Married Life - 1. fejezet

Üdv mindenkinek, itt az első fejezet, remélem, hogy tetszeni fog nektek a történet, amit Szillel közösen írunk. Az én word-ömből származik az első fejezet :P A másodikat pedig Szil fogja kreálni.

Jenny

1. fejezet

Kezem lassan végigsimított Kristen haján, erre ő mosolyogva puszilt meg. Incselkedve rám nézett, és tudtam, nincs ellenére közeledésem. Szenvedélyesen tapadtam ajkára, hisz olyan rég voltunk már együtt. Felnyögött hevességemtől, de ujjai már a pólóm alatt jártak. Szorosan hozzám tapadt, így nem maradt rejtve előtte, mennyire kívánom. Felhúztam a szoknyáját, hogy jobban odaférjek combjaihoz. Simogatásom egyre szaggatottabb légzést váltott ki belőle, és amikor megéreztem lüktető vágyamon tenyerét, nem bírtam tovább, leszaggattam róla a ruhát. Az ágyra döntöttem és…

Fülsértő sírás ragadott ki álmomból. Próbáltam felfogni, mi történhetett. Éreztem, hogy Kristen villámsebesen pattan ki mellőlem, aztán eljutott ködös agyamig, hogy valószínűleg Becky sírt fel, mert éhes. Visszazuhantam az álomvilágba, de bármennyire is szerettem volna, előbbi álmom nem folytatódott. Pedig nem bántam volna, ha legalább álmomban végre eljuthatnék Kristennel a beteljesülésig.

Az óra hangjára idegeim pattanásig feszültek. Sietve ültem fel, hogy elhallgattassam, de nem voltam elég gyors. Kristen automatikusan ült fel, és szemét szinte ki sem nyitva támolygott a gyerekszoba felé.

- Kris – szóltam utána.

Felém fordult értetlen arccal.

– Feküdj vissza – suttogtam. – Csak az óra volt. Becky még alszik.

Bólintott, és mint egy darab fa, bedőlt az ágyba. Adtam az arcára egy puszit, mire morogva ráncolta össze a szemöldökét. Egy pillanatra belefeledkeztem fáradt arcának tanulmányozásába, közben óvatosan végigsimítottam hosszú barna haján. Elszakítottam magam a látványtól, és átosontam a gyerekszobába, hogy ellenőrizzem, tényleg alszik-e négy hónapos lányunk.

Most is, mint mindig mikor megláttam, átjárt a világ leggyengédebb érzése. Egyszerűen elolvadtam a látványától. A hüvelykujját szopogatva aludta az igazak álmát. Ő is megkapta a reggeli puszit, és nehéz szívvel mentem a fürdőszoba felé.

Kissé visszahőköltem, amikor megláttam a tükörképem. Enyhe szó volt rá, hogy nyúzott. De Kristen sem volt jobb állapotban.

- Nem baj, egyszer csak felnő a lányunk – mormoltam, miközben magamra kentem a borotvahabot.

Ha legalább több időt tudnék itthon tölteni. Sajnos egy ideje szokásommá vált, hogy jó előre aláírjak szerződéseket. Még jóval az esküvőnk előtt rákaptam erre. Úgy gondoltam, addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Szóval, ameddig ostromolnak a filmstúdiók az ajánlatokkal, addig mindent elvállalok, amiben fantáziát látok. Végül is most vagyok pályafutásom csúcsán. Kristen ugyan mondogatta, hogy lassítsak, de akkor még nem volt gond, hogy sokat dolgozom. Akkor még aludtunk éjszakánként, és volt időnk egymásra is, mert csak ketten voltunk.

Viszont ha ez az ára egy gyereknek, Beckynek, én boldogan megfizetem. Akár a többszörösét is. Csak hiányzott a feleségem, méghozzá egyre jobban.

Mire ezeket végiggondoltam, már menetkészen vettem kezembe a kocsi kulcsot.

