Married Life - 3. fejezet

Sziasztok ismét! Újra az én „tollamból” kapjátok a fejezetet, remélem, nem okozok csalódást, J és türelmetlenül fogjátok várni, hogy folytatja Szil J

Jenny

3. fejezet

Higgadtságot erőltettem magamra. Most nem veszíthetem el a fejem! Hozzájuk rohantam, és megpróbáltam Beckyt kivenni a kezéből, de görcsösen kapaszkodott belé.

- Kristen, engedd el! Újra kell éleszteni!

Engedett a szorításon, és Beckyt villámgyorsan magam elé fektettem.

- Hívd a mentőket! – kiabáltam, mielőtt megkezdtem volna az éltető oxigén adagolását.

Elszorult a torkom a félelemtől. Rettegtem, nehogy összetörjem a finom csontokat, ahogy kezem a mellkasára téve próbálom újra indítani csöpp szívét. Nem érzékeltem az idő múlását, de túl soknak tűnt, és kezdett elhatalmasodni rajtam a pánik. Mi van, ha meghal? Kizártam a gondolatot a fejemből. Oxigén, szívmasszázs. Erre koncentráltam. Aztán felnevettem megkönnyebbülésemben, mert megéreztem erőtlen lélegzetét.

Fejem a kezembe temettem, és hallottam saját zihálásom.

- Sikerült, sikerült – ismételgettem, és éreztem, hogy egész testemben remegek.

Valaki megragadta a vállam, és arrébb terelt.

Egy férfi hajolt Becky fölé, és láttam, ahogy szája elé tesz egy oxigénmaszkot. Keze szakszerűen vizsgálta végig az apró testet.

- Elmúlt az életveszély, de bevisszük a kórházba. Ha el akarják kísérni, javaslom, öltözzenek át – mondta, és megnyugtatásképp ránk mosolygott.

Hálás voltam, amiért erre is gondolt, és a ruhám magamhoz kapva átsiettem a másik szobába, ahol Kristen már a pólót húzta magára. Egy pillanatra összekapcsolódott tekintetünk. Nedves arca néma zokogásról árulkodott, de most nem volt idő az érzelmeinkkel foglalkozni. Átkaroltam, ahogy kiléptünk a szobából, és keze hálásan siklott a mellkasomra.

Ő a mentőbe ült, de én autóval követtem, hogy ha kiengedik Beckyt, ne kelljen taxiba ülve hazajönni.

Az útból szinte semmit nem érzékeltem, mintha megszűnt volna létezni a külvilág. Mire parkolóhelyet találtam, és Kristenék után siettem, addigra Beckyt már egy másik orvos vizsgálta a szobában, ahová elhelyezték.

Kristen összefont karral állt a kiságy másik felén, és elkínzott arccal nézte, ahogy lányunkra kapcsolnak egy légzésvizsgáló készüléket. Mellé léptem, és ekkor az orvos ránk pillantott.

- Egyelőre stabil az állapota, de hogy elkerüljük a további bonyodalmakat, huszonnégy órás megfigyelés alatt tartjuk. Ha gondolják, itt maradhatnak vele – intett a szobában álló egyszemélyes ágy felé, és megeresztett egy elnézést kérő mosolyt. – Próbáljanak meg pihenni, majd később beszélünk a továbbiakról.

Az orvos elhagyta a helyiséget, és Kristennél, mintha eddig tartott volna az önuralom, felzokogott.

- Ha te nem vagy ott…

- Css – csitítgattam a hátát simogatva. Szorosan kapaszkodott belém, és hagytam, hogy kiadja magából elkeseredettségét.

Amikor alább hagyott a sírása, Becky fölé hajolt, és egy könnyű puszit lehelt a kezére.

- Gyere, pihenj le – tereltem az ágy felé.

- Feküdj mellém – suttogta, és erősen szorította a kezem.

