglalkozni velük, inkább a konyhába néztem szét, hogy ismét megkóstoljam anya süteményét. Hármat begyűrtem, amikor csöngettek.

Azt hittem, az egyik nővérem felejtett itt valamit, mivel nemrég távoztak, ez rendszeres volt náluk. De az előszoba felől felcsendülő férfihang megcáfolt.

Felszisszentem, mert egyből megismertem. Aztán eszembe jutott a pár napja lezajlott beszélgetésem Kristennel, és széles vigyor terült az arcomra.

Kiléptem a süteményillatú helyiségből, hogy üdvözöljem az érkezőt, akinek anyám nyitott ajtót.

- Hello, Mike – veregettem meg barátságosan az érkező vállát, és felé nyújtottam a kezemet.

Zavart, bamba kifejezés volt a válasz, aztán észbe kapott, és elfogadta a furcsa gesztust.

- Mi járatban? Kristent keresed? Gyere beljebb – tereltem őt a kert felé.

Kissé bizonytalanul, és gyanakodva tett eleget kérésemnek. Láthatólag megkönnyebbült, ahogy meglátta a többieket. Biztos azt hitte, elment az eszem.

Megeresztett egy általános köszönést, aztán feszengve a feleségemre pillantott. Még sosem láttam ilyennek. Voltam annyira egoista, hogy a viselkedésemnek tudjam be az állapotát, és ez be is igazolódott, amikor rám nézett.

- Csak egy perc, és itt sem vagyok – hebegte.

- Csak nyugodtan – vigyorogtam még jobban. Valami olyasmit olvashatott le az arcomról, hogy esélye sincs. Mindig is én voltam, vagyok, és leszek a nyerő. Tetszett ez a felállás, de nem ködösített el annyira, hogy ne tegyem fel a következő kérdést:

- Honnan tudtad, hogy itt találsz minket?

- Véletlen az egész. Erre jártam, és megláttam az autót.

- Persze – mondtam, de közben arra gondoltam, hogy Kristen autójával jöttünk, és nyilvánvalóan azt hitte, egyedül látogatta meg a szüleimet. Persze nem hihette azt, hogy egyedül van a házban. Ettől a gondolattól majdnem elromlott a kedvem, de aztán a nőre néztem, akit szeretek. Büszke, és szerelmes pillantással nézett rám. Rám! És nem Mike-ra.

Egyre jobban kezdtem érezni magam a bőrömben. Arra is rávetemedtem, hogy meghívjam az ellenséget egy pohár sörre. Mike szinte ijedten hárított, Wendy viszont minden kertelés nélkül a kezébe nyomott egy üveg Heinekent.

Úgy tűnt, megadta magát a fiú, és leült az egyik üresen álló kerti padra, Wendy pedig mellé. Félreérthetetlenül Mike-ra mosolygott, majd beszélni kezdett hozzá.

Tom kérdő pillantást küldött felém, de én csak a vállam vonogattam. Ha azt hitte, hogy értem a nők viselkedését attól, hogy házas vagyok, akkor nagyot tévedett.

- Wendy kicsit túlzásba viszi a pasizást – súgtam oda Kristennek.

- Dehogy – mosolyodott el – Csak fiatal.

Ez volt az a pillanat, amikor belém csapott a felismerés: Kristen hazudott nekem!

Múltkor az étteremben védelmébe vette ezt a patkányt, és mindenki füle hallatára közölte, hogy lefeküdt vele. Ha én voltam neki az első, akkor megcsalt vele.

Vettem egy mély levegőt. Annyira letaglózott ez a dolog, annyira fájt, hogy szinte fizikálisan érzékeltem. A mellkasom szinte szorított, és a levegő, amit belélegeztem szúrt. Talán, mert már nem az életet jelentette számomra.

Arra sem volt erőm, hogy ráüvöltsek Mike-ra, húzzon innen a fenébe. Nem is akartam. Minek? Semmi nem változik tőle? A tény attól még tény marad.

A társaságukban viszont nem bírtam tovább maradni, ezért lassan felmentem a régi szobámba. Betettem egy Van Morrison CD-t a lejátszóba, hogy a hangjukat se halljam.

Alighogy felhangzott a zene, Tom jelent meg, persze nem üres kézzel. Egy teli rekesz volt nála, persze sörökből. Kérdezés nélkül nyitott ki kettőt, és az egyiket felém nyújtotta. Ezt szerettem a srácban. Sosem kérdez, és mindig tudja, mire van szükségem. Most főleg piára a felejtéshez, és zenére, hogy kizárjam a saját gondolataimat. Egy ideig egész jól ment. Aztán a terveink nem teljesen úgy alakultak, ahogy elképzeltük. Még csak a fejenkénti második üveget pusztítottuk, amikor Wendy ránk rontott.