London utcáin a reggeli dugó megszokott volt. Egy örökkévalóságnak tűnt az út, a filmstúdióig. Ahogy az öltözőm felé közeledtem, belerúgtam valamibe, és éles fájdalom hasított a sípcsontomba.

- Basszus – szisszentem fel, és valami nedvességet éreztem a lábamon. Döbbenten néztem le, és megkönnyebbülve láttam, hogy csak egy felmosó vödörnek mentem neki, abból fröccsent rám a víz.

A takarítónő morogva jött elő a szobából, de amikor meglátta, hogy én vagyok, felderült az arca. Mosolyogva köszönt, és próbáltam uralkodni magamon, hogy ne toljam le a folyosó közepén hagyott akadály miatt.

- Csakhogy beértél, Rob! – tűnt fel Rodny, a film rendezője. – Most tudtam meg, hogy holnap sztrájkolnak az operatőrök, úgyhogy ma nagyon bele kell húznunk. Amint lehet, menj sminkeltetni, Sandra már vár rád.

Szinte betuszkolt a szobámba, és rám csukta az ajtót. Egy percre nekidőltem, és fáradtan lehunytam a szemem. Azt sem tudtam hirtelen, melyik jelenetet vesszük ma, aztán eszembe jutott, az asztalomon vannak a szokásos papírok, instrukciókkal ellátva. Odaléptem, és gyorsan átfutottam. Kicsit megijedtem, mert úgy éreztem, a tegnap megtanult szöveg teljesen kiment a fejemből. Aztán úgy döntöttem, kevésbé frusztráló dolgokkal foglalkozom, és átöltöztem.

Sandra már tényleg várt, olyannyira, hogy mikor beléptem, már egy tégely és ecset volt a kezében. Még hátra sem dőltem, mikor munkához látott.

- Hunyd le a szemed – utasított feszült arccal, de neki még ez is jól állt. Sandra három évvel volt idősebb nálam, és két eleven kisfiú boldogította mindennapjait. A férje fél éve lépett le egy szőke cicababával, azóta egyedül nevelte őket. Minden elismerésem az övé volt, és ezt olykor hangoztattam is.

- Akkor elalszom – morogtam.

- Majd felkeltelek. Különben pedig rád fér. Szörnyen festesz.

- Kösz – suttogtam, és máris éreztem, hogy ereszkedik rám a köd.

Semminek tűnő idő múlva tényleg felrázott, és innentől felpörögtek az események. Felvétel, öltözködés, smink, felvétel, öltözködés, smink, felvétel, sebtében bekapott ebéd, majd újabb borotválkozás, öltözködés, smink, felvétel, ki tudja hányszor.

Fél tizenegy lett, mire beléptem az ajtón. Sötét volt már az egész ház, csak a hálószobából szűrődött ki némi halvány fény. Ekkor jutott eszembe, hogy Kristennek nem szóltam, későn érek haza. Bűntudattal léptem a hálóba, de már mélyen aludt. Kivettem a mobilt a táskámból, és láttam, hogy nyolc nem fogadott hívásom van tőle. Szörnyen éreztem magam. Bármennyire is lefoglalt a munka, értesítenem kellett volna. Vagy legalább megbízni valakit, hogy szóljon neki. Aztán eszembe jutott, hogy holnap végre hónapok után először itthon leszek, hála a sztrájkolóknak, és kissé könnyebb szívvel mentem át a másik szobába, hogy megnézzem Beckyt.

Szinte napról napra nagyobbnak tűnt. Tettem még egy lépést a kiságy felé, és valami hangosan sípolt a lábam alatt.

- A fene – káromkodtam, és ijedten vettem észre, hogy Becky szája sírásra görbül. A karomba vettem, és ringatni kezdtem.

- Csss. Semmi baj – mormoltam. – Ne sírj, mert akkor a mama is felébred.