Becsúsztam egész a fal mellé, és védelmezően öleltem magamhoz karcsú testét. Keze az arcomra siklott, és finoman végigsimított borostámon.

- Csókolj meg – kérte.

Nem kellett kétszer mondania, ajkam lágyan tapadt az övére. Tudtuk, hogy most többről nem lehet szó, és nem is ez volt a fontos, csak érezni akartuk, hogy ott vagyunk egymásnak.

Amikor nyílt az ajtó és egy nővér lépett be, hogy ellenőrizze a lányunkat, szétrebbentünk.

Aztán ismét magunkra maradtunk, és körbevett a félhomály.

- Rob – szólalt meg halkan. – Amikor betetted a kiságyba… Ugye nem hasra fektetted?

Szorosan lehunytam a szemem, mert számítottam rá, hogy ez lesz az első kérdése. Már nekem is átfutott az agyamon, hogy vajon én szúrtam-e el valamit, de nem jutott semmi eszembe, amit rosszul csináltam volna. Viszont fájt, hogy első gondolatában engem hibáztatott. Persze, én tettem le őt aludni, és véletlenül is tehet az ember olyat, ami helytelen, de Beckynél mindig kétszer annyira figyeltünk minden egyes mozdulatra.

- A hátára tettem – válaszoltam összeszorított fogakkal.

- Ne haragudj. Muszáj volt megkérdeznem.

- És ha most kiderült volna, hogy hasra tettem, akkor örömtáncot jársz, és ujjal mutogatsz rám? Megvan a bűnös?

- Tudod, hogy nem így értettem. Csak valami ok kell legyen, ami ezt kiváltotta.

- Kris. A csecsemőhalálnak legjobb tudomásom szerint nem ismerik a kiváltó okát.

- Ne használd ezt a szót. Nem bírom hallani.

- De ez a neve. Mit mondjak helyette?

- Nem értem, miért kell így kötekedned.

- Befejeznéd? – förmedtem rá visszafojtott hangon. – Az nem old meg semmit, ha halálra marjuk egymást.

Ismét felzokogott, némán rázkódott a teste.

- Ne haragudj – szakadt fel belőle. - Annyira megijedtem. Azt hittem…

- Jaj, Kristen – húztam közelebb magamhoz. – Bárcsak meg nem történtté tudnám tenni ezt az egészet. Talán jót tenne, ha kérnék neked egy nyugtatót. Jobban tudnál pihenni tőle.

- Megköszönném – mormolta a vállamba.

Kitornáztam magam a fal mellől, és mielőtt tovább mentem volna, ránéztem Beckyre. A száját csücsörítve aludt, mintha mi sem történt volna, és nem bírtam ki, én is megpusziltam kis arcát. Halványan elmosolyodott, és kényszeríteni kellett magam, hogy elinduljak a nyugtatóért.

A folyosón félhomály uralkodott az esti órának köszönhetően, de a nővérpultot könnyű volt megtalálni, mert fényárban úszott. Kérésemre rögtön előkerítették a gyógyszert, és siettem vissza vele, de ahogy a szobába léptem, megkönnyebbülten tapasztaltam, hogy nem lesz szükség rá: Kristen közben elaludt.

Én még eléggé felpörgetve éreztem magam, ezért a földszinti automatához mentem, és vettem magamnak egy ásványvizet, és fahéjas müzli szeletet, ami a gyengém volt.

Körbe néztem, hol ülhetnék le pár percre zavartalanul, és felfedeztem, hogy van egy büfé a folyosó végén. Ugyan, az árusítóhely zárva volt, de a hozzá tartozó terem nyitva állt, az arra tévedők előtt. Bevetettem magam a szinte sötét helyiségbe, és miután csillapítottam szomjamat, fáradtan dőltem az asztalra.