- Tom, szükségem van rád – közölte kertelés nélkül.

- A tiéd vagyok – pattant fel mellőlem legjobb barátom. Ha nem lettem volna annyira elkeseredve, valószínűleg felröhögök, így azonban csak egy fintort eresztettem meg.

Tom keze már Wendy derekán járt, és látszott, hogy többre készül, a fiatal lány azonban eltolta magától.

- Drágám, itt az ideje, hogy megmutasd, érsz annyit színészként, mint ez az idióta féltékeny vadbarom.

Félrenyeltem a torkomon lecsúszó sört, és fuldokolva próbáltam levegőhöz jutni. Kétségtelen, hogy Wendy engem titulált a kitüntető címekkel, mert felém bökött az állával.

- Kikérem magamnak, én…

- Kuss, Rob! Gyere, és figyelj! – bökött felém a mutatóujjával.

Ennyi szemtelenséggel már én sem bírtam mit kezdeni. Követtem a párost, akik végigsutyorogták a kertig tartó utat. Nem értettem, hogy miről beszélnek, és azt sem, minek kellek, mit kell megfigyelnem. Legszívesebben visszabújtam volna a vackomba, el a világ szeme elől, és a sebeimet nyalogattam volna. Wendy azonban rájöhetett titkos vágyamra, mert belém karolt, ezzel meggátolva abban, hogy megvalósítsam szökési terveimet. Tomot megtaszította a kert felé, engem pedig kissé beljebb húzott az ajtókeret mögé, és mint a leskelődők, úgy néztük a kint zajló eseményeket.

Elképedve figyeltem, hogy Tom kényelembe helyezi magát Mike mellett, és szívélyes beszédbe elegyedik vele.

Áruló!

Szemem arrébb rebbent, feleségemet keresve. Meg is találtam őt a kert végében, egy bokrot nézegetve beszélgetett szüleimmel, Becky is ott volt a közelükben. Összefacsarodott a szívem.

- Ne a nődet stíröld – sziszegte felém a lány.

Engedelmesen visszafordítottam a fejem a pasipáros felé, bár nem tudtam, mit kell néznem rajtuk.

- Wendy, nekem erre nincs időm – morgolódtam.

- Miért, mi dolgod van?

Nem válaszoltam, csak vállat vontam. Úgysem értette volna meg, hogy amit most tennem kell, az a felejtés, és ezt jelenleg csak akkor vagyok képes végrehajtani, ha nem látom az érintetteket.

Döbbenten vettem észre, hogy barátom végigsimít Görény Mike combján. Az érintett egyáltalán nem tiltakozott, csak Kristenék felé lesett, de ők el voltak foglalva.

Ekkor esett még lejjebb az állam, mert Tom fogta magát, és tök simán lesmárolta a pasit. Mike pedig élvezte! Látszott a testbeszédén.

Majdnem felvisítottam a látványtól. Azt hiszem, kiülhetett valami az arcomra, ami arra késztette Wendyt, hogy nyugtatólag veregetni kezdje a vállam.

- Mondtam, hogy buzi – szólalt meg diadalittasan.

- De Tom nem az – nyögtem.

- Majd kimossa a száját. Nem nagy ügy, színész. Te is ezt tetted a Dali film forgatása után, nem?

- Ne emlékeztess rá – suttogtam szinte megtörten. Aztán kissé felvillanyozottabban tettem hozzá – Akkor Kristen és Mike nem… Nem!

- Nem bizony, te észlény. Hazudott.

- Hazudott. De nem úgy hazudott, hanem így hazudott – fejtegettem cseppet sem értelmesen. – Miért?!

- Hát, ezt már a te dolgod tisztázni, Rob. Én megtettem, ami tőlem telt.

- Látom – néztem szerencsétlen barátom felé, aki most megpróbálta betuszkolni a mellettünk lévő ajtón Mike-ot. Ahogy ez sikerült, folytatta ugyanezt a bejárati ajtó irányába, és amikor becsukta mögötte az ajtót, az csak úgy döngött.

- Hány tubus fogkrémetek van itthon? – kérdezte öklendezve, és elhúzott a fürdőszoba irányába.

Nem nagyon tudtam mozdulni. Fel kellett dolgoznom az imént látottakat. Amikor ez sikerült, oltári nagyot kiáltottam. Nem akármit, Kristen nevét.