Apró kezeit az államra tette, és mintha ettől megnyugodott volna, lehunyta szemeit. Egy kicsit még vártam, majd visszatettem az ágyba. Lehajoltam, hogy megnézzem, ki volt a merénylő, és egy gumibaba akadt a kezembe. Sóhajtva az asztalra tettem, és visszabotorkáltam a hálószobánkba. Szerencsére, Kristen nem ébredt fel az éles hangra. Átöltöztem, és bebújtam mellé. Mióta Becky megszületett, rászoktunk, hogy alváshoz magunkra veszünk valamit. Próbáltam minél szorosabban hozzábújni, és ahogy megtaláltam a legideálisabb pozíciót, elnyomott az álom.

- Rob! Rob kelj fel!

Éreztem, hogy rázkódik a testem, ahogy Kristen a vállam dömöcköli. Csak egy morgásra volt erőm.

- Rob, ne csináld már, elkésel!

Hirtelen kipattantak a szemeim, és kiugrottam az ágyból.

- Mennyi az idő? – nyúltam a nadrágom felé. Aztán bevillant, hogy ma szabad vagyok, és félbehagytam a mozdulatot. – Ma nem is kell mennem – vigyorogtam el magam.

- Ó! Nagyszerű – mondta Kris, és kiviharzott a szobából.

- Most mi bajod? – követtem a konyhába.

- Ha mondjuk történetesen el kellett volna utaznod egy hétre, arról sem tudnék?

Felém fordult.

- Tudod, mennyire aggódtam tegnap? Legalább felhívhattál volna!

- Tudom – hajtottam le a fejem. – Sajnálom. Annyira sűrű volt a nap. De ezért tudok ma itthon maradni. Sztrájkolnak az operatőrök.

- Oké. Ez tök jó. Csak legközelebb hívj fel.

- Ígérem, így lesz.

Becky nyöszörgése hallatszott ki a szobából.

- Jaj, Rob, melegítsd már meg ezt – nyomott a kezembe egy cumisüveget.

Bekapcsoltam a melegítőt, és beleállítottam az üveget. Gondoltam kihasználom a várakozási időt, és megtöltöttem a kávéfőzőt. Becky közben átváltott sírásra.

- Kész van már?! – kiáltott Kris.

Ellenőriztem a készüléket, és mivel jónak ítéltetett, siettem hozzájuk kezemben a várva várt reggelivel.

Egy ideig elnéztem őket, majd kivonzott a kávé illata. Kiöntöttem két csészébe, és az egyiket kezembe véve kiléptem a teraszra, hogy rágyújtsak. Élveztem, hogy semmi nem zavarja meg ezt a pár percet, és kínosan felnevettem, amikor rájöttem, milyen szánalmas, hogy ilyen apróságok dobják fel mindennapjaimat.

Ahogy beléptem a nappaliba, megszólalt a mobilom. Ránéztem a kijelzőre, és fintorogva állapítottam meg, hogy Nick, a sajtósom hív.

- Mi van Nick?

- Neked is jó reggelt! Ugye, nem feledkeztél meg a mai interjúról?

- Picsába! Nem! Úgy értem, csinálj valamit. Tedd át máskorra, vagy mond le.

- Megőrültél? Ez élő adás lesz. Nem lehet áttenni.

- Mondd, hogy beteg vagyok. Vagy akármit, de intézd el, hogy ne kelljen mennem.

Közben észrevettem, hogy Kristen bejön a szobába, és összevont szemekkel várja a fejleményeket.

- Ha legalább előbb szóltál volna. Beraktak volna valakit helyetted. De így…

- Nézd, Nick. Tudod, hogy nem sűrűn kérek tőled ilyesmit, de ez az első szabadnapom ki tudja mióta, és szeretném a családommal tölteni.

- Meglátom, mit tehetek – morogta. – Visszahívlak.

Sürgősen kinyomtam a készüléket, mert Kristen már a hátam mögött állt, és vékony karjait derekam köré fonva simult hozzám. Már ez az apró mozdulat is viharos érzéseket váltott ki belőlem. Megfordultam, és én is átkaroltam.

- Becky?

- Elaludt.

- Akkor most az enyém vagy – mondtam boldogan, miközben ajkait kerestem.