Magamban végigpörgettem az elmúlt órák eseményeit, és szinte csodának tűnt, hogy ennyi mindent ép ésszel kibír egy ember. Még mindig féltem tőle, hogy fog helyrejönni az életünk, de próbáltam magam Kris helyébe képzelni, és rájöttem, mennyire nehéz lehet neki is. Nem csak Becky születése óta volt magára utalva, ez már sokkal korábban elkezdődött. A terhességgel járó procedúrát is egyedül kellet viselnie, így utólag végiggondolva, csoda, hogy nem borult ki korábban. Most jöttem rá, hogy ő sokkal erősebb, mint képzeltem, csak nála is betelt az a bizonyos pohár. De az, hogy erre ráeszméltem, még nem változtatott a dolgokon, hogy a házasságunk romokban hever. Ez a gondolat szinte letaglózott.

Ők az én életem!

Kissé elbóbiskolhattam, mert arra eszméltem, hogy a vállamat könnyedén megérinti valaki. Kábán néztem fel, és Kris körvonalait véltem felfedezni a félhomályban.

- Aggódtam érted – mondta halkan. – Felkeltem, és nem találtalak.

- Itt vagyok – álltam fel magamhoz ölelve. – Nem akartalak megijeszteni.

Nem szólt, csak hozzám simult egész testével. A vágy végigsöpört rajtam, de próbáltam elnyomni.

Ajka óvatosan súrolta az enyémet, miközben keze a hajamba kotort.

- Tényleg sajnálom, Rob. Nem akartam úgy rád támadni. Az egész az én hibám.

- Ugyan! Te nem tehetsz semmiről.

- De igen! – Szemeit összeráncolta, és látszott, hogy küzd a szavakkal. - Most beszéltem az orvossal és… én vagyok a hibás. Azt mondta, hogy a nikotin nagyban növeli a… csecsemőhalál kockázatát. Nem szabadott volna újra elkezdenem. Még korai volt.

Láttam a félhomályban, hogy idegesen harapdálja ajkait.

- Nem tudhattad – próbáltam mentséget találni neki.

- De azt tudhattam volna, hogy nem használ – úgy kapaszkodott belém, mint a fuldokló. – Majdnem megöltem. És ha nem vagy ott… meg is hal – mondta elfúló hangon. – Bocsáss meg. Nem akarlak elveszíteni. Ti vagytok a legfontosabbak az életemben. És benne vagyok abban is, hogy elutazzunk. Hiányzol! – nyögte, és szinte leigázott heves csókjával.

Az érzékeim felerősödtek. Nem érdekelt, megláthat-e valaki, megragadtam a csípőjét, és szorosan magamhoz rántottam. Karjai bilincsként fontak körbe, és hevességemben nekidöntöttem a falnak. Fogai az ajkamba haraptak, és próbáltam valamelyest kontrollálni magam.

Nem ment, mert körmei a pólóm alatt szántották végig bőrömet, és ettől szinte eszemet vesztve markoltam meg a fenekét.

A feleségem, gondoltam magamban. Senki nem botránkozhat meg rajtunk.

Míg ezzel nyugtattam magam, kezem a combjára siklott, és kissé megemeltem. Lábai körbefonták a derekamat, és hangos sóhaj hagyta el ajkait, amint megérezte vágyam. Hozzápréseltem lüktető szenvedélyem, ezzel még hangosabb sóhajokat előcsalva ajkából. Keze a nadrágom csatjára tévedt, és úgy éreztem, vége a kínjaimnak, ahogy kiszabadultam börtönömből. De tévedtem, mert lábai a földre ereszkedtek, és ajka forró barlangja tovább szította a kitörni készülő gejzírt.