Feleségem, szüleimmel egyetemben felém fordult, és értetlenség tükröződött az arcukon.

- Beszélnem kell veled!

Hangom kemény volt, és riadalom csillant a szemében. Ez kissé észhez térített, és egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy csillapítsam magam. Tulajdonképpen örülnöm kéne, hisz most bizonyosodott be, sosem volt egy ágyban az ellenséggel, mégsem ment, mert hazudott nekem. Méghozzá úgy, hogy közben belőlem csinált hülyét több ember előtt. A barátaink előtt. Kellan és Kathy azt hiszik, hogy lefeküdt vele. Pedig nem.

Kristen közben mellém ért, Wendy pedig eloldalazott a fürdőszoba felé.

- Miért hazudtál? – szegeztem neki a kérdést.

- Mivel kapcsolatban, Rob?

- Mivel? A drágalátos Mike-al! Nem is feküdtél le vele!

- Persze, hogy nem! Honnan veszed… - kezdett bele, aztán valószínűleg eszébe juthatott honnan is veszem én ezt. – Csak azt akartam, hogy Wendy ne higgyen el minden ostobaságot, amit a szennylapok írnak.

- Ezért?! – nyögtem fel csöppet sem megkönnyebbülve. – Ezért?

Nem tudtam folytatni. A kérdést sem tudtam értelmesen megfogalmazni. Ez annyira szarul esett. Ezért hazudni egy ilyen jelentős dologban, hogy egy fiatal lány ne higgyen a sajtónak? Nem bírtam ép ésszel felfogni.

- Belegondoltál te ebbe, Kristen? Belegondoltál, amikor kimondtad? – kérdeztem fájdalmasan. – És még utána sem tisztáztad.

- Sajnálom – suttogta. – Azt hittem, egyértelmű azok után, hogy te voltál nekem az első. És egyetlen.

- Hagyjuk – legyintettem.

Zsongott a fejem. Időre volt szükségem. Tom tűnt fel a látómezőmben, elkaptam a pólóját.

- Mi most elmegyünk – közöltem többeknek címezve, aztán Kristen felé fordultam, de nem néztem rá. – Majd otthon találkozunk.

Elengedtem Tomot, aki kérdés nélkül követett. Valamit ugyan motyogott az orra alatt, de nem értettem mit.

Amikor már a szabad levegőn voltunk, akkor közölte velem, hogy nem hajlandó csak azért berúgni egy büdös kocsmában, mert rám tört az agybaj. Nekem sem ez volt a célom, csak kellett egy kis idő. Egy kis idő, hogy átgondolhassak mindent. De hogy miért volt ehhez szükségem Tomra, azt magam sem tudtam.

- Remélem elment már a homokos barátotok – morgolódott, és közben alaposan körbenézett. – Legalább egy hónap lesz, mire ezt kiheverem. Sokkal tartoztok nekem, de főleg Wendy.

- Ő vett rá? – kérdeztem a fejemet ingatva. Félelmetesebb volt a csaj, mint gondoltam.

- Ő bizony. Az ártatlan kis bárányka. Azt hittem, bejövök neki, közben erre ment ki az egész. De jó buli volt, ilyet sem tettem még. Na nem mintha repetát kérnék, ahhoz előbb le kéne üssetek, de ezt is megtettem. Most már csak a rodeózást akarom kipróbálni. Meg a bungee jampingot.

Tomból csak úgy dőlt a szó, és rájöttem, ezért hurcoltam magammal. Elterelte a figyelmemet, és ezáltal valahogy levezetődtek a fölös energiáim.

Nem jutottunk messzire, még mindig a ház előtt álltunk. Egymás szavába vágva soroltuk, mi mindent szeretnénk még kipróbálni az életben, amikor nyílt az ajtó. Kristen lépett ki rajta, karjában Beckyvel, mögöttük pedig Wendy lépkedett az autó felé.

Néztem, ahogy kinyitja az ajtaját, majd elhelyezi a gyerekülésben a lányunkat. Készült beülni a volán mögé, de megtorpant, és felém fordult.

- Hazajössz velünk? – kérdezte nyugodt hangon.

Vívódtam. A szívem feléjük húzott, és arra ösztökélt, rohanjak. Az eszem viszont egyelőre tiltakozott.

Éreztem, hogy Tom a hátamra teszi a kezét, és enyhén megtol a családom irányába.

- Holnap felhívlak, haver – szólalt meg halkan. – Menj.

Mentem. De csöppet sem éreztem úgy, hogy minden tökéletes, és nincs további megbeszélnivalónk nekem és a feleségemnek.