Nem győztem betelni édes ízével, és egész testem bizseregni kezdett, ahogy nyelvünk játszott. A fenekébe markoltam, és szorosan magamhoz vontam csípőjét. Lélegzete elakadt, ahogy másik kezem a mellére csúszott.

Éreztem, hogy hirtelen feltámadó vágyamnak szűk a nadrág, ezért odanyúltam, hogy meglazítsam, de Kristen keze megállított és ő folytatta a vetkőztetést. Ujja végigsimított boxerem elején, és agyamat kezdte elönteni a vörös köd. Lerántottam róla a könnyű ruhát, és nekinyomtam a falnak. Karjai szorosan fonódtak nyakam köré, ha akartam volna, sem tudtam volna menekülni. Belecsókoltam a nyakába, és melle felé haladva apró puszikat leheltem testére. Ujjai a hajamba kotortak, amikor elértem bugyijához, és megpróbálta felemelni a fejem. Kérdőn néztem rá.

- Várj. Csöng a telefon.

- Mi?

Eddig nem hallottam semmit, de lassan eljutott agyamig a kellemetlen hang.

- Hagyd a fenébe, kit érdekel – nyúltam utána, de kisiklott kezeimből.

- A gyerekorvos hívását várom – szólt vissza a válla felett.

- Ez nem igaz – morogtam, és azt hittem, felrobbanok.

Muszáj volt a fürdő felé vennem az irányt, hogy lehűtsem magam. Beálltam a hideg zuhany alá, és próbáltam nem Kristenre és a testére gondolni. Pár perc múlva úgy éreztem, lefagynak a végtagjaim, de belülről még mindig forrtam. Homlokom a zuhanyfülke falának támasztottam, és vártam, hogy a lélegzetem újra normális ritmust vegyen fel. Újabb percek múlva úgy éreztem, talán tudom kezelni a helyzetet, és elzártam a mostanra már kínzóan hideg sugarat.

Az ajtón keresztül halk gügyögés szűrődött be, és lemondóan öltöztem fel.

Kristen a nappaliban állt, Beckyvel a karjában, és a teraszajtón keresztül mutogatta neki a nyíló virágokat.

- Szia prücsök – léptem mögéjük, és egy puszit nyomtam mindkettőjük arcára.

Becky döbbent arcot vágott, Kristen viszont halkan felsikkantott.

- Jesszus, Rob. Olyan hideg vagy, mint egy vámpír.

Láthatta rajtam, hogy nagyon nem értékelem humorát, mert kezét az arcomra tette, és bűnbánó képet vágott.

- Sajnálom.

- Sajnálhatod is.

- Majd bepótoljuk.

- Hány hónap múlva?

- Még nincs vége a napnak.

- Tényleg – ironizáltam. – Akkor hívjuk át Nicket, hogy vigyázzon Beckyre és vegye fel a telefont, ameddig mi dugunk.

Kristen elkerekedett szemekkel bámult rám, de makacsul álltam pillantását.

- Azt hiszed szórakozásból csinálom? – Emelte meg a hangját. – Azt hiszed, nekem nem hiányzol? Itt vagyok egész nap kurvára egyedül, és néha azt sem tudom, miért sír a gyerek. Bármit teszek, bizonytalan vagyok, mert mindenki mással traktál, hogy mi a helyes. Anyám, ha ideutazik, csak kritizál, és elsorolja, hogy mit cseszek el éppen a gyerek nevelésén, arról nem is beszélve, hogy folyamatosan kifogásolja a távolléted. Anyukád ugyan olykor besegít, de neki is megvan a maga élete, nem fordulhatok minden apró kis problémával hozzá.

Kissé hangosabban fújta ki a levegőt, és leült a fotelbe. Becky riadtan nézett a fejét forgatva, és látszott, csak egy hajszál választja el a sírástól. Oda léptem, hogy átvegyem, de Kristen közelebb vonta magához, és ringatni kezdte. Lehunyt szeme alól kibuggyant egy könnycsepp, és mérgesen letörölte.