- Kris – nyögtem fel, és álla alá nyúlva emeltem fel magamhoz. Egy forró pillanatra összeérintettem nyelvünket, majd én ereszkedtem alább, hogy viszonozzam az őrjítő kínt. Keze a vállamba markolt, ahogy megérintettem vértől lüktető pontját. Nyelvem vette át az irányítást, miközben ujjaim belé siklottak. Éreztem, hogy mozgásnak indul a csípője, de másik kezemmel szorosan a falhoz préseltem, ezzel megakadályozva vonaglását. Teste ívbe feszült, és a nevemet nyögte, amikor nyelvem vette át ujjaim helyét. Hajamba markoló sürgető keze további tettekre csábított, és felegyenesedve mélyen hatoltam belé. Körém fonódó lábai megremegtek a kéjtől, és ingerlő körzésbe kezdett csípője. Homlokomat az övének támasztva próbáltam odázni a beteljesülést, de csábító mozdulatai lassan elemésztettek. Kezem kettőnk közé csúsztattam, és ahogy megérintettem vágytól lüktető középpontját, elszabadult a világ: Az intenzív összehúzódások kínzón öleltek körül, míg én is el nem vesztem vágyakozásom tengerében.

Léptek zaja szűrődött be a folyosóról, és sietve rendeztük öltözetünket. Cinkos pillantást váltottunk, ami azt hittem, már nem is létezik. Egymásra villantott mosolyunk, most olyan volt, mint régen. Szerelmes, és bizakodó. A melegség érzése járt át. Talán mégis megoldható minden.

A felkelő nap már bíborszínbe öltöztette a szobát, és egymást átkarolva siettünk Becky szobája felé.

Utáltam magam érte, de a mobilomra pillantottam, mennyi az idő. Kris a vállamra tette a kezét.

- Menj nyugodtan. Beszéld meg Rodnyval a dolgokat.

Bólintottam, azt hittem, képtelen vagyok értelmes szavakat formálni, de végül győzött a logika.

- Szeretlek. Puszild meg Beckyt a nevemben, ha felébred.

- Feltétlenül – suttogta.

A stúdióba lépve, mintha egy másik világba kerültem volna: pörgött az élet.

Minden idegsejtem tiltakozott ez ellen, de végül beletörődve sodródtam az árral. Rodnyt a nap végén sikerült elcsípnem, és nagyjából vázoltam neki a helyzetet, és hogy mi történt Beckyvel, valamint egy hét szabadságot kértem.

Amennyire tőle telt, megértő volt, csak azt kérte, hogy mielőtt elmegyek, húzzak le két keményebb munkanapot, és utána is vessem magam jobban a dolgokba, mert szorít a határidő.

Boldogan belementem, és nem érdekelt, hogy mennyire vagyok kialvatlan, csak az együtt töltött hét lebegett a szemeim előtt.

Sandra már rutinszerűen nyögött fel, amikor meglátott, és azt ismételgette, nem tud belőlem szívtiprót varázsolni, ha ennyire rossz bőrben vagyok.

A válaszom is rutinszerű volt; nem érdekel. Éreztem, hogy kimerült és fáradt vagyok, de nem foglalkoztam vele, eddig sem volt ez másképp, és különben is, majd kipihenem magam, ha elutazunk. Ha meg nem sikerül, hát így jártam. De kaptam még egy esélyt, és a családommal lehetek. Reméltem, elég lesz ez az idő, hogy meggyőzzem Krist, nem élhetünk egymás nélkül. Az nem működik! Beckyvel, vagy nélküle, de az élet egymásnak teremtett minket. Aztán a Beckyvel verzió mellett kötöttem ki. Eleinte fel sem tűnt, hogy mennyire a szívembe lopja magát a csöpp lány. Szinte rajongásig szerettem. Ha belegondoltam, hogy csak négy hónapja ismerem, szinte hihetetlennek tűnt hogy ennyire gyorsan a szívébe zárjon valakit az ember. De neki sikerült. Ő is az életem részévé vált.

Letelt a megígért feszített napból egy, és most nem izgatott, hogy csak az alvó szeretteimet látom, mert tudtam, hogy hamarosan minden időnket egymásnak szentelhetjük. Hazaérve boldogan pusziltam végig őket, vigyázva rá, hogy azért ne ébredjenek fel.

Szokásomhoz híven belemerültem a forgatókönyvbe, mielőtt végleg álomra hajtottam volna a fejem.