- Ne haragudj – simítottam végig az arcán. – Lemondom a forgatásokat.

Kijelentésem engem is meglepett, de Kristen a fejét rázva nézett rám.

- Nem teheted.

- Dehogynem.

- Az szerződésszegés, Rob. Mindenünk rámegy, mire kifizetjük a kártérítéseket.

- Nem muszáj ekkora házban laknunk.

- De meg kell élnünk valamiből. És Becky iskoláztatására is gondolnunk kell.

Igaza volt. Már abban a pillanatban tudtam, ahogy kimondtam, de olyan tehetetlennek éreztem magam. Egyre inkább úgy éreztem, kezd szétesni az életünk, és nem tudtam rá semmilyen megoldást, hogyan állítsam meg a lavinát.

- Kristen. Felhívom anyát, hogy jöjjön át és vigyázzon Beckyre. Mi pedig elmegyünk, és egy kicsit kikapcsolódunk. Egyszerűen szükségünk van rá, különben még jobban megbántjuk egymást. Hulla fáradtak és idegesek vagyunk, de ha egy kicsit feltöltődünk, talán megint átvészelünk pár hét rohanást.

Bólintott, és már tárcsáztam is. Kimentem a konyhába, hogy Kristen ne hallja, ahogy felvázolom a katasztrofális helyzetet. Nem győztem áldani a sorsot, hogy ilyen szüleim vannak, mert anya csak annyit mondott, fél óra, és addigra legyünk menetkészek.

Annyi sem volt. Kristen átadta neki Beckyt, és láthatóan nagyon nehezen szánta rá magát a távozásra.

- Telefonálj, ha valami gond van, Claire.

- Menjetek már – tolt meg kissé minket. – Három gyerek után csak elbánok eggyel.

- Köszönöm – tátogtam felé, és Kristent a derekánál fogva húztam kifelé.

Beültünk az autóba, de fogalmam sem volt, hogyan tovább, ezért Kristenhez fordultam.

- Mit szeretnél, hova menjünk?

Merengő szemekkel nézett rám, és kissé elpirult. Kérdőn vontam fel a szemöldököm, sejtelmem sem volt, mi jár a fejében.

- Mit szólnál, ha a reggeli akciónkat folytatnánk? – sütötte le a szemét.

- Ettől vagy ennyire zavarban? – kuncogtam, mire még jobban elpirult, és bólintott. – Hát, tényleg rég voltunk együtt. Akkor… menjünk a Flamingóba. Az itt van egész közel.

Lelkesen indítottam, és közben Kristenre mosolyogtam.

- Mi újság a forgatáson? – érdeklődött.

- Uh. Bármiről, csak munkáról ne.

- Oké, akkor… mesélj valamit.

Sandán rápillantottam. Ez tényleg katasztrofális. Rájöttem, semmi nem történt velem mostanában a munkán, alváson és evésen kívül. Néha megnéztem magamnak többnyire alvó szeretteimet, loptam az arcukra egy-egy puszit, és ennyi.

Nagyot sóhajtottam, mert egyre erősebben tört fel bennem a bűntudat. Szerencsére már meg is láttam úti célunkat, és a parkolóba kormányoztam az autót.

Bejelentkeztünk a recepción, és egymásba karolva lifteztünk fel a harmadikra.

Amikor benyitottunk a szobába, szemrevételeztem a nagy franciaágyat.

- A célnak megfelel – csúszott ki a számon.

- Rob – csapott a vállamra Kristen.

- Mi az? – vigyorogtam. – Szemérmesek lettünk?

Zavartan vakarta meg a fejét, de mielőtt válaszolhatott volna, megszólalt a mobilom.

- Ha rossz hírekkel hívsz, lecseréllek Nick – köszöntöttem.

- És ha jó hírekkel, akkor ezentúl dupla fizetést kapok?

- Elintézted? – lelkesedtem fel.

- El. De némi pénzed bánja, mert neked kell kifizetni Zac Efron gázsiját, ugyanis őt teszik be helyetted.

Felröhögtem.

- Ez morbid. Kösz, Nick. Jövök neked egyel.

- Sokkal, Rob, sokkal. Na szórakozz jól – nyomta ki a telefont.

- Mi volt olyan vicces? – kíváncsiskodott Kristen.

- Zac Efront nyomták be helyettem a műsorba.

Kris a szemét összehúzva fintorgott.

- Nem tudom, mi bajod vele, pedig csini srác – húztam őt.

- Az lenne, ha nem lenne sárga az irigységtől. És arról nem is beszélve, hogy a te hajad, jobban áll neked, mint neki – húzta fel az orrát. – Utánozó majom.

- Szerintem most hanyagoljuk a fiút.

Hangom kissé mélyebb lett, és Kristen ajkát beharapva viszonozta pillantásom.

- Gyere ide – vontam magamhoz derekánál fogva.

Némán néztük egymást, miközben lélegzetünk kezdett szaporábbá válni. Szemem az ajkára siklott, mire kissé megnedvesítette. Lassan hozzá hajoltam, és óvatosan kóstolgattam a lágy ajkakat. Nyelvem végighúztam rajta, és sóhajtva nyílt meg, további kényeztetésekre várva. Szikrázni kezdett körülöttünk a levegő, ahogy nyelvünk egymásra talált. Lesimogattam róla a ruhát, és az ágyra rogytunk. Számat végighúztam nyakán, hogy a mellein megállapodva tovább szítsam vágyát. Kezem közben bebarangolta selymes csípőjét és combját.

Felsikkantott, és a hátamba mélyesztette körmeit, amikor ujjam magában érezte. Megemelte csípőjét, és éreztem, hogy egyre jobban fogy az önuralmam. Szabaddá tettem kezeimet, és fölé támaszkodtam. A szemébe akartam nézni, mielőtt belé hatolok, de megzavart riadt tekintete.

- Mi a baj? – nyögtem fel. És akkor jutott el a tudatomig, hogy cseng a mobilja. – Fel ne vedd!

De eltolt magáról, és kisiklott alólam.

- És ha Beckyvel van valami?

Próbáltam nem törni, zúzni. Mélyeket lélegeztem, és nyugalomra intettem magam, nem sok sikerrel.

- Majd visszahívlak, Anya – mondta Kristen, és amikor visszafordult felém, kissé elsápadt.

- Istenem, Rob. Sajnálom. Nyugi – suttogta.

- Nincs nyugi! Nem vagyok nyugodt! – ordítottam. – Csak egy apró kis figyelmet szeretnék magamnak. Olyan nagy kérés ez? Csak egész ritkán szeretnék én lenni az első, és nem a mellőzött.

Teljesen elborult az agyam, az ösztöneim átvették az irányítást. Megragadtam Kristent, és az ágyra löktem, majd egyből fölé kerekedtem, és mindketten felnyögtünk, amikor belé hatoltam. Mélyen, és egyre gyorsulva mozogtam benne. Hangos zihálásunk betöltötte a szobát. Rekedtes hang hagyta el a száját, és megremegett alattam. Nem törődtem vele, tovább hajtottam magam a beteljesülés felé, és éreztem, hogy izmaim megfeszülnek. Összes energiám egy pontba sűrűsödött, és végre átjárt a jóleső megkönnyebbülés.

Amikor kitisztult a látásom, Kristen könnyáztatta arcával találtam magam szembe. Ekkor tudatosult bennem, mit tettem: Gyakorlatilag megerőszakoltam. Lemásztam róla, és a földön szanaszét dobált ruhák után nyúltam. Sorban az ágyra tettem az övéit, az enyémeket pedig magamra vettem.

- Sajnálom – mondtam rá sem nézve. Nem bírtam volna elviselni fájdalmas és megvető arcát. – Az autóban megvárlak.

Kiléptem a szobából és a recepcióhoz érve kifizettem a számlát, majd az autóban ülve vártam, hogy csatlakozzon hozzám.