Most még ez is könnyen ment. A szavak szinte maguktól ivódtak a fejembe, pedig elég pikáns volt a jelenet, amit forgatni készültünk. Eddig fel sem tűnt. Mintha nem is én játszottam volna a film első felét.

Kristen nagyot sóhajtott mellettem, és innentől kezdve mellékes volt, mit ír a forgatókönyv. Megbabonázva simítottam végig a haján. Az álom amilyen észrevétlenül ragadott el, az ébredés annál drasztikusabban hatott rám.

Nem akartam, hogy reggel legyen. Nem akartam felkelni. Ahogy kinyitottam a szemem, forogni kezdett minden. Aztán sikerült összeszednem magam. Támolyogva léptem a fürdőszobába, és szorosan hunytam le a szemem.

Már csak ez a nap – zakatolt bennem.

Megnyitottam a zuhanyt, és hagytam, hogy a vízcseppek végig folyjanak testemen. Most, hogy látszólag jobb lett a helyzet, és Kristen is hajlandó volt a váltásra, még nehezebb volt kivárni az idő múlását. Azt terveztem, hogy abba a panzióba megyünk, ahol nászúton voltunk. Az, hogy Becky velünk lesz, csak növelte jókedvemet. Talán ott fogant, és ez a gondolat nem tudta elhagyni elmémet. Még mindig úgy tekintettem rá, mint egy csodára, és ezt a tegnapi események, csak még erősebbé tették. Ő egy erős baba volt, és akart minket. A szüleit.

Gondolataimból izgató kezek érintése rántott vissza, hogy azonnal más irányba törjenek ki.

- Szeretlek – éreztem Kristen melleit a hátamhoz nyomódni.

A háttérben megszólalt a mobilom.

- Vedd fel – mondta halkan, de keze, szavainak ellentmondva maradásra kényszerített, amint lejjebb csúszott a hasamon.

Felnyögtem, ahogy ujjai körbeöleltek.

A zuhanyfülke falának támaszkodtam, hogy némileg kontrolláljam a tetteimet.

Keze erőteljes ütemben izgatta végig férfiasságomat.

Megfordultam, hogy közelebb vonjam magamhoz, és ajkam végigszántott a nyakán.

A mobilom hangja ismét belehasított a hajnal csendjébe.

- Vedd fel, mielőtt Becky felébred rá – kérte Kristen, és egy olyan mosolyt eresztett meg felém, hogy tudtam, lesz még folytatás.

De Rodny hívott, hogy ha lehet, legyek bent fél órával előbb. Fintorogva egyeztem bele, és megint csak az éltetett, hogy holnaptól végre együtt leszünk, kerek egy hétig.

Nehezen váltam el Kristentől. Becky szerencsére nem ébredt fel, mégsem tudtuk kihasználni az időt, amit egymásra szerettünk volna fordítani.

A forgatás most másodlagos helyre szorult a listámon. Hálás voltam a sorsnak, hogy adott még egy esélyt, és alig vártam, hogy leléphessek. Kissé hátráltatott, hogy nagyon fáradtnak éreztem magam, de próbáltam leplezni, és a legjobb formámat nyújtani.

Aztán vége lett a napnak. Nem tudom, vártam-e valaha valamit ennyire az esküvőmön és Beckyn kívül. Ahogy voltam, az autóba vetettem magam, és sietve indítottam, hogy mielőbb hazaérjek. Kerestem egy CD-t, hogy frissen tartson, mert éreztem, hogy a szemeim nagyon elnehezülnek. Nem volt ismerős a dallam, aminél megállapodtam, talán Kristen rakta a többi lemez közé, de a célnak megfelelt. Legalábbis azt hittem.

A dallam magával ragadott, és lassan egy más világba ringatott.

Hangos csattanás hatolt a fülemig, és iszonyú fájdalom söpört végig rajtam.

Aztán csend…